Mint korábban is írtam van nekem egy levelezőtársam West Virginiában. Debbie-nek hívják és testvérével és egy kutyával éldegélnek csendesen egy házban. A kutya Charlie Chaplin névre hallgat és igen öreg szegényke. Társa Greta Garbo nemrégen jobblétre szenderült. Bár ebbe egy kis injekció is besegített, hogy ne szenvedjen szegény pára. Azóta már csak hármasban éldegélnek. A lányoknak nem akadt párja, így férfiember nincsen a házban. Apjuk él, de a maga útját járja. 13. éve levelezgetünk. Soha nem találkoztunk, úgy néz ki már nem is fogunk. Ha csak nem nyerek a lottón. Persze ez valóságos csoda lenne, mivel nem is lottózom. :)
A mi barátságunk egy hirdetéssel indult. Persze nem feleséget kerestem, végülis elég volt az az egy ami már megvolt. Viszont az Interneten olvastam egy hirdetést, hogy Amerikából egy hölgy keres egy magyar TV-játékot aminek Glóbusz volt a címe. Egy ötrészes TV-játék. Olyan vidámféle, nyelviskolák vetélkednek egymással és sok vidám dolog történik benne. Ezt csak később tudtam meg, akkor nem tudtam még, mert momentán nem volt birtokomban a keresett TV-játék.
Teltek-múltak a hetek, hónapok és egyszer csak mit látnak szemeim? Ismétlik a sorozatot a TV-ben. Na mondom, akkor én ezt felveszem, és a másnapi programomat úgy intéztem, hogy 2-kor a TV előtt üljek és vettem fel az első részt. És ez így ment minden pénteken 5 héten keresztül. Gyűltek a részek, már a második résznél tartottam mire megtudtam, hogy ebben a sorozatban szerepel egy bizonyos Clive Wood nevű angol színész aki iránt rajongott az a bizonyos hölgy. Hát a rajongás fontos dolog gondoltam én, és még nagyobb lelkesedéssel ültem a TV előtt amíg a videó csendben surrogott, vette a következő részt. Aztán mikor meglett mind az 5 rész, huss, elküldtem Amerikába. Szerencsére megérkezett rendben, mint az a Gameboy nevű játék is amit Peti fiam kapott érte.
Innentől a dolgok megnyugodtak, Peti nem tanult csak játszott ezzel a gémizével, a lányok boldogan nézték kedvencüket és változatlanul rajongtak érte, én meg írogattam a leveleket Amerikába, persze a munkámat sem hanyagoltam el.
Újabb fejezet akkor kezdődött mikor meguntam hogy hetente oldalakon keresztül magyaráztam mi miért történik a filmen. Ami nem volt könnyű mert én már semmire sem emlékeztem. Végül meguntam ezt az állandó magyarázgatást, írtam egy levelet az MTV-hez a rendezőnek Márton Istvánnak, hogy nem volna-e egy olyan példánya amin van angol feliratozás. Volt. Igaz nem akkor mert akkor a levelem nem jutott el hozzá, hanem rá vagy 4 hónapra. Persze addigra mi már mindent megbeszéltünk de azért örültem neki. Megkaptam az újabb 2 kazettát és ezt is elküldtem. Hát azt a boldogságot. Leírhatatlan volt. De azért leírta, én meg örültem. Persze a rendező úr egy fillért nem fogadott el. Én viszont kaptam egy csomagban egy halom édes süteményt (fudge) ami irgalmatlanul édes volt. De azért lassan csak elfogyott.
Aztán lassan befellegzett ennek a Clive Woodnak, jött a vetélytárs a Brendan Fraser, akit például a Bájkeverő-ben és a Múmiában is láthattunk. Bizonyos Elisabeth Hurtley nevű bombázó társaságában. Életemben először akkor voltam úgynevezett multiplex moziban. Körülnéztem és láttam, hogy ettől az én falumban sokkal jobb volt a mozi, nagyobb volt, sok-sok székkel és széksorral és az utolsó sorban simán végig lehetett csókolózni a filmet. Aztán ha jó film volt visszament az ember de akkor már egyedül.
Egyébként gyerekkoromban 1 Ft volt egy jegy, de néha annyi sem. Ismerős bácsi volt a jegyszedő, nem nagyon lehetett érdekelt a szocialista mozi vállalat bevételeiben mert minket sokszor engedett be csak úgy jegy nélkül. Aztán egyszer porszem keveredett a gépezetbe. Pedig a látszat az volt mintha Pista bácsi szemébe keveredett volna. Ugyanis kezdés előtt slisszoltunk volna be mint ahogy szoktuk de egy idegen megfogta a grabancomat, hogy "hová fijam?". Hát moziba - mondom én - és mentem volna tovább. Nem engedett. Ránézek Pista bácsira, furcsán mozog a szeme, mint aki kacsintana is meg nem is, és fejével az idegen felé integetett. Hát én nem jöttem rá mi baja van az öregnek csak akkor amikor leváltották és vittek engem is a kulturigazgatóhoz. Hát bizony ez az idegen a mozi vállalat ellenőre volt. És mi meg mentünk volna be ahogy szoktuk. Hát ez hiba volt. Szegény Pista bácsi megúszta egy fegyelmivel de nekünk ugrott az ingyenes mozizás.
Nade visszatérek a multiplexes mozihoz. Hát majd összecsináltam magam mikor megszólaltak a hangszórók és elkezdtek valami filmből előzetest vetíteni. Alig vártam, hogy véget érjen. Valamit javítottak a helyzeten Elisabeth Hurtley telt idomai de szívesen kihagytam volna ha otthagyhatom a filmet. De szó sem lehetett róla, megígértem Debbie-nek, hogy megnézem. Tudtam azután majd elemeznem is kell a látottakat. Így hát szenvedtem tovább. És élveztem a legújabb kedvencet amint legyőz minden ellenséget stb. stb.
Úgy hallom mostanában ennek a Brendannak is kezd csökkenni az ázsiója. Most nincsen kedvenc úgy tudom. Ha csak nem Charlie mert az tényleg annak számít. Szegény egy matuzsálem, de azért megvan. Mint ahogy a 2 lány is a nyugat virdzsíniai házacskában.
Végezetül néhány kép illusztrációként:
Ez itt Londonban készült a Metróban. Ekkor ismerkedtünk meg 1994-ben.
Az alatta lévő képen is ő látható, csak tavaly a tengerparton. Valahol ott van a tenger is.:)
Aha, megvan! Charlie-vel a tengerben.
Brendan rajongók. Debbie a hátsó sorban áll piros pulóverben. Hogy ki az a pasi nem tudom de, hogy nem a Brendan az zicher. :)
Csoportkép hölgyekkel. Debbie most Debra névre hallgat.:) A piros pulóver változatlan.
