Nézem ezt a címet. Hát ez bizony azt sugallja, hogy itt fene magvas gondolatok lesznek "papírra" vetve. Pedig ez közel sincs így. A Húsvét magában jobban megállná a helyét, de hát reggel mikor nagy nehezen megszültem azt az egy sort azzal a 2 - tojásból kikandikáló - nyuszi párral ez a cím foglalttá vált.
Egyébként miközben felraktam ezt a nyuszi párt azon gondolkodtam, mi köze is a húsvéti nyuszinak a tojásokhoz? Mert szemmel láthatóan párról van szó, hiszen látszik, hogy a nyuszi anyu félénken odabújik párjához amelyik szemmel láthatólag nem tud mit kezdeni ezzel a közeledéssel. Bután néz előre, elhúzódni úgy érzi nem illene, mégiscsak szerető nyuszi asszonya neki ez a fehéres-barnás nyuszi, de valahogy már nem tartja illendőnek az ő korában ezt az érzelemnyilvánítást, így aztán kicsit butácskán néz előre. Nem is mozdul, hogy viszonozza a közeledést, de nem is húzódik el. Bután néz és kész.
Aztán elgondolkodtam azon is, hogy vajon mi köze a nyuszinak a tojásokhoz. Ha átballagnék a bölcsész épületbe a kulturális antropológusok biztos gyönyörű szép kerek történeteket mesélnének nekem miért is kötődik a Húsvéthoz a nyuszi meg a tojás. Mert valami köze van azért a nyuszinak a tojáshoz. Gyerekkoromban tartottunk nyuszikat, irgalmatlanul sokat tudtak enni, de elég szaporák is voltak így aztán megbékéltem féktelen étvágyukkal. Valahogy úgy voltunk a hússal mint Pelikán József a falujabeli húsüzlettel. Onnan nem sok hús került az asztalunkra. Nyuszi viszont volt bővem, így aztán a nokedli volt a kedvenc vasárnapi ebédünk. Volt alkalmam hát megfigyelni, hogy a nyulak is olyan tojás alakúakat potyogtattak, tehát nem teljesen idegen a nyulak számár a tojás, bár mikor ez a szokás kialakult nyilván nem ez volt a fő motiváló ok.
Na szóval, azzal, hogy a reggeli köszöntőmnek a Húsvét címet adtam, mostanra már csak a Húsvéti gondolatok maradtak. Ami elég nagy teher, mert most tényleg mélyen szántó gondolatokat kellene leírnom, amik viszont nem jönnek. Valahogy úgy vagyok vele mint 1966-ban a kenyérmezei technikumban mikor történelem tanárom kiszólított a népvándorlásból, ami arról, szólt, hogy egy csomó nép fölkerekedett és mentek össze-vissza, majd új helyeken újra letelepedtek. Ez szépen le is volt írva vagy 2 oldalon a történelem könyvünkben, amit én egyszer elolvastam ugyan de meg is állapítottam, hogy ezt nem lehet megtanulni és innentől abban bíztam nem engem szólít ki G.G. tanár úr. Bízni persze lehet, de ez nem mindig jön be és én meg másnap délelőtt ott álltam a katedra mellett miközben G.G. tanár úr érdeklődve nézett rám, hogy "Nos, fiam!". Én meg csak annyit tudtam kinyögni, hogy "Jöttek a népek, mentek a népek". És én is mentem. A helyemre természetesen egy akkora egyessel a naplóban, hogy kilógott belőle. Szerencsére a tanár úr annak vette rövid feleletemet ami: a tudás hiányának. Pedig vehette volna szemtelenségnek is. De szerencsére nem vette annak. Sőt meg sem buktam. Ha jól emlékszem négyessel zártam a félévet. Ami - humán tárgyról lévén szó - nagyon is jó jegy volt nekem.
Most látom mennyit írtam és még mindig híján van írásom a húsvéti gondolatoknak. Az az igazság, hogy amit a húsvétről tudnék írni már leírtam tavaly. Így aztán nem szaporítom tovább a szót, kívánok további kellemes ünnepeket minden kedves olvasómnak.:)
