Gondolom az olvasó - a címre pillantva - rögtön törni kezdi a fejét, hogy ki is lehetett ez a Dr. Anóka Izabella? Biztos vagyok benne, hogy nem sokan emlékeznek már rá. Igaz, ezt csak az idősebbek tehetnék meg, mert régi dolog már ez. Én valahogy nagyon megjegyeztem a nevét és szomorú történetét is. Persze nem szoktam én csak úgy apropó nélkül írni, és ez igaz mostanra is. Az apropót az szolgáltatta, hogy nemrégiben gyógyíthatatlan betegségben meghalt egy nő Angliában aki valami való világ showt nyert meg valamikor, és ez már elegendő ok volt ahhoz, hogy a Média soha többé ne felejtse el, hogy valahol mindig megtalálható legyen a bulvár sajtó oldalain, még ha nem is a címoldalakon. Sajnos a daganatos betegség senkit sem kímél meg, így aztán miután kiderült, hogy nem sok ideje van már hátra, felkeresett egy társaságot akik filmre vették utolsó heteit és ebből biztosította gyermekei későbbi megélhetést. Nemes dolog nemes cél érdekében. Biztos vagyok benne, hogy bár életében mindig vágyott a nyilvánosságra és szívesen szerepelt a lapokban és a TV képernyőkön, ez az utolsó szereplés nem volt öröm számára sem, de csinálta mert gondoskodni akart a hátra maradottakról.
Hát a mi Dr. Anóka Izabellánk nehezebb helyzetben volt jó 35 évvel ezelőtt. Még nem volt szenzációra éhes sajtó és televízió, lehet hogy hétfőn még nem is volt adás, egyedül a mai kincstári televízió létezett. Gondolom azzal az egy programjával amit ma m1-nek nevezünk. Ez a bizonyos Anóka Izabella Vitray Tamás műsorában szerepelt. Máig hálás vagyok érte, mert különben soha nem ismertem volna meg ezt a nemes lelkű és fantasztikusan erős asszonyt. A TV-be azért hívta meg Vitray Tamás hogy 3 kislányának örökbe fogadó szülőket kereshesen. Ő ugyanis - mint orvos is - pontosan tudta, hogy már csak hónapjai vannak hátra, igyekeznie kell.
Máig előttem vannak ezek a fehér ruhás szép kislányok és a doktornő amint ül a fotelben és elmondja miért is szerepel ő most itt ebben a műsorban. És mint írtam azért, hogy még életében gondoskodjon arról, hogy 3 lánykája megfelelő nevelő szülőkhöz kerüljön mielőtt ő meghal. És ez volt a lényeg. Mert milyen egyéb lehetősége lehetett volna még? Az nem derült ki miért nincs egy hátramaradt társ, aki tovább nevelhetné a kislányokat, de tény hogy nem volt. Úgy tűnik nagyszülők sem voltak. Hogy ne menjek végig az egész rokonságon és ismeretségi körön, zárjuk rövidre a dolgot: úgy nézett ki, hogy senki nem volt akire hagyhatta volna a 3 gyereket. Maradt alternatívaként az állami gondozás, ami azért nem a legjobb dolog - valljuk be. Ettől azért sokkal jobb ha szerető nevelő szülőkhöz kerülnek a gyerekek. Vannak ilyenek, meg voltak is. Egyik nagynénémnél mindig éltek ilyen gyerekek, vagy inkább serdülő fiúk, nem is nagyon tudtunk - mi rokon gyerekek - mit kezdeni velük, így inkább egyszerűbb volt kerülni őket. Sok pénzt nem fizetett értük az állam - gondolom én, mert biztosat soha nem tudtam - de elképzelhetjük mennyi lehetett ez a hatvanas évek elején.
Szóval visszatérve a gyerekekhez, az anyuka nyugodtabban halt volna meg ha szerető és gondoskodó nevelő szülőknél tudhatta volna a gyerekeket. Ráadásul olyanoknál akiket ő is ismer, kiválasztásukban ő is részt vehet. És mint a mesében, a dolog jól végződött: ahogy emlékszem egy szimpatikus gyermekes család vette magához a gyerekeket a doktornő halála után. Részleteket én már nem tudok, de talán valaki egyszer megkeresi a ma már 40 év körüli gyerekeket, hogy elmondhassák, hogyan alakult a sorsuk. Én meg csak reménykedem, hogy jól, nagyon jól. Amiben Dr. Anóka Izabella is bízott mikor örökre lehunyta szemeit. Talán 35 éves ha volt szegény. Nyugodjék továbbra is békében, emlékét én továbbra is őrzöm. Amíg nekem is lesz emlékezetem.
