Emlékszem gyerekkoromban augusztus vége felé már igen csak vártam, hogy kezdődjön az iskola. Addigra kijátszottuk, kicsavarogtuk magunkat, mondhatnám úgy is, hogy már untuk a nyarat is. Emlékszem mikor első nap hazavittem az új könyveket, átlapoztam mindet és kíváncsian vártam azt is, hogy az ott olvasottakkal majd bővebben is megismerkedünk. Izgalmas volt ezekkel a könyvekkel ismerkedni. Először is szépek, tetszetősek voltak. És újak, teljesen újak. Jószagúak. Aztán tele voltak csupa érdekes dologgal, amikről akkor még nem tudtuk, hogy micsoda, de azt is tudtuk, hogy szép fokozatosan mindennel meg fogunk majd ismerkedni. Bekötni már nem nagyon akaródzott, de mivel szigorúan megkövetelték be is kötöttük ezeket a könyveket. Akkor azért elég nagy szigorúság volt az iskolában is meg otthon is. Ma úgy mondanánk, hogy egy húron pendült az iskola meg a szülők, mindig csak mi húzhattuk a rövidebbet. Ez elég hamar tudatosult bennünk, igyekeztünk is meghúzni magunkat. Egy egy pofon is elcsattant, nem haltunk bele. Ezek a pofonok többnyire erős felindulásban születtek. Azok a fenyítések amelyekhez fel kellett állni vagy ki kellett menni már nem találtak bennünk nagy megértésre. De hát régen volt, elfelejtettük ezt is. Hát ez jutott eszembe az iskolakezdésről.