Rövid kis kitérő után folytatom a kazahsztáni élményeimet. Sok olyan élményünk volt amin jót nevettünk akkor. Voltak közöttünk olyanok is, hogy dacára a 10 év tanulásnak egy épkézláb mondatot nem tudtak oroszul összehozni. Ilyen volt Béla is. Igaz, így nem hívta senki, de nem írhatom ki, hogy hívtuk, az F betűt meg - ami a becenevére utalt - egyéb okból nem szeretném használni, maradok hát a Béla mellett.
A legemlékezetesebb az volt amikor véletlenül ráesett egy tégla Béla lábára. Lehúztuk a csizmát, láttuk, hogy a nagylábujja vérzik, hívtuk hát az egyik ukrán srácot aki medikus volt úgy a harmadév tájékáról az ő dolga volt ellátni bennünket ha netán orvosi segítségre szorultunk. Jött is a maga kényelmes tempójában, megnézte és elment valahová majd visszatérve megtörölte Béla lábujját egy gézzel majd beszórta valami porral és azt mondta: "Vszjo". Ami ebben az esetben azt jelentette, hogy kész. Hogy részéről az elsősegélynyujtás véget ért, le van zárva, Béla munkaképessé és gyógyultá lett nyilvánítva. Béla viszont hangosan méltatlankodott, persze magyarul, valahogy így, hogy: "Ez neked vszjo baszd meg, ez neked vszjo?" Én itt vérzek el, nem tudok járni se ez meg neked baszdmeg vszjo? A srác persze nem sokat értett belőle, csak hümmögött meg a vállát vonogatta majd otthagyta Bélánkat.
A másik ilyen bélaság volt mikor egy reggel már készültünk munkába, mikor ez a 150 centiméteres 45 kilós ember megjelent, egyik lábával csupaszon, másikon egy papuccsal és kezében egy azaz egy darab csizmát tartott és barátságos hangnemben érdeklődött az ukránoktól, hogy: "Kto zabrálta el a szapahíjaimat?"
Csak a fiatalok kervért jegyzem meg, hogy a zabrálás az a magyar nyelvben teljesen elfogadott szó, eltulajdonítást jelent és a felszabadító szovjet hadsereg katonáihoz kötődik. Van is egy vicc ebből a kategóriából, miszerint a katona valahol szerez egy darab húst, bedobja az angol wc-be, hogy megmossa. A láncot meghúzva látta, hogy a hús eltűnik, mire méltatlankodva megszólalt: "Zabráló masina eszty, kultura nyet?" Ami azt jelenti, hogy zabráló masina van, kultúra meg nincs?
Eme rövid nyelvlecke után térjünk vissza Bála síránkozásához. Tehát a szapahi meg csizmákat jelent. Vagyis Béla az iránt érdeklődött, hogy ki a fene vitte el a csizmáját. Az ukránok már csak nevettek ezen és segítségükkel viszonylag hamar megkerült a csizma is.
A következő történet Báláról egy vasárnap délutánhoz kötődik. Elvittek bennünket egy közeli faluba, hogy egy kis kultúrprogram is legyen. Itt délután egy szabadtéri bál volt ahol jobbára a fiatalság táncolgatott, ottani szokás szerint lányok is egymással. Mi ezt egy kicsit furcsállottuk, ezt már 1971-ben mégsem lehetett a háborúra fogni, hogy sok férfi elesett a fronton. Nem is nagyon mertünk közeledni a lányokhoz csak egy csoportban nézelődtünk, egyedü Béla ment el kicsit távolabb, ahol aztán szóváltásba keveredett valami helybéli orosz vagy ukrán legénynel. Ami azért eléggé érdekes lehetett, mert mint mondtam Béla orosz tudása megrekedt valahol az általános iskola hatodik osztályában. Mi már csak arra figyeltünk fel, hogy Béla megszaporázva lépteit megindul felénk, utána még szitkozódba a helybéli fiú. Na most belőlem már ekkor is kitelt volna két Béla is, így aztán azt gondoltam közéjük állok, talán ettől visszahőköl. De nem hőkölt vissza, hát én is sietősebbre fogtam a dolgot. A pofa meg most már hagyta Bélát a fenébe, éngem tekinett célpontnak. Hát sajnos mire tájékoztattam volna, hogy diplomáciai bonyodalom lesz belőle he éngem seggberúg a dolog megtörtént. Többre nem volt lehetősége, mert lefogták és elvitték valahová. Nem tudom, hogy tudták meggyőzni, hogy mi barátok vagyunk, de innentől fogva azért menekültünk előle, hogy ne ölelgessen bennünket és ne halmozzon el bennünket csókjaival. Én arra már nem emlékszem vágülis táncoltunk-e vagy nem, bennem csak ez maradt meg, ma már vidám emlékként.:)
Bélával történ még valami, ez már az akkori Leningrádban. Egy kollégiumban laktunk, ami egy modern kollégium volt, természetesen angol WC-vel. Amiről hiányzott az ülőke, persze közegészségügyi okokból és csak a porcelán rész maradt meg, arra kellett felguggolni. Mi ezt a dolgot úgy hidaltuk át, hogy ujságpapírból körben beburkoltuk a porcelánt. Nagyon praktikus volt, egyrészt nem volt hideg, másrészt pedig mégicsak ücsörgött az ember. Az ajtók már elkallódhattak valahol. Vagy soha nem is voltak.
Egy alkalommal Béla barátunk üldögélt az ujságpapírral otthonossá varázsolt WC-n és nézelődött amikor megjelent egy tagbaszakadt orosz és megrőkönyödve kérdezi Bélát, hogy "Sto tü gyéláes?" Ami azt jelenti, hogy mit csinálsz? Béla oroszul nem tudván tenyerével lefelé mutatva - kicsit az ágyéka felé -, mosolyogva mutatta, hogy mit csinál. Erre az orosz lerántotta a WC-ről, felpattant a csészére és leguggolva jelentőségteljesen mutatta a tenyerével ugyanúgy mint Béla, hogy "Tak". Ami azt jelentette, hogy így kell csinálni. És leugrott a csészéről. Erre Béla újra leült a WC csészére és ugyanúgy mint előtte, mosolyogva mutatta, hogy "Tak". Én már nem emlékszem mi lett eme tartalmas párbeszéd vége, emlékezetem csak idáig terjed. De elképzelhető, hogy egy darabig még elvitatkozhattak, hogyan is kell a WC-t használni.:)