Bejöttem kicsit városi levegőt szívni. Aztán az eső kicsit elverte a port, így aztán elviselhetőbb a hőmérséklet is. Egyébként jól élünk mi Mályiban a két cimborámmal. A nagy melegben nekik sincs nagy étvágyuk, hálaistennek nekem sem. Ők válogatnak, a baromfiparizer nem klappol, a konzerv kutyakaját már nem is említem. Arról valahogy leszoktak, pedig van még vagy 6 dobozzal tavalyról. De nem klappol nekik a lecsókolbász sem.
Ma paprikás krumplit főztem. Nem mintha erre vágytam volna, de elég régen fonnyadozik néhány krumplim, a kolbász is hetek óta a mélyhűtőben volt, hát ma eljött a nagy nap, összeütöttem egy paprikás krumplit. Nem volt rossz, de valami hiányzott belőle. Na ebből a paprikás krumpliból vettem ki az ebédnél két testesebb kolbászkarikát a kutyusoknak. Kismorzsi teljesen elzárkózott, jóformán meg sem szagolta, a másik azonban tapintatosabb volt, a szájába vette, kicsit forgolódott vele, hogy most aztán mit csináljon, aztán megindult az udvaron és a kerítésnél elásta. Amit aztán soha nem fog kiásni többé. Eleinte azt hittem, hogy azért ássák el, hogy majd szűkösebb időkben előszedik, de én még nem láttam egy kutyát sem a 6-7 év alatt, hogy kiásott volna egy korábban elrejtett finomságot. Nagyon egyirányú dolog ez náluk, legalábbis házi körülmények között.
A far-hát csont az viszont mindig jöhet. Akármilyen meleg van, ők abból minden mennyiséget meg tudnak enni. Csak az a baj, hogy én vagyok már úgy vele, hogy nem nagyon akaródzik azt enni. De egyelőre hősiesen gyűröm le a napi 3 darabot. Ennyi a norma, ennyi fér a lábasomba. Jövő héttől ezen szeretnék változtatni, szeretnék far-hát mentes napokat is beiktatni. Nekik is kitalálok majd valami megoldást, hogy ők se járjanak rosszul. Viszont ha nem jut eszembe semmi megint jönnek a far-hátak, hiszen szolidaritás is van a világon.
