Mielőtt még a rajongóim szívbajt kapnának sietve jegyzem meg, hogy nem szándékos volt a dolog hanem véletlen. Ami azért lássuk be, elég furcsán hangzik. Hogy a fenébe tudja az ember véletlenül levágni a saját szakállát? Valóban hihetetlenül hangzik de a dolog tényleg megtörtént. Elmesélem.
Kicsit messzebbről kell indítanom a dolgot. Jó néhány éve már annak, hogy ajándékba kaptam egy haj- és szakállvágót. Valami ilyesmit:
Egyébként nem mindig lehetett nálunk szakállvágót kapni, a szocializmusban például én nem emlékszem ilyesmire. Nyugaton bizonyára már ekkor is léteztek efféle dolgok de a mi gondoskodó vezetőink nyilván nemkívánatosnak találták ezen termékek beáramlását az országba. Ami teljesen helyénvaló, mert akkor például mit csináltak volna a borbély elvtársak? Mivel keresték volna meg a kenyerüket? Miből tartották volna el a családjukat? Így aztán - gondolom én - a felelős vezetés Hegyeshalomnál útját állta az efféle fellazító találmányoknak.
Elég baj volt a borbély elvtársaknak, hogy nagyon sok fiatal házas otthon a fürdőszobában oldotta meg ezt a kérdést, hiszen mutassanak nekem egy fiatalasszonyt aki nem képes arra, hogy az ifjú férj haját vagy szakállát megkurtítsa. És ehhez még nyugatról becsempészett haj- és szakállvágóra sem volt szükség, elég volt hozzá egy olló vagy egy zsilettpenge. Azért a borbély elvtársak jól tudták, hogy csak néhány év és véget ér a nagy szerelem és ezek az átmenetileg elpártolt fiatal- vagy már középkorú férfiak bizony visszatérnek majd a fodrászműhelyekbe, csak várjuk ki a végét.
De azért ennyire ne kalandozzunk el, térjünk inkább vissza a ma már nálunk is szabadon beszerezhető kis berendezéshez ami az én életemet is megkönnyítette. Amióta megvan két hajnyírás között a szakállnyírást elintézem otthon. Tudom, az eszköz alkalmas hajnyírásra is, én azonban azt már szívesebben bízom a megbízható fodrász kezekre.
És akkor térjünk rá a mai szakállvágásra. Mint már annyiszor az évek során ma is akkurátusan leterítettem egy újságpapírt a mosdókagylóra, majd a tükör előtt állva elkezdtem a szakállnyírást. Szépen hullottak a csomók az újságpapírra, a szakállnyíró pedig úgy ment előre a szakállamban mint kés a vajban. Éreztem ugyan, hogy valami nem olyan mint máskor, de nem jöttem rá hogy mi az. De nem is nagyon törtem a fejem. Örömmel töltött el, hogy milyen könnyedén szabadít meg a szőrzetemtől még azokon a helyeken is ahol máskor nyolcszor-tízszer végig kellett mennem, hogy hiánytalanul eltűnjenek a hosszú szőrszálak. Mondjuk az nem tűnt fel, hogy mintha rövidebb lenne mint máskor. Csak mikor végeztem akkor jöttem rá, hogy eltűnt a szakállam, mostani állapotom már borostásnak is csak jóindulattal mondható. Akkor kezdtem nézegetni a hajvágót és észre is vettem, hogy hiányzik a végéről egy műanyag valami aminek pont az a funkciója, hogy beállítható legyen a megmaradó szakáll hossza. Ráadásul ez még olyan kialakítású is, hogy elmozdítható, vagyis több méret is beállítható. Miután ez nem volt a helyén én közvetlenül a késekkel gyalultam végig a képemet. Így persze nem is lehet csodálkozni azon, hogy momentán úgy vehetjük, hogy nincs is szakállam.
Ami ugyan nem lenne nagy baj mert majd kinő, csak azt nem szeretném még egyszer átélni ami 1983-ban volt amikor úgy döntöttem, hogy szakállt növesztek. Egyszer talán majd az okokat is elmondom, most csak annyit jegyeznék meg, hogy 1-2 hétig nagyon kellemetlen volt amíg meg nem szokta a szervezetem, vagy nem erősödött meg rendesen.
Végezetül ismét vessünk egy pillantást erre a bizonyos haj- és szakállvágóra. Vegyük észre a jobb végén található távolságtartó keretet, ami bizony nekem leesett mikor a szekrényből kivettem. Később megtaláltam a szobában a szőnyegen. De addigra már nekem nem volt szakállam. Most várom, hogy nőjön. A fejleményekről majd beszámolok.
