Mint legutóbb írtam egy havi kemény bányamunka után némi készpénzzel a zsebemben hazafelé menet megálltam Budapesten. Egyébként is meg kellett volna állni mert akkoriban vonattal közlekedtem és a Nyugatiból át kellett mennem a Keletibe. Na szóval, megálltam Pesten és elmentem a Majakovszkij utcába, ahol a műszaki bizományi áruházban sokáig nézelődtem a használt táskarádiók között. Végül egy "Strand" táskarádiónál állapodtam meg. Nem tudom hány műszak bére ment rá, de nem volt olcsó. Árat már nem merek mondani mert már nem emlékszem, de akkor még ezek a készülékek elég drágák voltak. Nem véletlenül mentem én is a bizományiba. A fiataloknak mondom, hogy a bizományi áruház egy olyan hely volt ahol bevették a használt dolgokat és eladták másoknak.
Nekem tetszett ez a rádió. Nem volt nagy, közép- és rövidhullámot lehetett rajta fogni. Utóbbi a Szabad Európa rádió miatt volt fontos, amit még ekkor is szívesen hallgattam, leginkább a könnyűzenei műsorok miatt. És szerintem jól is nézett ki. Az enyém a külsejét tekintve kicsit megviselt már, ezért az Interneten kerestem egyet. Íme így néz ki:
A felső kávája aminél meg lehetett fogni most hátul van és nem látható, csupán oldalt a rögzítő csavarja. Bal szélen van a kihúzható teleszkóp antenna, mellette a hangerősítő gomb amely egyúttal a bekapcsolásra is szolgált. Jobb oldalt van az állomáskereső, tőle balra egy nyomógomb, amivel a hullámsávot lehetett váltani. A képen látható állásban a középhullám, lenyomva pedig a rövidhullám szólt.
Nagyon jó és érzékeny készülék volt. Néhány évtizede mikor már az URH sávos készülékek jöttek divatba egyedül ezen tudtam a Kossuth rádiót hallgatni mivel a közelben lévő adók mind a körzeti adásokat sugározták meg a BBC magyar adását. A Kossuth műsorát csak a solti nagyadó sugározta, az meg nekem messze volt. Viszont az újonnan beszerzett táskarádiómnak meg sem kottyant a távolság. Vagy lehet, hogy megkottyant, de ez nem volt észrevehető.
A következő kép két praktikus alkalmazást mutat. Az egyik amikor kedvenc táskarádiónkat kezünkbe fogva a hangerőt jó hangosra állítva nyilvános helyen (mozi előcsarnokában, búcsúban) jelenünk meg és büszkén sétálgatunk, miközben bezsebeljük társaink irigy pillantásait valamint a lányok elismerő mosolyait. Egy ilyen hordozható készülék akkoriban igencsak meg tudta növelni egy fiatalember ázsióját. Sajnos a jóképű fiatal ember a képen nem én vagyok de azért nekem sem volt miért röstelkednem akkoriban. A kép jobboldali része magáért beszél, focizni is jobb volt ha a háttérben szólt a rádió.
És ha már a táskarádiónál tartunk elmondom, hogy életemben először hordozható rádiót a hatvanas évek közepén láttam. Petőfibányán a Gépüzemben dolgoztam mint suttyó gyerek havi 400 forintért és ott a villamos műhelyben nézegettek egy Orionton névre hallgató rádiót. Engem leginkább az bűvölt el, hogy nem kellett hozzá villany meg konnektor, úgy is szólt ha valaki csak úgy hozta meg vitte. Szerintem ez vagy az első hazai táskarádió volt vagy nagyon az elsők között lehetett. Erről van szó:
Ez még kicsit ormótlan volt, látszott, hogy a lényeg az volt, hogy szóljon. Aztán nem sokkal később kijött a Telefongyár kisrádiója is:
Bár mindenhol terta rádióként szerepel de nekem rémlik, hogy mintha "Velence" lett volna a neve. Ez már sokkal jobban hasonlít egy táskarádióra.
Visszatérve a szívemhez oly közel álló táskarádiómhoz sok költözködést ért meg, de soha nem jutott eszembe egy pillanatra sem, hogy kidobjam. Lehet, hogy azért mert olyan keményen megdolgoztam érte. Meg lehetővé tette a rádióhallgatást akkor is amikor már mindenki URH sávos rádiót gyártott. Igaz, még a középhullámot is belerakták de az a helyi adón kívül mást már nem volt hajlandó fogni. Tulajdonképpen egy detektoros rádió szintjén működött csak nem fülhallgatóval kellett hallgatni. Ha nincs ez a "Strand" táskarádió nem tudtam volna a Kossuth rádiót hallgatni. Ma már nem használom, a szekrényben várja, hogy majd egyszer valaki kidobja. Mert egyszer úgyis bekövetkezik. De az biztos, hogy nem én leszek akármeddig élek is.
