Hát ezekre is feleslegesen dobáltam ki egy csomó pénzt. Ez az egész úgy kezdődött, hogy az egyetemi mellékhelyiségben találtam egy régi Ezermestert. Elkezdtem olvasgatni, aztán magamhoz vettem, a szobámban meg alaposabban átfutottam. Voltak benne érdekes építési cikkek, elkezdett érdekelni a dolog. Legelőször két parázsfény izzóból építettem egy billenő áramkört, ami azt jelenti, hogy a két izzó felváltva világított. Lenyűgözött amikor a konyhaasztalon elkezdett villogni. Ezután gyorsan beszereztem néhány könyvet és elkezdtem alkatrészeket beszerezni.
Első és legfontosabb forrásom a helyi Ezermester bolt volt, ahol 20 forintért lehetett egy úgynevezett egységcsomagot kapni. Ez egy reklámszatyornyi különféle alkatrész volt amit gyanítom a gyárak dobáltak ki. Azt hogy mi van benne csak a 20 forint lefizetése után lehetett megtudni. Egyszer így tettem szert 30 darab Sokol rádió skálaüvegre valamint ugyanabban a zsákban egy 8080-as mikroprocesszorra. Aztán akkoriban gyakran jártam a fővárosba is, soha nem hagytam ki Szalkai úr boltját a Fő utcában, erről írtam is korábban, ráadásul két részben. Az első rész itt található, a második meg itt.
Aztán eljött az idő amikor a régi TV-ket újra lehetett cserélni némi pénz lefizetésével, a régi TV-ket meg 300 forintért eladták. Többek között nekem is, én is vettem néhányat. Ezeket szétszedve megint gyarapodott az alkatrész készletem. Újabb forrást jelentett egy donyecki tanulmányutam 1975-ben amelynek során úgymond bagóért megvettem egy csomó tranzisztort meg integrált áramkört. Egyszerűen nem tudtam ellenállni a sok olcsó alkatrésznek.
Végezetül elég sokat vettem a miskolci KGST piacon is, ahol kárpátaljai magyarjaink árulták szinte kilóra a tranzisztorokat, diódákat és egyéb alkatrészeket. Melyek csak gyűltek otthon a sufniban, papírzacskókban és papírdobozokban tárolva.
Közben a szakirodalmat is igyekeztem beszerezni. Előfizettem a Rátiótechnika és Ezermester című folyóiratokra, ezeket beköttettem. Sőt a Rádiótechnika szovjet megfelelőjére is, megvettem a Rádiótechnika Évkönyveket is. Antikváriumból beszereztem a régebbi évfolyamokat is. Lassan már nem is nagyon fért a sufniban.
Viszont ezek közül nagyon kevés dolgot hasznosítottam. Néha ugyan építettem egy-két hasznos dolgot, de azért a 99 % csak várakozott a sorsára. Megmondom őszintén arra gondoltam, hogy majd csupa hasznos dolgot fogok bütykölni amit visznek majd mint a cukrot a használtcikk piacon. De erre soha nem jutott idő. Így aztán először elavultak az elektroncsöveim (lámpák), aztán a tranzisztorok és a diódák, végül az integrált áramkörök is. Jött a rendszerváltás, bejöttek a nyugati üzletláncok amelyek bagóért árulták az okosabbnál okosabb dolgokat, időnként én is veszek tőlük ezt-azt. Vagyis az én ötleteim és az alkatrészeim felett eljárt az idő, dobhatom ki az egészet. Még nem történt meg, még kicsit tájékozódom, hátha a kukának mégis csak lesz alternatívája. Ha nem lesz tényleg az következik, elviszem ide a közelbe ahol környezetbarát módon meg tudok szabadulni tőlük. A szakirodalomtól már megváltam, az egyik hallgató vitte el az apjának. Nem kis pénz fekszik ebben a sok alkatrészben és folyóiratban, hasznot nem sokat hoztak, de azért túlélem a dolgot. Ahogy mondani szokták, ahol gyalulnak hullik a forgács is.