Egyszer volt, hol nem volt, innen nagyon messze, az Óperenciás tengeren is túl, éldegélt egy középkorú testvérpár. Az idősebb nemrég töltötte be az 53. évét, testvére 8 évvel volt fiatalabb nála. Hogy hogyan töltötték gyermekkorukat a krónikás előtt nem ismeretes, bizonyára boldog gyerekkoruk volt egy gazdag országban, ahol kétszáz éve nem dúlt háború és természeti kincsekben sem szűkölködött. Gondolom az iskolás évek sem voltak boldogtalanabbak. Szerető szüleik óvták, védték őket. Időnként elmondták egymásnak mennyire szeretik egymást. Ott a távoli országban ez jobban szokásban van mint errefelé. Aztán jöttek a tinédzser évek, bizonyára udvarlók is megfordultak körülöttük, de aztán valahogy még is úgy alakult a dolog, hogy nem mentek férjhez.
Együtt éldegélt hát a két nővér, külön a szüleiktől. Mindig voltak kutyák a háznál amelyek szeretetükkel ajándékozták meg őket. És ahogy az lenni szokott, szeretetért szeretetet kaptak. Egy idő után elfogadták, hogy életüket férfi társ nélkül fogják leélni, erre rendezkedtek be. Dolgoztak az év sok napján, hogy aztán időnként elutazzanak valahová, ahol néhány napig jól éreztél magukat. Gyors éttermekben bivalyhúsos hamburgereket ettek, este pedig a szállodák éttermében finom vacsorákat, amiket otthon nem szokott csinálni az ember. Napközben járták a várost, esténként színházba mentek. Egy időben olyan darabokat néztek meg amikben a kedvenc színész játszott. Akiért rajongtak. Ez a kedvenc néha változott. Először egy angol színész, ennek köszönhette egyik óvilági barátját is egy kis közép-európai országban, később pedig egy igazi amerikai sztár. Aztán ennek a sztárnak is kitelt az ideje, később már csak a darabért mentek színházba esténként.
Soha nem volt sok pénzük, adminisztrátorként dolgoztak különféle munkahelyeken, ha lehetett egy helyen. Ilyenkor reggel együtt mehettek dolgozni, gondolom ebédidőben is együtt kaptak be valamit, hogy aztán este együtt autókázzanak haza a csendes házba, ahol boldogan fogadták őket a kutyák, Charlie és Greta. Időnként sajnálták, hogy nem jártak egyetemre, leginkább akkor mikor kevéske pénzüket számolgatták, hogy meddig futja egy idegen városban szállodára, étkezésre és persze utazásra. Valahol a távoli jövőben szerepelt a tervek között egy átruccanás újra az Óvilágba, de pénz híján ez mindig elmaradt.
Egyszer súlyos kór támadta meg a testvérek édesanyját, hamar el is vitte. Mivel a szülők és a testvérek között az anya az volt aki leginkább összetartotta a családot innentől fogva eltávolodtak az apjuktól. Az apa újabb tárasak mellett élte életét, nem igazán volt szoros érzelmi kötelék a testvérek és az apa között. Nyugodtan mondhatjuk, hogy saját magukon kívül csupán néhány barátjukra számíthattak.
Aztán újra teltek az évek, mígnem néhány nagy bank ott túl az óperenciás tengeren túl elkezdett felelőtlenül kölcsönöket adni a polgároknak, akik örültek ennek és vették fel - ahogy mondani szokták ütyre-karmatyra - a kölcsönöket, amit aztán nem tudtak visszafizetni. Kialakult egy válság aminek következtében az idősebb testvér elveszítette állását. Bántotta nagyon a dolog, mindig azt kérdezte magától: miért pont én? Miért pont engem küldtek el? Nem vagyok összeférhetetlen, lojális vagyok a cég iránt, keményen dolgozom, akkor miért én kerültem az utcára? Szomorúak voltak a nővérek, de azért nem csüggedtek. Összébb húzták magukat és egy fizetésből éltek tovább. Az idén nyári New Yorki kirándulás ugyan elmarad, de végül is a West Virginiai hegyes vidékek is sok látnivalókat kínálnak. A bivalyhúsos szendvics meg - hála a modern kor nagy találmányának a franchise rendszernek - itt is ugyanolyan ízű mint a New Yorkban.
Már vagy 3 hónapja éltek így csendben, visszafogottan amikor egy vasárnap nagyon nagy baj történt. A fiatalabb testvér hirtelen rosszul lett és egy szívroham perceken belül elvitte. Egyedül maradt az idősebb nővér, nagyon egyedül. Bizonyára úgy érezte ebből targédiából nem lehet sehogy sem kilábalni. Egyedül maradni, munkanélküliként, itt a vég. De aztán jöttek a barátok és vigasztalták, segítették, nem hagyták magára szegényt. Ma már látja a gödörből kivezető utat, bár a szívét borzasztó bánat nyomja. Mint ahogy az Óvilágban élő barátja is együtt érez vele, aki egyébként azonos a mesemondóval. Felajánlotta ugyan segítségét dehát nem olyan könnyű ilyen távolról segíteni. Segít hát ahogy tud. Levelekben biztatja az idősebb testvért, igyekszik belé lelket önteni. Mint ahogy teszik a környezetében lakó barátai. Olvasom, hogy néhány napra egyik barátjához - Amy-hoz - költözik. Hát az bizony jó lesz. Egyébként az idősebb testvért ismerhetik a Morgómedve olvasói is, ha ide klikkelnek elolvashatják mit mesélt akkortájt a jelen mesemondója. Szegény Vicky-nek meg kívánjunk örök nyugodalmat. :(((
