Kicsit zákányos vagyok, pedig az utóbbi időben már nem szoktam az lenni. Már kezdtem azt hinni, hogy a nyugdíjasnak szinte jár az ebéd utáni szundikálás, ezért már a szervezet sem fejezi ki rosszallását azzal, hogy zákányossá teszi az embert. De nem így van, mert most aludtam vagy 2 órát és több mint 40 perce nem tudok magamhoz térni. Először bekapcsoltam a Tv-t és a videót, hogy nézek egy kis "Revizor"-t, alvás előtt ezt akartam nézni, aztán azt vettem észre, hogy már 20 perce nézek egy tenisz mérkőzést, amihez nem is értek, nem is szeretem, még ha egy Federer nevű pofa teniszezik akkor sem. Bár ezt nézésnek nem nagyon nevezném, inkább csak bámulom a képernyőt és telik az idő. Egy idő után felállok, odalépek, visszanyomom a kazettát melyet véletlenül lökettem ki, elkezdem nézni a "Revizor"-t, hátha felébredek. Fel nem ébredtem, azonban rájöttem, hogy én ezt nem engedhetem meg magamnak, ha haladni akarok oda kell ülnöm a géphez és írnom kell. Itt tartunk most, ideültem és írok.
Például a tegnap esti viharról, ami azért hamarosan csillapodott és fél 12-kor már be lehetett zárni az ablakot. Ezután már az alvásról is lehetett szó.
És akkor Mályiról. Közel egy teljes hetet voltam kint. Eleinte az időjárás nem volt felhőtlen, de azért olvasgatni akkor is lehetett. Aztán a hét vége felé ez is sokat javult. A kutyák kezdettől fogva nálam voltak. Napközben is, éjszaka is. Utóbbit szívesen kihagytam volna, de nem lehetett. Így aztán ha nem is minden éjjel, de azért gyakran ébredtem ugatásukra. Általában egy ugatással elvoltak éjszakánként. Napközben meg ott voltak körülöttem. Időnként mikor olvastam odajöttek, biztosítottak szeretetükről és éltük tovább a magunk életét. Mondjuk én beértem volna kevesebb szeretetnyilvánítással is, de sajnos ezt nem lehetett velük megbeszélni.
Ezek egyébként úgy zajlottak le, hogy amint ültem és olvastam odajött a Kismorzsi, hátsó lábaira állt, két mellső lábával feltámaszkodott a hasamon, én meg elkezdtem simogatni a buksiját. Erre ő hol a jobb kezemet nyalogatta, hol a balt. Nagyjából ekkorra megjelent a másik is, ő is helyet követelt magának. Így már kettőjükkel folyt ez a simogatósdi. Szerencsére egy idő után elkezdtek féltékenykedni egymásra és egymást kezdték kiszorítani szolid birkózás formájában, aminek a vége az lett, hogy mind a ketten földre kerültek és ott folytatták. Ekkor én már nyugodtan olvashattam, véget ért a soros szeretetnyilvánítás.
Őszintén megmondva én már ezeket is kihagytam volna. Egyrészt állandóan kezet kellett mosnom, másrészt meg nem lehetett nyugodtan olvasni. Ehhez jöttek még a legyek melyek változatlan intenzitással csíptek. Nem sétálgattak rajtam (mert ilyen legyek is vannak, ezeket még el is viseltem volna) hanem észrevétlenül rászálltak a lábam számára és csak azt vettem észre, hogy belém szúrták a nem is tudom micsodájukat. Hogy a beazonosítást segítsem megjegyzem, hogy nem zöld legyek voltak, nem is böglyök. Ezek normál méretű szürke színű legyek voltak és nagyokat csíptek. Rájöttem, hogy újsággal nem agyoncsaphatók, talán majd egy légycsapóval eredményesen vehetem fel a küzdelmet velük, miután beszerzek majd egyet. Tudom hol keressem, már csak el kell mennem érte.
Visszatérve hű cimboráimhoz pénteken reggel bejöttem a városba, megegyeztünk a gazdival, hogy most bezárja őket, hogy ne tudjanak átjönni. Hát bizony már én sem bántam ha egy kicsit otthon is lesznek. Bár kicsit bizonytalan voltam nem szabadítják-e ki magukat, hiszen ezerszer megtették már. Erre mondta a gazdi, hogy most itthon van majd vigyáz rájuk. Ez engem is megnyugtatott. Nyugodtan olvastam egész délután, élveztem a nyalakodás mentes órákat, a nyugodt éjszaka ígéretét, aztán fél 11 felé megjöttek. Késő volt már, látni nem láttam őket mert már begubóztam, de az ugatásukat meghallottam. Eddig tartott az otthontartózkodás. Nyilván mikor a gazdi elvonult aludni ripsz-ropsz kiástak magukat és már jöttek is át. Azóta is az van, hogy akkor jönnek amikor akarnak. Készítettem képeket is de valami miatt nem tudom leszedni a telefonomról. Igazán kár, mert kicsit szemléletesebbé tennék a beszámolómat.
Vasárnapig tartott ez az idill, most Miskolcon vagyok. Elég bizonytalan időnek néz ki, így maradok is. Aztán a hét közepe felé majd meglátjuk.
