A múlt hét közepe óta fáj a hátam. Nem is emlékszem hogy jelentkezett. Az egyik délelőtt azt vettem észre fáj. Talán szerdán, vagy esetleg csütörtökön. Tudom, hogy pénteken már a nagy szakestélyen nem fájt. Aztán úgy emlékszem szombaton sem, vasárnap viszont már igen. És azóta is, bár kétségtelen néhány napja már csökkenő intenzitással. Úgy érzem hétfőre meg is szűnik. Jó lenne, mert kicsit húzósabb hét elé nézek: utolsó előtti hét, hétfőn előadás helyett már konzultálok, kedden már zárthelyi, utána 52 dolgozat kijavítása, egy hét múlva ugyanez. Igaz már kevesebb javítással mert már csak azokét kell kijavítanom akinek első körben nem sikerült. Aztán szakestélyek is most vannak, ezen a héten is voltam egyen, jövő hétre már három van. Mára is van egy meghívásom, de úgy gondolom ma még kímélem magam, fekszem inkább, hadd gyógyulgasson a hátam.
Egyébként nem tudom mi ez. Egyet tudok: nem halálos és az étvágyra sincsen kedvezőtlen hatással. Időnként a helye is vándorol, hol itt érzem, hol ott. Hétfő volt a csúcs. Elkezdtem írni a táblára, éreztem, hogy ez határozottan kellemetlen de nem tehettem mást írnom kellett. Ábrákat mégsem lehet lediktálni. Aztán ahogy írtam egyre csökkent a fájdalom, egy idő után már nem is éreztem a hátam. Már-már arra gondoltam, hogy óra után ott maradok 1-2 órára és csak úgy magamban terápiás céllal írogatok a táblára hátha használ. De azért valahogy sejtettem, hogy nem erről lehet szó, inkább arról, hogy a fájdalom eljutott egy olyan szintre, hogy már nem is érzi az ember.
Volt már nekem valami hasonló eset amikor kivették a mandulámat. 43 éves voltam, nem egy ideális időpont a mandulakivételre. Annyira nem az, hogy egy időben vették ki egy 5 éves kis srácnak is, ő már másnap ott rohangált a folyosón én meg ott agonizáltam a kórteremben az éhhalál szélén mert szó sem lehetett arról, hogy én ezzel megpiszkált garatommal valamit egyek is. Még a gondolatra is rosszul voltam. Napokon keresztül csak azt ettem ami kötelező volt. Ha jól emlékszem minden reggel kaptam egy zsemlét azt meg kellett enni, a többi az szabadon eldönthető volt.
Így ment ez vagy 4 napig amikor meglátogatott az egyik barátunk és egy szép nagy adag rántott májat hozott krumplival. Hát a rántott máj a maga reszelős bundájával nem egy ideális dolog egy frissen műtött garatmandulának, viszont én olyan éhes voltam már, és olyan jól nézett ki ez az egész azon a tányéron, hogy menten elkezdtem bezabálni. Így ahogy írom. Tömtem magamba ahogy csak tudtam. Az első falatok még fájtak de az éhség sokkal erősebb volt, nem tudtam abbahagyni és egyszer csak azt vettem észre, hogy nem fáj a torkom, viszont ahogy telik meg a gyomrom egyre jobban érzem magam. Gondolom mondanom sem kell, hogy az utolsó morzsáig eltüntettem mindent. Aztán szép csendben visszatért a fájdalom is, de már nem érdekelt, tele volt a bendőm és akkor ez a dolog ott a Csabai kapui kórház napfényes udvarán boldoggá tett.
Ez jutott eszembe mikor a táblára való írástól hirtelen nem éreztem már fájdalmat. Éreztem viszont utána, de leginkább másnap amikor egy nehéz írásvetítőt is cipelnem kellett. Na ez tett be nekem igazán. Szerda reggeltől már nagyon rossz volt. Ülve csak úgy éreztem magam jól, hogy hátradőltem és kezemmel az egéren csak olyan dolgokkal foglalkoztam amikhez nem kellett klaviatúra. Vagy ha igen, akkor közel húztam, majdnem a hasamra ahogy hátra voltam dőlve. Persze az egyetemről beszélek, ha itthon voltam lefeküdtem. Csütörtökön este szakestélyen voltam, nem volt feladatom, csendben eszegettem a zsíros kenyeret lila hagymával, időnként meg mikor lehetett ittam pár kortyot, élveztem a szakestélyt, szóval szép volt az élet. Persze csak felszólaltam egy rövidebb felszólalás erejéig, nem én lettem volna ha úgy eljövök, hogy nem kérek szót. Péntek reggel örömmel tapasztaltam, hogy jelentősen javult az állapotom, ma ez folytatódott, ezért az optimizmus, hogy hétfőre teljesen jól leszek. Persze kímélni kell magam, amire törekszem is majd. Hogy mi bajom volt? A csuda tudja, de hogy nem H1N1 az biztos. Az engem valószínűleg elkerül. Kopp-kopp. Le is kopogom. Bal kézzel, alulról felfelé. :)