Néhány napja temették el. Szép kort ért meg, pedig nem volt könnyű élete. Lehúzott néhány évet a sztálini munkatáborokban, ahogy ma mondjuk, a GULAG-on. Azután következtek a száműzetés évei Kazahsztánban. Aztán mikor már szabad ember volt keményen dolgozott azon, hogy leírja mindazt ami leírható a sztálini terrorról. Mert Alekszandr Szolzsenyicin nem csak a táborok világával ismertetett meg bennünket a "Gulag szigetcsoport"-ban. Tudományos alapossággal írta le mindazt amit az NKVD-ről, a szovjet belügyi apparátusról tudni lehetett. Leírta a terrort, ami megmérgezte a szovjet emberek életét. Amely egyes hírek szerint 40 millió emberéletet követelt. A GULAG csak egy része volt a sztálini elnyomásnak. A terror jóval korábban kezdődött, amikor még "csak" belügyi pincékben tarkólövésekkel végeztek az ártatlan áldozatokkal, köztük hithű bolsevikokokkal is. És ezek között a kivégzettek között jócskán voltak magyarok is, akik a hadifogoly táborokban hallottak a kommunista eszmékről és vállalták ezek szolgálatát. És szolgálták is egészen addig amíg nem ők is orra bukva terültek el a véres mocskos lében, amely lassan de folyamatosan csordogált a csatornába.
Aztán már ez a módszer nem bizonyult elég hatékonynak, túl sok embert kellett elpusztítani, azt efféle "elavult" módszerekkel már - mint tarkón lövés - nem lehett megoldani. És a sztálini belügy kialakította a munkatáborok szerteágazó rendszerét, a GULAG Szigetcsoportot. Ahol el kellett számolni a ruhával meg a szerszámmal de nem kellett elszámolni az emberéletekkel. Ami valójában földrajzilag nem is szigeteket jelentett hanem a Központi Láger Irányítást. Glavnoje uprevlenie lagerej. Vagy röviden csak GULAG. Hát erről is mindent leírt Szolzsenyicin amit csak lehetett. Két hatalmas kötet Szolzsenyicin műve. Hiába van már meg vagy 15 éve a könyvespolcomon csak tavaly előtt jutottam el oda, hogy el tudtam olvasni. Nagyon értékes könyv. Alapos, hiteles és mindemellett olvasmányos. A téma bibliája. Minden benne van ami a sztálini terrorról szólhat.
Tulajdonképpen nem is értem miért nem lehetett korábban kiadni. A személyi kultuszról és a sztálini elnyomásról 1956 óta mindenki tudott. Hruscsov a XX. kongresszus zárt ülésén ismertette azokat a bűnöket melyeket a szovjet nép ellen követtek el az önkényuralmi időkben. Na jó, ilyen részletességgel valóban nem ismerték az emberek. De amikor 1962-ben az "Ivan Gyeniszovics egy napja" megjelent abból sem lett semmi baj. Nálunk is kiadták. Pedig az is erről szólt, csak nem két vastag kötetben, hanem talán száz oldalon.
Engem a Nobel-díj nagyon nem hat meg. Ezt a díjat a politika is adja. Gyanítom ha ezt egy szovjet kiadó adja ki közelébe sem jut a Nobel-díjnak. Ugyanezt gondolom A Doktor Zsivágóról, Borisz Paszternak művéről is. És a sort folytathatnám de nem folytatom mert én most Szolzsenyicinről szeretnék írni. Aki mint ember sokat szenvedett a táborokban és mint író sokat dolgozott azért, hogy mi megtudhassuk milyenek is voltak azok a táborok, milyen élet volt ott? És mit jelent a sztálini represszió, a mindent elborító vörös terror. És ezért köszönet jár Alekszandr Szolzsenyicinnek, aki 89 éves korában hagyott itt bennünket. Szép kort ért meg, nyugodjék békében!
