Mint már többször is írtam, az utóbbi időben inkább olvasgatok. Hatalmas könyvtáram van, egy időben inkább méterekben mértem terjedelmét mint hogy végig számoljam. Újabban már selejtezgetek is. A 20 évvel ezelőtti rendszer váltás sok könyvet értéktelenné tett, de azért néhány alapművet az az előtti időkből is megtartottam. Nem mintha azt hinném visszajönnek azok az idők, egyszerűen nem volt erőm kidobni, annyira meghatározó volt akkori életünkben. Aztán reálisan felmérve mennyi időt olvasgathatok még ebben az árnyék világban sokat el is ajándékoztam. A TV műsorok szerkesztői változatlanul nem az én elvárásaimnak megfelelően szerkesztik a műsorokat, így aztán szemrebbenés nélkül kikapcsolom a TV-t ha kell este 8-kor is.
A kincstári TV Híradóját még meg szoktam várni, számomra még mindig ez a legelviselhetőbb, de már ott is óvatosnak kell lennem. Idáig csak arra kellett ügyelnem, hogy kikapcsoljam úgy 5 perccel a Híradó vége előtt mert akkor jöttek a kis színesek. Amik ugyan semmi információt nem hordoznak, viszont valami miatt a média szakemberek úgy gondolják, hogy egy hírműsort így kell befejezni. Például legjobb ha valami állatról szól ez a kis színes de ha nincsen jó egyéb marhaság is. Hát ezekbe nem szívesen szaladok bele, ezért fél szemmel az órát is nézem és amikor látom hamarosan véget ér máris kikapcsolom vagy átváltok máshová.
Újabban viszont már arra is ügyelnem kell, nehogy fél 8 előtt az m1-re kapcsoljak mert akkor százhuszadszor is megnézhetem a kincstári híradó sztár riportereit itthon és külföldön, amint nagy hévvel szervezik és irányítják azt, hogy nekem fél 8-ra tálalni tudják a világ híreit olyan fontos helyekről mint New York vagy Brüsszel. Mely híreket aztán az itthoni sztár bemondónő bekonferál vagy felolvas majd nekünk. Hát ez jó meg érdekes volt egy darabig, de minden nap vagy minden másnap látni kicsit unalmas és idegesítő. Így aztán tényleg ügyelnem kell mikor kapcsolom a TV-t a kincstári televízió egyes csatornájára. Egyébként lassan erről is leszokom majd mert ez is egyre jobban elbulvárosodik, és tényleg maradnak a könyvek meg néhány újság. És persze az Internet ahol a főcímeket elolvassa az ember aztán kész. Sok figyelmet úgy sem érdemel ez a politizálás ami mostanában folyik. És azt a kevés szabad időt ami meg van az ember szívesebben tölti olvasással. Mint például én is.
Azt ígértem legutóbb mikor Berkesit abbahagytam, hogy végre valahára elolvasom Ottlik Géza híres könyvét az "Iskola a határon"-t. Sajnos azonban úgy eltettem valahová, hogy nem találom sehol. Lehet, hogy kikerült Mályiba. Nem tudom. Kezembe került viszont Galgóczi Erzsébet egyik kötete, amely néhány írást foglal magába. Azért nevezem írásoknak mert nem tudom műfajukat tekintve mik lehetnek ezek. Talán novellák, bár annak hosszúak ezek az írások. Regénynek meg rövidek. Na mindegy, maradjunk az írások mellett.
Galgóczi Erzsébetet nem most fedeztem fel. Régóta olvasom, sőt újra olvasom műveit. Ez a memória romlás előnye, hogy az ember elkezdheti újra olvasni fiatal kori kedvenceit, úgysem emlékszik már rá. Hát valahogy így vagyok vele én is. Valamikor régen a Szakszervezeti Bizottságban én voltam a kultúrfelelős, emlékszem még recenziót is írtam a "Vidravas" című könyvéről. A dolognak az volt a háttere, hogy új kezdeményezésként elindítiottunk egy időnkent megjelenő szakszervezeti tájékoztató füzetet. Sok hasznos információ volt benne, de ha a Szakszervezeti Bizottságnak van kultúrával kapcsolatos reszortosa akkkor kell valami írás a kultúrávalk kapcsolatban is. Így hát írtam egy recenziót Galgóczi Erzsébet akkor megjelent - nagy sikert aratott - regényéről. Mondanom sem kell, hogy nagyon büszke voltam magamra, én mégiscsak egy mérnökember vagyok - gondoltam - és íme rámerészkedtem az írástudók mezejére is.
Ehhez a kultúrosi mivoltomhoz kötődik egy régi emlék is. Hajdúszoboszlón tartottam egy előadást az acél sodrony kötelek ellenőrzéséről, ugyanis szerettünk volna betörni az oljabányászatba is. Tehát elmondtam szépen, hogy milyen hasznos meg jó meg ilyesmiket közben meg sűrűn pislogtam az órámra mert fél 2-kor meg kezdődött a Szakszervezeti Bizottság ülése ahol egyik napirend a Közművelődési Bizottság munkájának értékelése volt. Gondolom a kedves olvasó is érzékeli, hogy ez a szakszervezet ilyenirányú reszortosa nélkül nem történhetett meg. Így aztán tizenkettő előtt pár perccel befejeztem az előadást, egy pillantást vetettem még az udvaron elhelyezett hatalmas bográcsra, amibe éppen akkor öntötték bele az apróra vágott birkahúst. Hát elárulhatom, hogy én imádom a birkapörköltet. Ha a Hajdúságban járok minden alkalommal ezt eszem, néha napjában kétszer is. Sokan nem szeretik, mondván, hogy nagyon birka íze van. Milyen furcsa a világ, én meg pont emiatt imádom. Érthető tehát mennyire sajnáltam hogy nem tudtam megvárni az ebédet. Én bizony repesztettem hazafelé tarbantomon, hogy értékelhessem egyetemünk kulturális vezetését. Értékeltem is. Gáspárdy professzor úr - aki akkor ezt a bizottságot igazgatta - külön megköszönte dícsérő szavaimat. Kedveltem őt, így már nem is fájt annyira, hogy kimaradtam a birkagulyásból.
Közben meg jól elkalandoztam Galgóczi Erzsébettől pedig én csak róla akartam írni. De hát elemem a mesélés hát ez lett a vége. Régen elértem írásaim szokásos terjedelmét, róla meg még nem sok szó esett. Nem akarom elkapkodni, így holnapután folytatom majd. Akkor már tényleg csak róla írok majd. De addig még lesz itt valami meglepi.:)
