Morgómedve

Olvasom az Interneten, hogy megjelent Szatmáry Zoltán és Aszódi Attila CSERNOBIL Tények, Okok, Hiedelmek c. könyve.
Hát igen. Április 26-án lesz 20 éve, hogy baleset történt a Csernobili Atomerőműben. Nem sokan tudják, hogy nekem alkalmam volt látni az égő erőművet kb.10 kilométer magasságból, igaz biztonságos, jól védett helyről, egy repülőgép utasteréből...

Ketten utaztunk el úgy huszadika körül  Moszkvába az egyetemről, egy idősebb, tekintélyesebb kolléga Péter és én egy KGST tárgyalásra. Természetesen hivatalos kiküldetés volt, a minisztérium fizette. Ritka megtiszteltetés volt számomra, ezt leginkább akkor éreztem amikor a Seremetyevo 2. repülőtéren egy testes, 50 év körüli férfi várt bennünket közvetlenül azután, hogy a szúrós szemű határőr hosszasan tekingetett az utlevélben lévő fényképemre majd rám több alkalommal. A tekingetés után szemével intett a testes 50-esnek aki megvárta kollégám útlevélellenőrzését is és mutatta az utat, hogy kövessük. Bőröndjeinket még megvártuk majd pillanatok alatt kint voltunk a repülőtér parkolójában. Ez azért érdekes mert abban az időben mindenféle deklarációkat kellett kitölteni, hogy mennyi ékszer, rubel, külföldi valuta van az embernél. Aztán vagy megnézték vagy nem. Most viszont vámost még csak nem is láttunk.
A parkolóban egy nagy fekete autó várt bennünket sofőrrel és már száguldottunk is a városba. Alkalmam volt megtapasztalni milyen az amikor ugy 90 km/ó-val megy az ember a legbelső sávban ami a közönséges földi halandók számára persze tilos volt, és ha be is téved egy-egy autós rémülten tért ki előlünk. Ott többnyire csak a KGB-sek és állam- illetve pártvezetők  közlekedhettek.
Ahogy akkor mondták az egyszerű emberek: a nép szolgái.

A KGST palota melletti Mir szállodában kaptunk egy-egy szobát. Gondolom nem véletlenül volt a KGST székház mellett, ide helyezhették el az érkező kiküldöttetket. Mindketten külön szobát kaptunk ami hogy úgymondjam bolsevik puritánsággal volt berendezve. Egy ágy egy elég ízléstelen takaróval letakarva, falon egy kép, hűtőszekrény, asztal, szék és persze televízió ás telefon. A szobához tartozó fürdőszoba a WC-vel szintén egyszerű kialakítású volt. És tisztaság mindenütt.

Másnap reggel elkezdődött a munka. Megismerkedtünk a magyar delegáció tagjaival akik a hazai felsőoktatási intézmények oktatói voltak. Mi egy veszprémi és egy kandós kollégával tartottunk jobban össze. Tulajdonképpen mi sokan voltunk, a szovjet tárgyaló delegáció csak néhány főből állt. Az volt a feladatunk, hogy valamiféle együttműködési megállapodást dolgozzunk ki az elkövetkező évekre. Ez még az az időszak volt amikor Commodore 64-es gépekkel való fejlesztésekről is elég sok szó esett. Mi kis szorgalmas hangyaként tárgyalgattunk aztán a hét második felében megérkezett a minisztériumból egy magasrangú hivatalnok akinek a neve eléggé közismert volt abban az időben az egyetemen, elég sok kérdőivre válaszoltunk mi prüszkölve aminek felelőse ő volt a minisztériumban. Tehát megérkezett, megnézte javaslatainkat és szó nélkül aláírta. Volt egy olyan érzésem azért ez a lazaság mivel úgysem sok fog megvalósulni belőle.
Eljött tehát a péntek, a tárgyalások lezárultak, a megfelelő papírokat az arra illetékesek aláírták, következett a díszebéd.
Mindkét oldalról elhangzottak a szokásos jövőbe mutató jókívánságok, éltetve a két nép barátságát is. Ebéd után rövid pihenő következett, a nehéz halakat, salátákat és húsokat nem volt könnyű feldolgozni. Nem kevésbé a minden tószt után leküldött pohár vodkákat. Estefelé Péterrel és a másik két kollégával bevetettük magunkat a nagy moszkvai éjszakába, de előtte még arra a kérdésre, hogy másnap reggel hányra kérjük a kocsit azt válaszoltuk, hogy talán 8 órára. Moszkvában ez olyan mint nálunk a 6 óra. A gépünk 11.20-kor indult hazafelé. A nagy kiruccanásból csak séta lett mert akkor még elég nehéz volt péntek este egy-egy vendéglőbe bejutni. Még a külföldi útlevél sem segített. Az nem, de a "cservonyec" a 10 rubeles igen, de mi azt akkor nem tudtuk. Akkor még nem ismertem a Koszmosz szállót ahol viszont külföldi útlevéllel igencsak nagy zabálásokat rendeztünk kemény 4 és fél ruberért a Kalinka teremben a későbbi években. Jól kifárasztottuk magunkat, majd nyugovóra tértünk. Reggel korán kellett kelni, hiszen 8-ra jön a nagy fekete autó, indulunk haza...
(folytatása következik)