Október elsejétől új műsorrend van a közszolgálati televízióban. Ennek elemzését későbbre hagynám, most csak annyiban pendíteném meg a témát, hogy örvendetesen megnőtt a színházi közvetítések valamint TV játékok száma. Utóbbit leginkább a Duna2-n láthatjuk késő esténként, míg az előbbit a Duná-n, többnyire 19 órakor. De előfordulnak az m1-en is hellyel közzel. Eleinte túlsúlyban voltak a zenés darabok, mostanában már inkább prózai műveket láthatunk gyakrabban. Én mindig is szívesen néztem színházi közvetítéseket, így aztán örömmel üdvözlöm eme új szokásokat. Legutóbb például a "Janiká"-t néztem meg, ami nekem egy kicsit gyerekes darab volt. Kicsit meseszerű, meg hihetetlen, de biztos erre is van igény, különben a színházak nem vennék fel rendszeresen a repertoárjukba.
Mert azért az tényleg furcsa, hogy egy színésznő drámaíró férje kimegy egy rövidebb időre Amerikába és ott olyan jól érzi magát, hogy nem is jön haza 15 évig. A szép és vonzó színésznő meg még 35 éves korában is egyedül él, nem vált el, nem ment újra férjhez, barátja sincsen. Aztán egyszercsak betoppan a 15 éve eltávozott férj, mintha csak a trafikba ugrott volna le egy pakli cigarettáért, és némi vígjátékos fordulat után ott folytatódik a dolog ahogy 15 éve abbahagyták. Azaz egymás nyakába borulnak, az Amerikából idecipelt feleségjelöltet pedig együttesen zsuppolják vissza Amerikába, éppen csak jól fenékbe nem billentik. Azt már nem is említem meg, hogy hogyan nézhet egy normális ember 15 éves fiúnak egy 35 éves nőt. Persze értem én, hogy aki ilyen kekeckedős, kákán is csomót kereső fajta az ne nézzen operettet és vígjátékot, ott van neki az "Oldás és kötés", nézze azt.
És ha már Jancsó meg operett akkor itt az alkalom, hogy elmeséljek egy régi színházi élményemet amelyben 1980-ban volt részem. Akkortájt a híres filmrendező itt dolgozott Miskolcon, ő rendezte meg a "Csárdáskirálynő"-t "Die Csárdásfürstin von Miskolc" alcímmel. A darabot az eredeti librettó alapján - állandó szerzőtársa - Hernádi Gyula írta.
A hírre hogy a hírhedt szerzőpáros Miskolcon vállalt munkát felbolydult a város. Mindenki azt találgatta milyen is lesz ez az örök klasszikus Jancsó Miklós rendezésében? A legfontosabb kérdés persze az volt, hogy lesz-e benne meztelenkedés vagy nem? A gyakorlat alapján a közvélemény biztosra vette, hogy lesz, hiszen akkoriban minden Jancsó filmben fel-feltűnt egy formás ifjú hölgy amint ruhátlanul átlibegett a színen, és amely libegés dramaturgiai funkcióját ma sem látjuk teljesen tisztán, de az ifjú hölgyeket kétségtelenül jó volt megnézni.
Sokszor leírtam már a 6 év alatt, hogy a szocialista államunk féltve óvott bennünket a meztelenkedéstől, egyedül az NDK-ban kiadott "Das Magazin" volt engedélyezve számunkra, ami azért nem volt egy "Playboy" lássuk be. Így aztán még azon miskolci férfiak is elrángatták feleségüket a színházba akik előtte évtizedekig be sem tették a lábukat Thália szentélyébe. Én ugyan betettem néha, de én sem voltam azért rendszeres színházba járó. Így aztán természetesen mi is elmentünk. Nem is elsősorban a pucérkodás miatt hanem kíváncsi voltam arra, hogy vajon mit is csinál Kálmán Imre darabjával a mester és hű tettestársa. De ezért ne legyünk álszentek, kíváncsi voltam a portékára is. Mert addigra már híre ment a városban, hogy jól gondoltuk, valóban van egy meztelen nő is a darabban. Így aztán akik még nem látták a darabot izgatottan várták a napot amikor végre bejuthatnak az előadásra. Így voltam vele én is. Filmen már látott az ember ilyesmit, de azért színházban mégis csak másabb a dolog - gondoltam én is, mint sokan mások.
Aztán eljött a nagy nap. Pergett az előadás, aztán következett egy olyan rész amikor a színpadon csend volt és akkor egyszer csak megjelent a színpad jobb szélén egy ruhátlan hölgy és lassan, szinte méltóságteljesen átvonult a színpadon, majd másik oldalon távozott. Nem nézett a nézőkre hanem tekintetét mereven előre vetette mintha mi ott sem lennénk. A nézőtéren persze síri csend volt, mindenki a szokatlan élmény hatása alá került. Az asszonyok és lányok is. Annyira szokatlan volt ez az egész, hogy - ahogy mondani szokták - se köpni se nyelni nem tudott senki. Ekkor aztán valaki valahonnan megszólalt, valami megjegyzést tett a nőre, ez aztán feloldotta a feszültséget. Mindenki megmozdult, az emberek megrázták magukat, egymásra néztek és mosolyogtak. Elmúlt a varázs, ilyent is láttunk. Túl vagyunk rajta. És pergett az előadás tovább. Egyébként a hölgy olyan 23 év körül lehetett, kicsit telt volt, de ugyanakkor formás is. Tagadhatatlanul kellemes látványt nyújtott. Azért a darabot végignéztük és a végén azzal az érzéssel ültünk villamosra, hogy ezt is láttuk, mehetünk haza.
