Nem is tudom miről írjak? Sok időm nincsen, szakestélyek időszakát éljük, a bányász egyenruhám csúcsra van járatva. Ha egyik szakestélyen megsérül valamely része, kizárt, hogy a következő szakestélyig valami hozzárértő szakember kezébe jusson aki szakavatottan nyúlhatna hozzá. Mint példásul a jelen esetben is.

Pénteken geológus szakestélyen voltam, ahol már nem csak a major domus hanem az elnök is a gyengébbik nem köréből került ki. Ami lehet, hogy általában igaz, de ez esetben nem igazán. Az elnök nőisen bájos modorban de mégiscsak magabiztosan tartotta kordában a szakest résztvevőit, és ez igaz volt a szakestély későbbi óráira is, amikor már az elfogyasztott sör mennyiségénak arányában emelkedett a hangulat is.

Visszatérve a nadrágomra, szünetben én is kiballagtam, hogy helyet csináljak a második részben elfogyasztandó seritalnak. Aztán amikor a zippzáramat lehúztam, úgy éreztem a nyíláson igazítani kéne, hogy minden a megfelelő magasságban legyen. Ujjammal benyúltam hát a nyíláson, meghúztam kicsit lefelé a nadágot, amit viszont az öv -tőle elvárható módon- nem igazán engedett. Kicsit nagyot halló füleimmel is érzékeltem, hogy itt bizony az erők egymásnak szegülésétől valami szakadt ott lent. Befejeztem a dolgot, mivel már nem tűrt halasztást, megnéztem mi a helyezet a zipzárral, fel lehet-e húzni? Fel lehetett. Na mondom, nagy baj nincs, és tapintással próbáltam felmérni a kár természetét és nagyságát. Utóbbit volt könnyebb mert pont egy ujjam csúszott be a résen, ahol bizony nem kellett volna. Diszkréten félre vonulva szemmel is megvizsgálhattam volna a dolgot, dehát én már elég régen nem látok a hasam alatti régiókba, ezért meg sem próbáltam. Megalkudtam hát a helyzettel és amikor kiléptem az elnöki emelvény elé, csupán arra kértem a nekem világító "kandelábereket", hogy hát "óvatosan azokkal a gyertyákkal". Mondanom sem kell, hogy szabóhoz nem jutottam el, mindenki decemberben akar megcsinálni mindent, így aztán itt állok a nadrággal kezemben. 18.10-kor indul a buszom egy újabb szakestélyre, egyedül vagyok itthon, nincs más hátra, itt bizony varrni kell. És jobb híján nekem. Igaz enni sem ettem még, de éhesen el lehet menni de szakadt nadrágban nemigen. Úgyhogy minden jót minden kedves Morgómedve olvasónak, vár a tű és cérna. Meg a vacsora is. Ahogy nézem utóbbi elvárhat.