Bajban vagyok, nem tudom miről írjak. Eltelt 2 nap, ez a harmadik, a harmadik napon még mindig írtam. Csak egyszer fordult elő, hogy a negyedik nap jutottam oda, hogy írjak. Most meg itt ülök a gép előtt, fényképeket nézegetek hátha eszembe jut valami. Tulajdonképpen apróságok volnának. Írhatnék pl. erről az új magyar kifejezésről, hogy "jóárasítás", de feleslegesnek érzem. Mindig voltak és lesznek is emberek akik lelkiismeretfurdalás nélkül találnak ki efféle butaságokat és nem zavarja őket, hogy nyelvünket rombolják. És már a gyakorlatból tudjuk, hogy ha egy ilyen kifejezés néhányszor elhangzik a TV-ben vagy rádióban akkor nekünk annyi. Mások is átveszik és innen megállíthatatlan a dolog.
Aztán van itt ez a rendkívül magas színvonalú reklám, amikor egy pofa azt ordibálja, hogy Csáó! Mármint a régi Casco biztosításának, mert ő mostantól a le nem írom a nevét biztosítónál fog Casco biztosítást kötni. Én nem tudom a reklám szakemberek hogyan gondolkoznak de én ezek után már csak azért sem mennék oda biztosítást kötni.
Aztán írhatnék a motorosokról akik - most hogy már jó idő van - motorjukat bőgetve száguldoznak az utakon. Szerintem maguk sem tudják mit jelent 120 km/h-val ütközni például egy személygépkocsival ami mondjuk elsőbbségadás nélkül hajt ki a főútvonalra. Meg lehet próbálni kikerülni, de az út menti házak, fák és egyebek sem jelentenek kisebb veszélyt.
Jó 20 éve már, hogy a neves alföldi fürdővárosban nyaraltunk és minden délután láthattuk, amint egy 18 év körüli fiatalember száguldozik motorkerékpárjával. Aztán egyszer mentünk haza a fürdőből a szállásunkra mikor az egyik hotel előtt helyszínelő rendőrökbe ütköztünk. A mentő már dolgavégezetlenül elment és a rendőrök munkájához az aláfestést egy anya jajveszékelése szolgáltatta, aki minduntalan azt kiáltozta, hogy "Attila mit tettél"? Sajnáltuk mi őket akkor is, meg sajnálom most is. Az anyát is meg a nagyfiát is. Bizonyára mondta neki az anyja nem egyszer, hogy "Ne száguldozz kisfiam!". Gondolom a hotel szigorú portása is megfenyegette néhányszor. De nem használt a szép szó. Attila továbbra is száguldozott, míg utol nem érte a végzete.
Ilyesmik jutnak eszembe, miközben szenvedek a zajtól amit a 120-al száguldozó motorosok okoznak. Bár nem kell félteni néhány zsigulist sem. Lehet, hogy szándékosan vannak ilyenre megcsinálva, hogy lehessen mit bőgetni. Nem tudom. Egyet tudok, hogy az én Suzukim olyan halk, hogy egyszer már sikerül ráindítóznom akkor amikor járt a motor. És ha már az efféléknél tartunk, háromszor "számoltam meg" a fogakat a sebesség váltó fogaskerekein, megtettem úgy 30 métert behúzott kézifékkel, a hátsó kerékkel kétszer mentem neki a járdaszegélynek és kétszer szaladtam le a jobb első kerékkel az úttestről a padkára. Szerencsére nem túl nagy sebességgel. Az a baj, hogy az elejéből nem látok semmit, csak sejtem hol lehet a jobb első sarka. Gondot okoz még a központi zár távirányítója. Mikor bezárom a kocsit és bénázok a cuccaimmal, kezemben a távirányítóval könnyen megnyomódik és kinyílnak a zárak. Eddig még mindig észrevettem. Újabban azt csinálom, hogy beteszem az ing zsebembe a kulcsot a távirányító meg a láncon lóg a zseben kívül. Nem rossz megoldás, csak az emberek könnyen ítélnek tévesen, azt hívén, hogy a 31 év trabantozás után most meg el vagyok szállva a "mi autónktól". Mégis ezt csinálom, mert jó megoldásnak tűnik. Viszont amint kellő távolságba kerültem a kocsitól azonnal elsüllyesztem a kulcs mellé a zsebemben.
Hát ezek jutottak nagy hirtelen az eszembe. Megjegyzem van nekem néhány témám talonban, sajnos azonban most erre sem időm, sem ihletem nincsen. De ahogy mondani szokták: ami késik az nem múlik.:)
