A kedves olvasó bizonyára azt hiszi meg vagyok veszve a trabantok iránt. Hát tulajdonképpen igen. De azért ezt nem érzelmi, hanem inkább praktikus szempontok indokolták. Az első kocsim tényleg trabant volt, 30 éve vettem. Aztán teltek-múltak az évek, egyre inkább kezdtem megismerni és megszeretni. Apróbb hibákat már magam is meg tudtam javítani. Igaz, akkor még valahogy könnyebb volt lehajolgatni, kocsi alá mászni, meg guggolgatni a porlasztó felett, amit azért igencsak lentre helyeztek el a németek. Garázsom soha nem volt, így ez is amellett szólt, hogy a második autóm is trabant legyen. Meg a sok tartalék alkatrész amiket menetközben beszereztem Csepelen meg Budán a Bartók Béla úton. Ez a 2 speciális trabant alkatrész bolt volt az országban, az ember mindig útba ejtette ha a fővárosban járt. Úgy mint a Skálát is. Meg hát akkortájt sűrűn jártam Freibergben a szép NDK-s bányász városban is, ott is lehetett olcsón alkatrészeket venni. Úgyhogy a spájzban csak gyűltek az ékszíjak, csapágyak, tömítések meg még sok minden. Dobtam volna ki ezeket egy márkaváltásnál? Meg a felgyülemlett hatalmas tapasztalatot? Hát persze, hogy nem. Később egyébként már tartalék trabantom is volt, de erről inkább majd egy más alkalommal.
Most inkább visszatérek az első trabantomhoz. A bátyám Petőfibányán dolgozott, üzemvezető volt. Az ő egyik munkatársa kínált eladásra egy trabantot. Falusi ember volt, ráadásul műszaki képzettséggel, biztos voltam benne, hogy egy jól karbantartott autóhoz jutok. Le is utaztam Petőfibányára. Átvettem a kocsit a papírjaival együtt, kifizettem, megírtuk a szerződést és elindultam kicsit gyakorolni ott a környéken. De még előtte egy hatalmas T-betűt ragasztottam celluxal a gépháztetőre. Ami mint közismert azt jelenti, hogy tanuló vezető vagyok.
El is jutottam sikeresen a 3 kilométerre lévő Selypre a Zsófia malom szomszédságába, amikor azt láttam a volán mögül, hogy a szél el akarja vinni a T-betűmet. Nosza kiugrottam gyorsan, hogy még időben elkapjam, a kocsi ajtaját meg ugyanazzal a lendülettel becsaptam. Ami - mint később kiderült - nagy hiba volt. A trabi ajtaja ugyanis bezáródott. Tudniillik a trabantok zárjánál van egy helyzet, valahol félállásban, amikor ha becsapja az ember az ajtót csak kulcscsal lehet kinyitni. Hát ez a helyzet az volt. Bánatosan tekingettem befelé az ablakon a gyújtáskapcsolóban lévő kulcsokra miközben próbáltam kinyitni az ajtót. Persze nem ment. Próbáltam kissé lejjebb nyomni az ablaküveget, de jól megcsinálták azt a rövid pórázon tartott keletnémet barátaink Zwickauban. Patt helyzet volt. Trabi bezárva, az egyetlen kulcs meg bent a kocsiban. Nem volt más hátra, felhívtam a bátyámat, ugyan jöjjön már segíteni.
Jött is a sofőrjével, mert neki akkortájt az is volt. Lényegében ők sem tudtak mit csinálni, megállapították, hogy a kocsi be van zárva, a kulcs benne van, az ablak üvegek nem mozdulnak. A bátyám éppen elkezdte kiszedni az egyik hátsó ablak üveget mikor Pista a sofőr megnyomta a csomagtartó zárját. És mit ád Isten, a zár engedett. A csomagtartó nyitva volt. Felmerült bennünk a remény, hogy talán mégsem kell kiszedni az abalaküveget. Benézve láttuk, hogy a hátsó ülés támláját 2 hatos csavar tartja. Ezeket kicsavarva a támla előrehajtható volt, nekem meg igazán gyerekjáték volt laposkúszásban előrecsúszni a kulcsért. Visszafelé ugyan kicsit beszorultam, mint Morzsim a sufni alá mikor a kölkök átköltöztek a másik oldalra, de azért egy 10 centi szakadással a kabátomon megúsztam ezt a váratlan akrobatikus mutatványt. Ezután helyre állt az eredeti állapot, a T-betűt visszaragasztottam és elindultunk mind vissza Petőfibányára majd haza Miskolcra. A falumon áthaladva a bátyám meg megálltunk még anyáméknál egy ebéd erejéig majd indultam vissza Miskolcra. A bátyám kocsival elkisért Gyöngyös határáig, onnan aztán egyedül poroszkáltam tovább.
Természetesen szem előtt tartva a kocsi Kezelési utasításában leírtakat, miszerint én ugyan egy kiváló műszaki tulajdonságokkal rendelkező kocsi boldog tulajdonosa lettem, de nem lenne jó ha ez a tény felelőtlen száguldozásokra ragadtatna. :)
Miskolcra beérve első alkalommal a cementgyárnál szerettem volna balra fordulni, de akkora forgalom volt mindenhol, hogy visszavettem az indexet és mentem tovább. Másodszor a Mindszenti templomnál, de itt hasonló volt a helyzet. Index vissza, tovább. A posta után aztán már megmakacsoltam magam. Hát mégse mehetek el Sajószentpéterig, hogy balra fordulhassak. Hiába volt elől hátul nagy a forgalom kiraktam az indexemet balra és vártam. Egyszer aztán eljött az én időm is. Sehol semmi nem volt, befordultam hát balra, hogy eljussak a Bulgárföldre, ahol akkortájt laktunk. Innen már gond nélkül hazaértem.
Kifújtam magam aztán elindultunk az asszonnyal most már együtt élvezkedni ezzel a trabanttal. Hát az élvezetekre még várni kellett, de azért ez sem volt egy unalmas kocsikázás. A közeljövőben elmesélem.:)