Hát jó régóta nem írtam Kazahsztánról. Igaz, nem is maradt már sok. Lassan elutazunk Moszkvába ahonnan csak Tányára, egykori nagy szerelmemre emlékszem, igaz arra egész jól. De hát Tányecska még egy kicsit odébb van, addig azért történt még egy-két dolog.
Először is az egyik szombaton kommunista szombat volt. Ilyen nálunk is volt egyébként, az idősebbek még emlékeznek rá. A kommunista szombaton az emberek bementek a munkahelyükre és valami társadalmilag rendkívül hasznos tevékenységet végeztek. Mint például összeszedték a szemetet amit az előző hónapokban mások (vegy esetleg ők is) eldobáltak. Természetesen ez a szombat egyébként munkaszüneti nap volt.
Mi akkor, azon a bizonyos szombaton elutaztunk a közeli kolhozba és nekiláttunk egy többszáz holdas répaföldön a füvet kitépdesni a répák közül. Kézzel. Nem volt nehéz dolog, de lehajolva kellett csinálni és valahogy értelmetlennek tűnt az egész, mert amerre a szem ellátott ilyen répaföldeket látott. Namármost ha mi ennek egy ezrelékét kigyomláljuk az olyan nagy mértékben viszi előre a kolhoz dolgait? Mi lesz a többivel? Azt ki gyomlálja ki? Netán senki? Hát itt támadtak kétségeink munkánk hasznosságát illetően. És mindeközben sütötte a hátunkat a meleg kazahsztáni napocska, ami árnyékban is képes volt 40 fokot csinálni. Szerencsére nem csak mi szenvedtünk tőle hanem az ukránok is. Így aztán hamar (talán 2-3 óra múltán) elszivárogtunk a közeli tavacskához és lelkesen ugráltunk bele. Speciel én egy rövid nadrágban. Ami átmenetelileg megengedhető volt. A többieknek kicsit zártabb fazonú alsónadrágjuk volt, én ebben a családi hagyományokat követtem. Apám hordott ilyen gatyákat, aztán én is megkedveltem. Mondjuk randevúra nem ilyenben mentem volna. Anyagát tekintve vászon, fazonjára ma azt mondanánk boxer, elől pedig egy kis nyílásocska ami egy alsónadrág esetében minden tekintetben praktikusnak mondható. Hát itt nem volt praktikus. Sem az anyagát tekintve sem pedig a nyílás vonatkozásában. Így hát a rövid nadrágomban vetettem magam a hűsítő habokba. Ami költői túlzás mert habozni nem nagyon habzott, viszont hűsíteni tényleg hűsített. A lányok ugyan kérdezték miért nem veszem le, de aztán felvilágosítottam őket a fentiekről, ezután már nem ragaszkodtak ahhoz, hogy levegyem.
Egyébként ez a rövid nadrág kényes dolog volt nem csak Kazahsztánban hanem még Moszkvában is. Mi magyarok ugye megérkezvén éreztük, hogy jó meleg van, természetesnek tartottuk hát, hogy felvegyük és abban járjunk. Csak egyszer mentünk ki az utcára, talán 100 métert is megtettünk mikor többen is tanácsolták - egyelőre jóindulatúan - hogy az utcára azért ne menjünk ki rövid nadrágban. Első blikkre nem értettük a dolgot, de aztán kicsit jobban bele gondoltunk, hogy mégiscsak egy muzulmán köztársaságban vagyunk, annak is eléggé a végén, keztük érteni a dolgot. Így aztán maradtunk a kerítésen belül, ott viszont mindig abban voltunk. Mint ahogy a korábbiakban egy képen is látható.
Van nekem azonban egy rövidnadrágos történetem Moszkvából is, mégpedig 1983-ból. A kollégiumban vegyesen laktunk fiúk-lányok, ez a vegyesség akkor még a szobákra nem terjedt ki, szerintem mostanra már arra is vonatkozik. Történt egyszer, hogy kimentem a folyosóról nyíló konyhába, hogy összeüssek magamnak egy szolíd kis vacsorát. A nap során némi sorbanállás után sikerült vennem néhány kiló sertéshúst ami ott úgy nézett ki, hogy 5-6 centis szalonna szerénykedett a hús mellett. Semmi baj - godoltam - minket magyarokat nem nagyon lehet meglepni. A zsíros részt levágtam, egyik felét feltettem főni, príma abáltszalonna lett belőle, jó fokhagymásan, a másik felét feldaraboltam és feltettem lassú lángra, hogy töpörtyű és zsír legyen belőle. Jól el volt a két edény a harmadikkal, egy lábassal, amelyben viszont sertéspörkölt rotyogott. Sajnos a szarvacskának már nem jutott hely, de mikorr a pörkölt kész lett félreraktam és ugyanott megfőtt a szarvacskám is.
Szerencsére mások nem akartak főzni, igy aztán a kutya se zavart. Kijött ugyan egy lány kezében egy lábassal, de látta minden hely foglalt elment. Előtte azért - rövid nadrágban voltam - megkérdezte miért nem tisztelem a nőket? Megállt a kezemben a fakanál, épp a töpörtyűt kevergettem nehogy oda égjen és végignéztem magamon. Akkor még elég jól láttam felülről a nadrágomat, ma már inkább csak térdtől lefelé. Arra gondoltam fekete nadrágomat tán klottgatyának nézi bájos lakótársam. Kicsit lehajtottam hát, hogy láthassa alsóneműmet is és röviden összefoglaltam a gatya és a rövidnadrág közötti alapvető különbségeket. És ezt illusztrálandó huztam kicsit előre és lefelé a nadrágom szélét, lássa világosan, hogy ez még nem az alsónadrág. Lesújtó pillantásától biztos elsüllyedtem volna ha nem érzem, hogy lekozmál a pörköltem, igy otthagytam és csak magamban morfondíroztam tovább, hogy ezek a nők itt nem tudják mi a különbség a rövid nadrág és az alsónadrág között.
Vacsora utánra is maradt a bosszúságomból, nagy mérgesen bemetróztam a GUM áruházba ahol 13 rubelért vettem egy melegítő alsót és ezután ebben jártam ha kimozdultam a szobámból WC-re vagy a konyhába. A mosdót nem írom mert az ugyanott volt mint a WC, a zuhanyzó meg kicsit távolabb vagy 5 épülettel. Praktikus volt ez a megoldás, az ember a guggolást befejezve rögtön ugyanott meg is mosakodhatott, beleértve a fogmosást is. Egyébként ma is megvan ez a mackóalsó, valahogy nincs szivem kidobni. Múltkor felpróbáltam, egyelőre még eltakarja azokat a részeket amik miatt a nadrágot feltalálták, de eléggé az alsó régiókban látható már a gumírozása.
Hát jól elkalandoztam a kommunista szombattól, igaz már nem sok minden történt. A fürdőzés után szépen visszavittek bennünket a táborba és másnap kipihenhettük a kommunista szombatot is. Hétfőn meg építettük tovább a tehénistállót, na és persze a kommunizmust. Amiből ugye nem lett semmi, de esküszöm nem mi miattunk.:)
