Morgómedve

Tegnap délben először egy altató injekciót kapott, aztán egy másikat, amitől aztán álmában szép csendesen eltávozott az élők sorából. Nem szenvedett sokat. A két injekció  között egy kedves kis doktornő simogatta szeretetteljesen, még én is meghatódtam egy picit, hogy lehet így simogatni egy kis állatot amit nem is ismerünk. Ő biztosan hivatásszeretetből választott, amikor kiválasztotta az Állatorvostudmányi Egyetemet. Hálás vagyok neki a hörcsögöm utolsó perceiért.

Rákos volt szegény. Két nagy tumor volt a hasában. Én nem vettem észre, ez csak tegnapelőtt derült ki amikor reggel elszaladtam vele állatorvoshoz. Előző este már nem tetszett nekem, gyengének tűnt, enni evett még de csak keveset. Féltem, hogy kiszárad, adtam neki egy kis vizet egy tálban. Bele dugta az orrát, a víz felszínének mozgásából ítélve akár ihatott is belőle, de nem voltam biztos benne. Így aztán egy fecskendőbe szívtam fel vizet, abból próbáltam megitatni. Hát nem ment. Ekkor döntöttem el, hogy megmutatom orvosnak. Első körben korán mentem, így aztán jobb híján kijött velem az egyetemre, ott szunyókált a szobámban. Aztán megint elvittem. Ekkor tapintotta ki az orvos a daganatot a hasában. Egyébként valamit én is éreztem mikor kivettem.

Az az igazság, hogy az utóbbi hetekben már nem nagyon vettem ki sétáltatni, mert láttam nem igényli. Korábban a két hátsó lábára állva támaszkodott az akvárium falához és így követelte az esti kényeztetgetést, sétaltatást. Gyanús volt kicsit a dolog, azt hittem csak öregszik már. Másfél éves volt, a hörcsögöknél ez már tényleg öregnek számít. Ha nem hát nem, nem erőltettem. Most már tudom miért nem akart már kijönni. Beteg volt szegény. Igaz, más nem látszott, de ennyi változás kétségtelenül volt. Aztán néhány napja hiortelen megváltozott állapota. Végig aludta az estéket is, meg gondolom az éjszakákat is. Pedig a hörcsög éjszakai állat. Nappal alszik éjszaka meg matat. Most már csak enni, meg a dolgát végezni ébredt fel. És szerda este  már a mozgása is lelassult. Csütörtökön még kapott fájdalom csillapítót meg vitaminokat, hátha kicsit magához tér és még eléldegélhet egy kicsit. De péntek reggelre eldőlt a dolog. Nem mertem neki menni a hétvégének. Még dolgoztam délig aztán elvittem, hogy elaltassák szegényt.

Kíméletes dolog ez. Egy seduxen injekcióval álomba ringatják, majd ha elaludt, akkor kapja meg azt az injekciót ami átsegíti a halálba. A kettő között pedig az a szeretetteljes simogatás volt amiről már írtam. Kedves volt nekem ez a hörcsi több okból kifolyólag is, hiányozni fog. Még az akvárium érintetlen, őt sem temettem még el. Kint hagytam a kocsiban, abban a dobozban amiben addig szokott tartózkodni amíg takarítottam az akváriumát. Most egy papírtörülköző a szemfedője. Ma délelőtt fogom eltemetni ide a ház elé. Van itt egy kis park féle, szép zöld itt minden, az ablakból mindig rá fogok látni télen-nyáron. Aztán délután az akváriumot is felszámolom. Egy darabig biztos nem lesz új lakója. A Hörcsi emléke meg itt él majd bennem, meg most már őrzi a Morgómedve is.

Kikerestem két videót, tavaly márciusban készültek, 6 hónapos lehetett akkor. Egyiken éppen tisztálkodik. Nem olyan jó minőségűek ezek a videók, de azért valamit visszaadnak kis barátom életéből. De előzze meg a videókat 3 viszonylag jobb kép.

Ez az a hely, a szekrénysor, ahol szívesen tett nagyobb sétákat, itt-ott megrágcsálva egy-két érdekesebb orvosi kezelési lapot. Voltak ott finom banki papírok is, látszott nem sajnálták belőle a drága külföldi alpanyagokat, de ő csak ezeket szerette. :)

Tegnap volt 3 éve, hogy elkezdtem írni a Morgómedvét. Mint a neve is jelzi morogni akartam inkább, de szerencsére a morgás a legkevesebb benne és ez így van rendjén. Én is rájöttem, hogy annyi negatív hatás éri mostanában az embert, miért szaporítsam még én is ezeket. Így hát igyekeztem vidáman, vidám dolgokat írni. Bevallom nem mindig sikerült. Az én életem sem felhőtlen, nekem is vannak hullámvölgyeim, érzelmi mélypontjaim, de vannak, voltak boldog időszakaim is. Igyekeztem úgy írni, hogy olvasóim ezeket ne vegyék észre. Biztos vagyok benne, hogy nem mindig sikerült ezt megvalósítani de meg kellett próbálnom.

Visszatekintve a 3 évre örülök, hogy elkezdtem. Mindig voltak gondolataim amiket szívesen osztottam meg másokkal. Manapság amikor amikor az emberek egyre inkább befelé fordulnak, egyre kevesebbet beszélnek egymással különösen jó egy ilyen lehetőség. Több levelező listát is működtetek a munkahelyemen de az nem arra való, hogy saját gondolatainkkal traktáljunk másokat. Ott nem terhelheti az ember a listára felíratkozottakat szubjektív véleményeivel. Egy Blog az más. Itt írhat az ember mindenfélét és aztán az akit érdekel majd ráklikkel és elolvassa. Sokan olvasnak. Sokan megállítanak az egyetemen is, hogy olvassák és szeretik a Morgómedvét. De sokan olvassák távolabbról is.  Azt mondtam az elején, ha már 20 ember olvassa írni fogom. Hát ettől azért jóval többen vannak akiket érdekelnek ez írásaim. Különösen örülök ha a hallgatóim olvasnak. Köszönöm nekik, köszönöm minden olvasómnak a kitartását, türelmét. És köszönöm a sok hozzászólást az írásaimhoz. Eleinte nem lehetett kommentezni mert nem tudtam hogy kell beállítani. Nem nagyon izgatott a dolog, de miután sokan hiányolták ezt a lehetőséget megoldottam. És igazuk volt. A blogírás úgy az igazi, hogy hozzá is lehet szólni a leírottakhoz. Sok mindent kiírtam már magamból de még van mit írnom. Úgy hogy szeretettel várom továbbra is olvasóimat, igyekezni fogok a jövőben is olyan dolgokat írni amiért érdemes lesz ráklikkelni a Morgómedvére.:) 

Vasárnap reggel kimentem Mályiba. Nem az idő csalogatott ki, hanem úgy tűnik találtam egy mesterembert aki hajlandónak látszik megcsinálni azt a bizonyos tetőt, amit még 2007 nyarán szerettem volna megcsináltatni, de nem tudtam mert Morzsi beköltözött a sufnim alá. Szegénykém kiskutyákat várt, hát csak nem zaklattam ilyen apróságokkal, hogy a fél tetőn beesik az eső. Inkább lavóroztam, meg vödröztem. Később meg azért nem kezdtem hozzá mert most már öten éldegéltek a sufni alatt, nem volt szívem megzavarni ezeket az aranyos kiskutyákat. Mire minden kiskutya gazdát talált augusztus vége volt, hová láttam volna már neki tetőt renováltatni? Mellesleg vállalkozó sem nagyon akadt. Beszéltem ugyan telefonon néhánnyal, mondták is hogy jönnek, de nem jöttek. Úgy látszik a vállalkozók csak új tetőket szeretnek csinálni régieket javítgatni már nem.

Tavaly ugyanez volt a helyzet. Morzsi ugyan ez alkalommal otthon hozta világra a Kismorzsit és társait  de engem sorra vertek át a tetőfedők, így megint nem haladtam semmire. Most viszont úgy néz ki érdekel valakit az én pár tízezer forintos munkám is. Március végére ígérte, hogy jelentkezik. Volt már ilyen, de most valahogy jobban bízom abban, hogy lesz belőle valami. Ha már ott jártam megmetszettem a szőlőt is. Évek óta nem metszettem, mivel nem volt permetezőm permetezni sem tudtam, így nem foglalkoztam vele. Persze egy szemet nem tudtam megenni róla, mert mire megérett volna mindig tönkrement. Még a madarakat is megelőzte, pedig ha nem megy tönkre valószínűleg ők csipegették volna el nagy részét. Idén viszont új szelek fújnak. Ha minden jól megy rendbe hozatom a sufnit, egy csomó minden átköltözik a házból oda. Ha meg már kijavítom a tavalyi vízvezeték javítás nyomait megcsinálok még ezen kívül is néhány dolgot. Nem mindent, kacsalábon forgó kastélyt mégsem akarok csinálni belőle. És ha minden igaz a szőlő lugas is rendbe jön. Bár ezt azért ki kell várni, elég rendesen megkoppasztottam.

A végére hagytam Morzsiékat. Hát egyik szemem sír a másik meg nevet. Bár ez a sírás még nem biztos, de rosszat sejtek. Az a helyzet, hogy mikor megérkeztek csak Kismorzsi ballagott át hozzám, pedig régebben mindketten jöttek. Igaz már ez is valami, mert legutóbb egyiket sem láttam, én ettem meg az egy kiló baromfi virslit. Most viszont csak a kicsi jött, hiába csapkodtam a kaput. Az igazi a vízakna fedél felemelése és visszahelyezése lett volna, de sehol nem találtam az eszközt amivel ezt szoktam csinálni. Na mindegy, ha Morzsi a közelben lett volna meghallotta volna az autót is meg a kaput is. Nem tudom mi lehet vele. Én még bízom benne, hogy megkerül, sőt még abban is, hogy a nyarat megint együtt fogjuk tudni tölteni. Hát ha nem, marad a Kismorzsi. Szeret ő is engem, de Morzsi kicsit másabb volt.  Aranyosabb, jobban tudott örülni nekem. Na  mindegy, ez van. Csináltam néhány képet róla a legjobbat megosztom a Morgómedve olvasóival:

Aztán továbbra is bizakodom, hogy megkerül az anyja is.:)

Újra itt van március nyolcadika. A tavasz minden évben meghozza ezt a napot, és mi férfiak örülünk, hogy így van. Örülünk, mert ismét alkalmunk nyílik arra, hogy köszöntsük a nőket, asszonyokat, lányokat, akik nélkül elképzelhetetlen lenne az életünk. És akik oly sok örömet és boldogságot nyújtanak, nyújtottak nekünk az életünk során a boldogságnak abból a fajtájából, amit csak a nők tudnak megadni.
Ezúttal is köszönjük, és hálásak vagyunk érte. Én személy szerint is. Ezzel a versikével és egy kedves macis képpel köszöntöm a Morgómedve minden kedves olvasóját.:)  

Nőnapra...

Tavasz hajnalán

Róluk emlékezünk,

A nőkről, kiknek

Életünk köszönhetjük.

Ki mindent

Megtesz értünk, a nő,

Dajkál, ápol,

És felnevel ő.

Hálánk szálljon

Lányra, anyára,

Ki a családot

Összetartja.

Szépséges nők,

Jó asszonyok,

Kívánunk boldog,

Víg nőnapot.

Hallgatom a híradásokat, olvasom az újságokat és arról szólnak a hírek, hogy megötszöröződött a fegyverboltokban eladott riasztó- és gázpisztolyok száma. Értem én a vásárlókat, nagyon is értem. Kicsit elszabadult az erőszak, nem szeretnének védtelenül állni a bűnözőkkel szemben. Csak van ám itt egy bökkenő: mi van ha azok után, hogy mi elővesszük az igazinak látszó gáz- vagy riasztó pisztolyunkat a támadó meg előveszi a saját igazi pisztolyát és már lő is. Hát igen, ez valóban előfordulhat.

Annak idején mikor a rendőrséget olyan sebességmérőkkel (radarokkal) szerelték fel amelyek úgy néztek ki mint egy pisztoly, Árkus József poénkodott az általa vezetett Parbolában, hogy jó-jó, jó ez az új sebességmérő, csak mi van ha az út mellett álló rendőr rá fogja az úton haladó autókra azokból meg vissza lőnek? Jó kérdés. Lehet, hogy a főrendőrök is elgondolkoztak ezen a dolgon, mert úgy tudom igazából be sem vezették ezt a módszert, megmaradt média érdekességnek.

Egyébként egy időben én is gondoltam saját biztonságomra és az itteni Zsarnai (KGST) piacon beszereztem egy gázsprét. Még nem volt megengedve, jól körül is néztem mielőtt kifizettem a kapunál sétálgató cigány asszonynak az árát. Aztán egy darabig hordtam magamnál, majd egy idő után csak kiraktam a táskámból. Megváltam tőle mert nem támadott meg senki, meg kicsit féltem én ettől a gázsprétől. Féltem, mert mi van ha én lefújom a támadót és a gáz nem fogja harcképtelenné tenni? Innentől nekem annyi. Mert ő az erősebb, mert ő él rablásból, betörésből. Neki a garázdaság mindennapos tevékenysége, én meg még pofont sem adtam egész életemben senkinek. Így aztán bekerült  a spré a kacatok közé egy fiókba. Minden rendcsináláskor megnézegetem aztán szépen vissza rakom. Mert természetesen ez a veszély valós. Megosztom olvasóimmal ebbéli tapasztalatomat.

Az egyik nyáron - jó 20 éve - Putnokra voltam behíva mint tartalékos katona. Nem először, nem is utoljára. Szerettek engem behívni, mert tartoztam nekik 6 hónappal, ugyanis az egyetem után már nem hívtak be - mint másokat - még egy fél évre. Sejtem az okát, nem volt felhőtlen a mi 11 hónapunk. Ha valakit bővebben érdekel a dolog olvasgasson bele a "Sereg" kategóriában található korábbi írásaimba. Summa summarum úgy gondolhatták, hogy apránként verik le rajtam a 180 napot tíz napjával. Ez nem olyan sok, ezt még a sereg is elviseli belőlem - gondolhatták. Mondanom sem kell, hogy nem verték le rajtam mindet, talán 4 alkalommal vonultam be összesen, egyenként 10 napra. Tehát ma is lógok nekik nagyjából 140 nappal, amibe mindketten bele nyugodtunk. Én már obsitos katona vagyok, maximum  népfelkelő lehetek.:)

Visszatérve a gázsprékhez, szóval ott unatkoztunk a putnoki általános iskola udvarán - közel a város széléhez Bánréve felé. Valami asztaloknál történtek valamik, de a nagy többség heverészett a füvön és unatkozott. Nyár volt, kellemes szép idő, jól esett ez a kellemes semmittevés. Asszony, munkahely távol, jó kis nyaralásnak nézett ki a dolog. Egyesek elővették az otthonról hozott pálinkákat, az üvegek körbe jártak. Ebből lett aztán a baj. Mert amikor a tartalékban behívottak közül kiemeltek valakit, hogy innentől ő már nem tartalék az illető erősen tiltakozott. Arról volt szó ugyanis, hogy mindig többet hívtak be mint amennyire ténylegesen szükség volt, ők lettek a tartalékok. Akik szerencsés esetben este haza is mehettek,  míg mi maradtunk 10 napig. Hát ez a fiú nem szerette volna ezt, ezért elég vehemensen tiltakozott az átminősítés ellen. Persze a katonaság fel volt készülve ilyen és hasonló esetekre, néhány perc múlva meg is jelent egy zsiguli, oldalán "Katonai rendészet" felirattal és a megtermett hivatásos katonai rendészek előbb szép szóval, később már kissé erőteljesebben is próbálták rávenni a kissé berúgott tartalékos katonát a csendesebb, de főleg engedelmesebb viselkedésre. Na akkor láttam én olyant, hogy a szerencsétlenre ráfújtak fejenként egy-egy palack könnygázt. Ami aztán meg sem kottyant neki, egyedül annyi változás volt, hogy a szemei körül nagyon bepirosodott. Persze nem egy nyámnyila alak volt ez a mi barátunk, de akkor is! Ezután vették elő a hivatásos tiszthelyettesek (főtörzsőrmester és törzsőrmester) a gumibotot. Hát erre már lecsendesedett a kolléga. De mi is. Dermedten néztük az egész jelenetet, moccanni sem mertünk. A srácot elvitték, a mi hangulatunknak meg annyi lett. El kellett telnie jónéhány órának amíg újra volt kedvünk nevetni.

Aztán ha már így belefeledkeztem a mesélésbe elmesélek még valamit. Peti fiamnak volt egy fém játék pisztolya, külsőre nagyon hasonlított az igazira. Keresztapjától kapta, ők meg tán Olaszországból hozták. Egyszer úgy döntöttünk családilag, hogy átugrunk Kassára. Lötyögünk egyet a főutcán, ruszlit eszünk az állomás mellett, aztán megebédelünk a Zlaty dukatban és jövünk is haza. Ennek is van már vagy 20 éve, Peti 8-10 éves lehetett. Laza szombati program volt, semmi sietség, semmi stressz, csak nyugisan mindent. Már közel jártunk a határhoz  mikor Peti előhúzta az igazihoz szinte megszólalásig hasonlító játék pisztolyát. Kicsit ideges lettem, hogy hová a csudába tegyem, hogy ne lőjjenek hamarább mint ahogy én megmagyarázom, hogy ez nem igazi pisztoly. Már nem is emlékszem hová tettük, szerintem a kesztyűtartóba. Trabantban ültünk, nyitott volt, éppen csak rádobtam egy sálat vagy sapkát, már nem is emlékszem. Nem nézte meg a kutya se, de nem is bántam. Gondolom más is így lett volna vele.:)

Nehéz idők járnak rám. Csütörtökön egy jó szakestélyen voltam, jó volt a hangulat, ilyenkor a zsíros kenyér is jobban csúszik lefelé. Különösen ha egy korábbi gyesznótorból származó zsírral kenték meg a kenyérszeleteket és a lila hagyma is kellően megérhetett a tálban.  Csúszott is lefelé rendesen, bár néha azért eszembe jutott, hogy azért elég sok kefirt kell majd megennem hungarocellel amíg ezt a sok zsíros kenyeret - úgymond - hatástalanítani tudom. De ez éppen hogy csak átvillant az agyamon és már vettem is el a tálcáról a következőt.

Aztán rá két napra - szombaton - megint gyesznótor volt. Most a gépész hallgatók mellé társultam be, hogy bűnrészességet vállaljak szegény Dezső legyilkolásában. Itt is csak délután csatlakoztam hozzájuk mint korábban a bányászoknál, kohászoknál. Nagyjából akkor, amikor az első darab húsok megsültek. Aztán később jött a töpörtyű, majd még később a sült oldalas. Fejedelmi étkek voltak. Hidegebb volt mint egy héttel korábban, így aztán kora este el is köszöntem a fiataloktól, a hurkát meg a kolbászt már nem vártam meg. Néhány képet sikerült "lelopnom" az iwiw-ről, már talán az engedély is úton van a közlésre. Biztos vagyok benne, hogy kedvező választ kapok majd ezért feltettem ide 3 képet. A képek most is magukért beszélnek.

De ezzel a szombati disznótorral még nem értek véget a megpróbáltatásaim, vasárnap vendégek voltak, hát itt sem puliszkát meg gancát ettünk, így aztán lesz mit leadnom a következő napokban. Mondjuk sok volt a hopp egymásután de sok lehet a kopp is, mert előre nem látszik semmi olyan program ami miatt sokat kellene ennem. Egyelőre.:)

Nemrég hallottam egy riportot, hogy 60 éves az Utasellátó Vállalat. Szó esett a riportban sok mindenről, de leginkább a celofános szendvicsekről, krumpliszirmokról és az utasüdítőről. Én soha nem voltam ennek a cégnek nagy fogyasztója, valahogy nem vonzottak ezek az előre csomagolt szendvicsek, csokis roládok. Leginkább az keltette bennem a bizonytalanságot, hogy nem tudtam mióta állnak az automatában, vagy mióta tologatja a mozgóárus a vonatokon vagonról vagonra.

Az éhség viszont nagy úr, néha én is ráfanyalodtam a termékeikre. Máig emlékszem egy rántott húsos szendvicsre, a hatvani állomáson vettem. Nem annyira finom volt, inkább az a gasztronómiai bravúr váltotta ki csodálkozásomat, hogy hogy lehet egy 1-2 milliméter vastag hússzeletet úgy bepanírozni, mint ahogy az a panír körbefogta ezt a lehelet vékonyra szelt húst. Persze száraz is volt már kicsit, meg ízetlen is de az éhes gyomor nem válogat, mohón tüntettem el hát a szendvicset pár perc alatt.

Azóta persze nagyon változott a világ. Az Utasellátó ma már sok mindennel foglalkozik, ami rendjén is van. Piacgazdaság van, az marad meg aki olyan dolgot árul amit el lehet adni. Ezért kimozdultak az állomásokról és a vonatokról, sok helyen ott vannak ahol nyoma sincs a közlekedésnek. Én régen sem voltam nagy fogyasztójuk. Korábban a minőséggel volt bajom, ma már inkább az árakkal. Nem voltak ezek olcsók régen sem, de úgy érzem most már tényleg nem az én jövedelmemhez vannak szabva ezek az árak. Igaz, utazásaim többnyire befejeződnek 2-3 órán belül, így megengedhetem magamnak, hogy elkerüljem a büfé kocsikat. Az meg végképp ritkán fordul elő, hogy én mozgó árustól vegyek valamit. Pedig ma már bizonyára a rántott húsos szendvicsek is finomabbak mint annak idején. Bár azért azt is lehet űberolni.

Mert én olyan finom rántott húsos szendvicset még életemben nem ettem mint november utolsó napjaiban mikor a fővárosba tartván megálltunk egy étteremnél. Tulajdonképpen csak egy kávéra gondoltunk, de látva a hatalmas és gusztusos szendvicseket nem tudtam megállni, hogy ne vegyek belőle. Vettem is. Mit mondjak? Fenséges volt. Egy hatalmas - gondolom erre a célra készített - zsemlében  egy még hatalmasabb frissen sütött zaftos rántott hús volt. Persze nem magában, raktak mellé még mindenféle zöldségféléket is, ma már én csak a salátára emlékszem. Ahogy mondani szokták, számban maradt az íze. Tüntetésre mentünk, közalkalmazottak hallatták a hangjukat jövedelmeik megtartása érdekében, úgy gondoltam egy ilyen tüntetés bizonytalan kimenetelű, biztonságot adna, ha lenne egy ilyen szendvicsem amit bármikor bekaphatnék. Meg is vettem és egy műanyag zacskóban mindvégig magamnál tartottam, ha már megvettem legyen kéznél. A Szalay utcában gyülekeztünk, szakszervezeti vezetőink gyújtó hangú szenvedélyes beszédeket mondtak, egyikük még éhes szájakról is beszélt. Ekkor gondoltam először arra, hogy el kéne raknom szem elől ezt nejlon zacskós hatalmas szendvicset, mert a Média kiszúrja aztán oda a hitelességünk. De nem volt hová eltennem így aztán lóbálgattam magam mellett. Egyik cimborám többször meg is kérdezte, hogy "Mi van, nem eszed meg?" De hát hogy láthattam volna neki két pofára egy e k k o r a szendvicset tömködni magamba amikor a szónokok éhes szájakról beszéltek? Hát ettől még az is jobb ha a kezemben lóbálgatom. Így is történt. Aztán miután minden demonstráció véget ér egyszer, véget ért a miénk is, és a szendvics sorsa is megpecsételődött. Máig érzem a számban az ízét. :)

És végül annyi szó esett itt már a sofőrpulóveremről, hogy ideje megmutatnom. Ime: 

Csak a képen ilyen fakó színű, a valóságban szép sötétkék.

A Stern német magazin képes riportban számol be egy bálványosi disznótorról. Nekem sajnos nincsenek képeim a szombati eseményről, így jobb híján nézzük meg, hogy is néz ki Bálványoson egy disznótor:

http://www.stern.de/panorama/:Balvanyos-Ungarn-Das-Schweinefestival/655788.html

Hétfőn egész hosszú ideig rajtam volt a sofőrpulóverem. A dolog előzménye az volt, hogy jó két hete órán  a filctollat véletlenül végighúztam a pulóveremen, természetesen ott ahol a legjobban útban volt, a hasamon. Jó 5 centiméter hosszon rondította el a legújabb pulóveremet. Tavaly ilyentájt kaptam, nem is nagyon hordtam még idáig, inkább csak kivételes alkalmakkor. Anyám úgy mondaná, kimenő pulóver. Hát ezzel a pulóverrel sikerült elbánnom, de nem akárhogy. Ez a filctoll talán nem is igazi filctoll, az egyszerűség kedvéért neveztem így, ez olyan toll amivel az ember a fehér műanyag táblára ír. Ez valami újfajta találmány, régebben krétát használtunk a fekete vagy zöld táblára.

Na szóval jól elbántam a világos pulóveremmel, bosszankodtam is ott helyben egy darabig aztán túltettem magam rajta és folytattam az órát. Persze elmeséltem, hogy van nekem egy szép kék pulóverem is, ha bezzeg abban jöttem volna nem látszódna meg rajta a toll nyoma, vagy legalábbis nem annyira. Ráadásul abból a pénzből vettem amit munkaköpenyre kaptam, tehát ez tulajdonképpen munkaruhának tekinthető. Az más dolog, hogy idáig nem mertem felvenni mert ugyanilyenben járnak a buszsofőrök is, akik miután megérkeztek a megspórolt perceket a visszaindulásig szívesen töltik az aulában és környékén. Kólát isznak az automatából, elvégzik kisebb-nagyobb dolgaikat meg gondolom a szívesen nézelődnek is. Summa summárum ez a fajta pulóver nem ismeretlen itt az egyetemen, viszont kizárólag csak buszsofőrökön látható. Nyilván, hogy ezek után az egyetemre soha nem vettem fel, ezen kívül is csak Lengyelországba mentem benne mert ott nem tudják, hogy ez nálunk sofőrpulóver. Most viszont megígértem a hallgatóimnak, hogy egyszer ebben jövök órára.

És eljött a nagy nap, a hétfő. 11-kor kezdődött az óra, előtte a szobámban még a megszokott pulóveremben voltam, majd 11 előtt felvettem és elindultam órára. Hát nem mondom, kicsit ciki volt végigmenni benne az előadóig de azért sokan nem néztek meg, ismerőssel sem találkoztam. Azért tartaléknak vittem egy másik pulóvert is, hogyha például veszélyeztetné az óra komolyságát vagy engem zavarna a kelleténél jobban átcserélhessem. De nem volt vészes, egy perc múlva már eszembe sem jutott mi van rajtam, aztán meg úgy vérszemet kaptam, hogy szünetben kiültem még a folyosóra is. Az előadás a jogász épületben volt, ott azért van forgalom rendesen.  Persze a kutya sem figyelt rám, mindenki rohant a dolga után. Lement a másik óra is én meg feltűnés nélkül visszasettenkedtem a szobámba.

Azért nem tervezem, hogy mindennapos viseletem lesz a jövőben mert zavarna, de végül is minden különösebb incidens nélkül lezajlott a dolog. Délután volt még két órám, már természetes volt számomra, hogy azt veszem fel. Nem azért mintha annyira megbarátkoztam volna vele, inkább azért mert szombaton a disznóölésen megemlítettem, hogy hétfőn viszem a sofőrpulóveremet és ez sokakat felvillanyozott.

És hogy mi lett a másik pulóverrel? Hát azzal sajnos jól elbántam. Türelmetlen voltam, otthon jóformán le sem tettem a táskám nekiestem egy német folttisztítóval kiszedni a filctoll nyomát. Hát jött is kifelé szépen, minden bekenés után halványodott, éppen csak az nem tűnt fel, hogy egy szép kis udvar keletkezett a filctoll nyom helyén. Tehát ott vagyok ahol a part szakad - ahogy szokták mondani - mégsem használhatom a pulóveremet. Aztán kaptam egy jó ötletet, hogy festessem be. Készülök is a gyors tisztítóba megpróbálom. Majd beszámolok róla.:)

Szegény Dezső tegnap a kora reggeli órákban kiszenvedett. Na nem végelgyengülésben, hanem mi tettük el láb alól. Dacolva a világgazdasági válsággal, mi most éreztük úgy - 3 vagy 4 év kihagyás után - hogy tartsunk igazi gyesznótoros cécót. Így aztán a fiúk felhajtottak egy 110 kiló körüli malackát, ahogy hallottam baráti áron megszerezték és tegnap reggel Dezső halálával kezdetét is vette a 2009-es év - számomra első - gyesznótora. Én kora reggel nem voltam ott, csak 9 felé néztem ki, mintegy jelezvén, hogy megvagyok, itt vagyok, és majd később jövök is. Láttam vannak elegen, úgy gondoltam a munkát inkább a fiatalokra bízom. Így aztán csak délután 2 körül mentem ki ismét amikor is már jó hangulatban nassolgattak a fiatalok. Természetesen én is csatlakoztam hozzájuk.

Nagy hirtelen nem is tudtam mivel kezdjem. Végül az asztalon szerényen meghúzódó szép darab abált szalonnából kanyarintottam le egy darabkát. Vastag húsrétegek látszottak a vágási felületen középtájt, nem sajnálták róla a fokhagymát sem a fiatalok, így aztán tényleg igen finomra sikeredett. Nem is szívesen hagytam abba de úgy érzetem, hogy a frissen sült töpörtyűt is meg kell kóstolnom. Meg is kóstoltam, bár - azt hiszem - az elfogyasztott mennyiség azért túl ment azon a mennyiségen ami kóstolásnak tekinthető. Aztán közben a fiúk hoztak egy tál frissen kisült husikát is, emellé is jelentős mennyiségű fokhagymát helyeztek a tálcára. Mit mondjak? Fenséges falatok voltak így ezzel a bőven mért fokhagyma gerezdekkel. Hogy egy kicsit diétásat is együnk hamarosan az asztalon gőzölgött a finom orjaleves főtt hússal, majd a pörkölt következett puha kenyérrel, savanyú uborkával.

Gondolom mondanom sem kell, hogy a fogyókúrám szempontjából a tegnapi nap a bőség napja volt amit ma igyekeztem kompenzálni egy jóval visszafogottabb étrenddel. Hosszasan gondolkoztam mi legyen a reggeli, még a szafaládét is túlzottan zsírosnak találtam, végül a gabonákból készült kása mellett döntöttem, ami tényleg jót tett kissé megviselt gyomromnak.  Meg kompenzálhatom még a hét első napjaiban is, egészen csütörtök estig, mert akkor szakestélyre megyek, ahol viszont - mint tudjuk -  a zsíros kenyér és a sör az ami nem tekinthető kimondottan diétás ételnek és elég sokat szoktam elfogyasztani belőlük. Ekkor viszont csak egy napom lesz visszafogni magam mert szombaton viszont gépész hallgatókkal fogom végigenni nagyjából ugyanazt amit tegnap végigettem. Mert akkor megint gyesznótor lesz. Hát mit mondjak? Állok elébe, aztán majd lekoplalom valamikor.:)

De térjünk vissza még egy kicsit a tegnapi napra. Ebéd után hazamentem kicsit átmelegedni és csak estére mentem vissza a szakestélyre. Szeretem ezeket a gyesznótoros szakestélyeket mert van valami különleges hangulata annak, hogy kolbászt meg hurkát eszegethet az ember. Mert jó az a zsíroskenyér hagymával, de azért a kolbász meg a hurka mégiscsak másabb. És még másnap reggel is élvezheti az ember, nem beszélve az éjszakáról. Mert azért a szervezetnek is nagy kihívás egy ilyen gyesznótor, nem könnyű megfelelni. De hálistennek élek. Amin a tegnapi nap után én is csodálkozom egy kicsit.:)