Nemrégiben mikor a trabimról írtam említettem, hogy nem csak egy csomó tartalék alkatrészem van hozzá, hanem egy időben még tartalék trabantom is volt. Így igaz. Sokáig állt a telken az udvaron, őrizte a házat, mert a betörők azt hitték van otthon valaki. Néhány évnek kellett eltelnie, hogy rájöjjenek, ez egy házőrző trabi. Ezután be is törtek gyorsan a sufnimba, - ami alá a nyárra a Morzsi is beköltözött -, és elvitték amit érdemes. Azután már minden változatlan volt, csak a lakatot meg a pántot kellett kicserélni időnként mikor odatévedt valami szerencsétlen ágról szakadt, akinek az én telkem is vonzó zsákmánynak tűnt kívülről. Na de nem erről akartam én írni, úgyhogy visszakanyarodok.
Szép őszi nap volt, valahogy olyan mint amilynek mostanában vannak. Utómunkálatokat végeztem a telken, készültem a télre. Estefelé elindultam hazafelé. Éreztem én, hogy kicsit rángat a motor, megy is meg nem is, de egy trabantnál nem kapkod az ember rögtön a szerszámos láda után. Majd kimegy az a kis dugulás a fúvókából, vagy ha korom keveredett a gyertyába az is kiég onnan előbb-utóbb. Szóval nyomtam a gázt rendesen, hogy rendbe jöjjön a trabi. Éppen csak elhagytam a vasúti kereszteződést amikor látom, hogy a gépháztető alól éppen velem szemben szépen húz kifelé a láng, egyenesen a szélvédőre.
Csak hülledeztem, hogy mi a fene? Ég a tarbant itt alattam, vagy mi? De bizony mire ide jutottam gondolatban már szépen jöttek kifelé a lángok. Leálltam hát és felnyitva a motorház tetőt most már magam is láttam, hogy bizony ég ott ez meg az. Úgyhogy jó lenne elhúzni innen minél messzebbre. Olvastam én épp eleget leégett trabantokról, mindig azt írták ezt eloltani nem lehet. Ha nem lehet, hát nem lehet - gondoltam én - akkor húzzunk innen. De a kapzsiság megszólalt bennem, hogy meg kéne nézni a csomagtartót, nem lehetne-e megmenteni valamit? Kinyitottam hát és elkezdtem kidobálni dolgokat. Például egy plédet, elakadásjelzőt, ilyesmit. Ekkor jelent meg mellettem Gyula bácsi, aki korábban a füvet nyírta nálam amíg nem lettem ebben is önellátó. Érdeklődött, hogy nem oltjuk-e? Ő ugyanis ott lakott pár méterre. Ez már a fő utcán volt, kétoldalt már házak is voltak. Hát ha már ketten vagyunk, víz is van, miért ne?
Elkezdtük az oltást de kevés sikerrel. Ahogy ott szorgoskodtunk megáll egy fiatalember és egy dezodoros flakontól csak kicsit nagyobb tűzoltó készülékkel próbálkozott, de sikertelenül. Igazán kedves dolog volt tőle, hiszen szó nélkül tovább is hajthatott volna. Mint az a buszvezető aki mögöttem jött és látta mi van. De ő index ki, aztán már ment is tovább. Biztos látott már trabant tüzet eleget vagy kötötte a menetrend, ami mint tudjuk igen fontos dolog egy közlekedési vállalat életében. Pedig semmi perc alatt elolthatta volna a szép nagy oltókészülékével és mehetett volna tovább Isten hírével. Na mindegy, busz el, mi meg próbálkozgattunk ezzel-azzal. Már majdnem feladtuk mikor megjelent egy kis ember, szintén trabanttal. Úgy látszott a trabantos szolidaritás volt akkor és ott a legmeghatározóbb erő. Na szóval megjött, kikapott egy 2 kilós halonnal oltó készüléket a kocsijából aztán sitty-sutty eloltotta a trabimat. Aztán elment ő is, még megkérdeztem hol lakik, elkértem a félig kiürült készüléket azzal, hogy feltöltetem és visszaviszem.
A tömeg elszélledt én meg ott álltam egy füstülgő, enyhén leégett trabanttal és nem tudtam mit csináljak? Végül betoltuk Gyula bácsi portájára azzal, hogy majd a biztosító jön és megállapítja a kárt.
Most már rövidre fogom a dolgot. Egy teljes nap vártam a kárbecslőt, nem jött, aztán hétvége lett, végül hétfőn délután a biztosító felvette a kárt én meg elszállítottam előbb a tűzoltókhoz, ők is megnézték, adtak egy papírt, azután meg szerelőhöz. Ez 1990-őszén történt. Kifizettem 30 ezer forintot javításra, és ha eladom kaptam volna érte vagy 45 ezret. Hát nem volt szívem eladni. Akkortájt váltottunk rendszert, úgy gondoltam Zwickauban is lassan lehúzzák a rolót, nem lesz több trabant alkatrész, jó lesz ez nekem alkatrésznek. Ugyanis a most meglévő trabim már néhány hónapja itt állt a ház előtt. Így került aztán a telekre.
Egy idő után kiszedtük belőle a fontosabb dolgokat a karosszéria még ott állt a kerekein nagyon sokáig. Ma már belátom nagyon rossz döntés volt de hát néha van ilyen is. El kellett volna adni. De ki gondolta, hogy nem lesz szükség sem karosszéria elemre sem alkatrészekre. Néhány éve vitték el, olyan fémgyűjtögető polgártársaink. Én segítettem felrakni nekik a teherautóra.
Tanulság: időben döntsük el, hogy ha kigyulladna az autó alattunk mit tennénk? Mert akkor ott nehéz jó döntést hozni. Én is jobban jártam volna ha fogom a táskámat, elmegyek jó messzire és hagyom leégni. Úgysem látni túl gyakran ilyesmit. Aztán meg besétálok a biztosítóhoz és felveszek egy kalap pénzt. Olyan kisebbfajta kalappal. Így viszont besétáltam a tűzoltó készülékekkel foglalkozó céghez, vettem egy halonnal oltót a kedves segítő márkatársnak, meg néhányat magamnak is. Amik szintén nem voltak haszontalan beruházások, de erről talán majd később.:)
