Morgómedve

Azért még mindig a Duna TV teljesíti legjobban közszolgálatai feladatait, valljuk be. Ha statisztikát vezetnék a 3 közszolgálati csatorna vonatkozásában magasan verné a mezőnyt. Azért időnként a másik 2 csatorna is műsorra tűz egy-egy jó filmet de a Duna TV vezeti a mezőnyt.

Így lesz ez vasárnap este is, február 22-én. Azon már persze nem morognék, hogy egy időben megy a két film. Meg hogy az m2-n 23.45-kor kezdődik, ezen már rég túl vagyunk. Tudomásul kell vennünk, hogy ha valaki normális filmet akar nézni vegyen videót vagy akármit ami képes kép- és hangrögzítésre. Aztán majd valamikor normális időben megnézi. Sajnos a reklámbevétel fontos dolog, csúcsidőbe nem férnek bele ezek a filmek, akkor valami könnyed dolgot kell nyújtani a nézőnek. Meg is teszik. A kereskedelmi TV-k kritikán aluli minőséggel, a közszolgálatiak már nem annyira, de azért itt is fellelhetők a bulvárosodás jelei. Na mindegy, térjünk vissza a filmekhez.

Az m2-n 23.45-kor kezdődő Téli álom című filmet tulajdonképpen könnyen elintézhetem mivel írtam már róla akkor, amikor először láttam. Ha valaki ide kattint elolvashatja. Itt csak egy baj van, hogy a film végét is leírtam ami nem szerencsés, viszont az sem lenne szerencsés, hogy most ide bemásolnám az ott leírtakat a vége nélkül. Ezért két lehetőség van: vagy elhiszi nekem a kedves olvasó, hogy tényleg egy nagyon jó film és így megnézi vagy elolvassa és azután nézi meg. De mégis azt javaslom inkább a film után olvassuk el. Hogy mégis tudjuk miről van szó, olvassuk el inkább a www.port.hu ajánlását és az ott található kritikát:

http://port.hu/teli_alom_san_zimske_noci/pls/fi/films.film_page?i_perf_id=9514462&i_where=1&i_where_tv=1

A másik film - Lazarescu úr halála - is ment mára TV-ben én akkor láttam. A Duna TV-n vetítik szintén vasárnap este 22.05-kor. A film főhőse a nyugdíjas mérnök Lazaerscu úr aki özvegyen éldegéli napjait Bukarestben amikor egy este rosszul lesz. Szomszédait hívja segítségül, akik némi hezitálás után kihívják a mentőket. A mentő meg is érkezik és kezdetét veszi Lazarescu úr kálváriája a bukaresti éjszakában. Kórházról kórházra járnak vele mert sehol sem akarják ellátni. Vagy a téves diagnózis miatt vagy nincsen hely, vagy egyéb ok miatt. Közben orvosokat és egészségügyi dolgozókat ismerhetünk meg, némelyikük orvosi hozzállása láttán kínyilik a bicska az ember zsebében. Közben szegény Lazarescu úrnak meg kell küzdenie az alkoholistákkal szembeni előitéletekkel is, mivel az este vacsora előtt lehajtott stampedli pálinka illata óhatatlanul megcsapja a fölé hajló orvosok orrát. Innen kezdve szegénynek annyi, mert a filmbeli orvosoknak gyorsan összeáll a képlet: a beteg magatehetetlen, lehelete alkoholtól bűzlik, ergó megint egy részeg disznó, megérdemli a sorsát. Amely természetesen be is következik, egy ilyen film nem végződhet happyend-el. Bár a halál bekövetkeztét nem látjuk, de sejtjük a flm utolsó kockái láttán. De ha mégsem sejtenénk elég a film címére gondolni: Lazarescu úr halála.

Nagyon jó film az a vasárnap esti román film. Fel nem leszünk dobódva tőle, de elgondolkozni való mindenképpen akad utána. A film nem fikció, mint az ismertetők utalnak rá, valóságos esetről van szó. A vasárnap esténk legyen a jó filmeké. Nem fogjuk megbánni.

Végül nézzük meg mit ír róla rendszeres segítségünk a filmajánlatokban a www.port.hu:

http://port.hu/lazarescu_ur_halala_moartea_domnului_lazarescu/pls/fi/films.film_page?i_perf_id=9502282&i_where=1&i_where_tv=1

Érdekes blog bejegyzés következik a továbbiakban. Sajnos mos nincsen időm bővebben írni erről a 2 filmről amelyek vasárnap este lesznek az m2-n és a Duna TV-n, de szeretném ha azokhoz is eljutna az ajánlásom akik most még benéznek ide,  de mondjuk hétfőig már nem készültek. Őket arra biztatnám jöjjenek vissza holnap délelőtt, addigra írok egy normális filmajánlatot és kicserélem ezt majd arra. Addig is legyen itt ez a 2 link két nagyon jó filmről amit szeretnék azoknak ajánlani akik szeretik az igazán jó filmeket.

http://port.hu/teli_alom_san_zimske_noci/pls/fi/films.film_page?i_perf_id=9514462&i_where=1&i_where_tv=1

http://port.hu/lazarescu_ur_halala_moartea_domnului_lazarescu/pls/fi/films.film_page?i_perf_id=9502282&i_where=1&i_where_tv=1

A hétvégén papírokat rendezgettem. Olyanokat, amiket mikor meghozza a postás felbontom, megnézem, aztán rádobom egy halom tetejére a szekrénysoron azzal a céllal, hogy majd egyszer előveszem a megfelelő iratgyűjtőket, és lefűzöm őket. Tulajdonképpen ide kerül minden aminek már egyszer nyitottam egy dossziét. Ezeket nem szedem elő minden este, hanem úgy kéthavonta egyszer leülök és helyükre pakolom őket. Amiket néha - ha nem figyelek - kicsit megrág a Hörcsi is, de nem vészes, egyszer úgyis bedarálom őket akkor meg rágja csak nyugodtan. Amit szeretnék, hogy a Hörcsi ne kóstoljon meg már nem ide rakom. Amióta orvosi papírjaim egyrészét megrágta már óvatos vagyok. De azért azt is beláthatjuk, hogy ő egy rágcsáló, és igazán el tudja dönteni, jó-e neki ha papírokat rágcsál. Így aztán sorra kóstolgatja az ÉMÁSZ, a T-home és egyéb számlákat, de szereti a banki értesítőket is.

Visszatérve tehát a hétvégi rendezgetéshez beszereztem néhány új fűzős dossziét is mert a régiek amiket már évtizedek óta használok kicsit tönkrementek. Elővettem hát a soron következő számlát, elő a lyukasztót, kilyukasztom, majd próbálom lefűzni, de valami nem stimmel. Jobban megnézem, hát a lyukak köszönő viszonyban nincsenek azzal amire rá kellene húznom a kilyukasztott számlát. Hogy könnyebben követhessük a dolgot vessünk egy pillantást az alábbi ábrára:

Az ábra alján jól látható a régi dossziék lyukasztó mérete és egy régi dosszié is. Az ehhez tartozó zárólemezek egyikén azért van két lyuk mert régen olyan lyukasztókat gyártottak amelyek képesek voltak kétféle lyuktávolsággal is lyukasztani, ehhez illeszkedett az ábrán látható alsó két zárólemez. Idővel aztán ez a rendszer megszűnt és most már csak egyetlen lehetőség volt a lyuktávolság beállításra. Semmi baj, jó ez. Ha a lyukasztó ilyen távolságra lyukaszt, a dosszié felfelé álló "tüskéi" ugyanolyan távolságra vannak az írat gond nélkül lefűzhető és mindenki boldog.

De a fejlődés nem áll meg, a piacon megjelent a legkisebb lyuktávolságú dosszié is amelynél a két lyuk távolsága már nem felel meg sem a régi dossziénak sem a régi lyukasztónak. Mindez jól látszik a legfelső zárólemezen. A tanulság tehát az, hogy ha dossziét tetszik venni, tessék hozzá venni új lyukasztót is. Ja, hogy még a régi is kiválóan lyukaszt? Kérem fogyasztói társadalomban élünk, tessék fogyasztani. Le a régi, pártállami lyukasztókkal! A jövő a kisebb lyuktávolságú lyukasztóké és dossziéké. A teremburáját neki!  

Egy hete folyik a tanítás, viszonylag nyugis félév elé nézek, megengedhetem magamnak, hogy a hét mindkét pihenőnapját pihenéssel töltsem. Ilyenkor aztán tipródom, próbálom úgy eltölteni ezt a 2 napot, hogy jó is legyen de azért valamiképpen hasznos is legyen.

A TV-ben nem nagyon szokott lenni semmi sem, bár tegnap este azért még a videót is be kellett vonnom, hogy mindkét filmet megnézhessem. A "Reváns" című lengyel filmmel kezdtem, aztán a "Vera sofőrje" című orosz filmmel folytattam. Utóbbi 1962-ben játszódik bár 2004-ben forgatták. Jó film volt mindkettő, tudom hamarosan ismétlik, majd akkor írok róluk.

Ha már a néznivalóknál vagyunk ne feledkezzünk meg a Múlt-kor vasárnap esti, az m1-en 22 órakor kezdődő adásáról sem, a hóhérokról szól majd a műsor. Megszólal benne Magyarország utolsó hóhéra is, akiről már korábban írtam, itt olvasható. Aztán megszólalnak fegyőrök, börtönorvosok is.

És ha már a holnaputáni kínálatnál tartunk ajánlom az m2-n 23.35-kor kezdődő "Harakiri"-t is. Sokat nem tudok írni róla, másodéves egyetemistaként láttam, már nem emlékszem rá nagyon, csak arra, hogy máig tartó mély benyomást tett rám.  Persze ez a vetítési időpont nem normális embereknek való, tehát szükséges valami képrögzítő eszköz is, én a videómat fogom bedurrantani, aztán majd megnézem valamikor.

Egyébként tele van a hócipőm a kábeltelevíziós szolgáltatómmal. Elvették az utolsó normális külföldi csatornát is, az orosz RTL-Planétát. Először a német nyelvű műsorok szűntek meg, mára egy maradt, az RTL. Hát itt aztán elég vacak műsor van, egyszerűen nézhetetlen, nem is szoktam nézni. Angol nyelvű csatornám - a BBC-n és a CNN-en kívül - soha nem is volt. Van még egy francia nyelvű is. Itt csak egy probléma van, hogy én meg franciául nem tudok. És most elvitték az egyetlen orosz nyelvűt is ahol azért minden héten megnéztem 3 műsort. Hát ezeknek most már annyi. Igaz, ez jön interneten is, de hát ülök én a gép előtt eleget, tévézni meg videózni már fekve szeretek jobban. Nincs más hátra, ha megunom az olvasást marad a videó. Hálistennek összegyűjtöttem egy csomó filmet még azokból az időkből amikor a televíziózás a kultúrát is közvetítette a nézők felé, igy egy darabig el leszek. De a memóriám sem a régi már, úgy hogy mire a végére érek a kazettáknak nyugodtan kezdhetem előről. Ha meg elfogynak majd jönnek a könyvek is. Mint ahogy már el is kezdetem habzsolni könyvtáram köteteit. Úgy gondoltam én már tanultam eleget, fejlődtem is, most már szórakozni szeretnék. Így aztán lekaptam a könyvespolcról Benedek István Aranyketrec-ét. Hát mit mondjak? Jó is volt a feléig, de akkor kicsit unalmassá kezdett válni, nagyjából ugyanaz ismétlődött a továbbiakban. Egy iedggyógyintézet ápoltjairól szól, akiket munkaterápiával próbálnak gyógyítani meglehetősen kevés társadalmi támogatással. De azért az igazgató főorvos - maga az író - és a köré szerveződött segítői mindent elkövetnek, hogy boldogabbá tegyék szegény beutaltak életét. Dicséretre méltó ez a küzdelem de én kicsit meguntam a könyv fele táján. Küzdöttem én, tudtam egy ilyen könyvet nem illik csak úgy félbehagyni, el-elolvastam 10-20 oldalakat de az egyes ilyen nekirugaszkodások között egyre több idő telte el. Most már vagy 2 hónapja fekszik mozdulatlanul a szekrénysoron, már ugy veszem, hogy befejeztem.

Néhány napja aztán újra megálltam a könyvespolc előtt, nézelődtem és nagy hirtelen egy Berkesi kötetet emeltem le. Szerelem három tételben. Na mondom, ez jó lesz. Szerelem is, három tételben is, nosza olvassunk Berkesit. Valamikor elolvastam egy csomó könyvét. Nekiláttam és észrevettem, hogy valami nem stimmel. Vagy Berkesi András stílusa változott meg, vagy én fejlődtem az eltelt 30 év alatt, mert nem tetszett ahogy ír. Ha most megkérdeznének, hogy mi az a lektűr nem tudnám megmondani. Csak azt tudnám mondani, hogy az amit Berkesi András ír. Meg gyanítom Szilvási Lajos is. El kell olvasni mondjuk az említett művet és az ember rögtön érzi is, mi lehet az a lektűr.

Egyébként megmondom hol hagytam abba. Ott, ahol a 17 éves gimnazista hősnőnk másodszor találkozik a főhőssel (az első csak a bemutatás volt) és rögtön meg is ajándékozza szüzességével. Hát én nem éltem a negyvenes évek elején, de azért valahogy érzem, hogy a 17 éves leánykák nem adták oda olyan könnyen magukat a második felszínes találkozáskor - egy kölcsönadott szobrász műteremben - férfiaknak. És ráadásul - ahogy Berkesi írja - természetesen szerelemből. 

Hát itt vált számomra hiteltelenné ez a könyv, abba is hagytam. Persze lehet, hogy csak én vagyok maradi és nekem voltak a hatvanas évek elején - közepén ennek ellentmondó tapasztalataim.  Hát bizony nem adták magukat olyan könnyen a lányok,  mindenképpen hosszasabb udvarlás kellett hozzá, valamint hogy mindkét fél komolynak tekintse a kapcsolatot.  És semmiképpen nem a második találkozáskor. Így aztán nekem ez az egész - mint írtam - hiteltelennek tűnt.

Na ezért is hagytam abba ezt a Berkesit, meg azért is mert valószínűleg az én irodalmi stílusom is csiszolódhatott az elmúlt évtizedekben. Úgyhogy valószínűleg Ottlik Géza Iskola a határon című könyvével folytatom majd a könyvtáram kiolvasását. Biztos vagyok benne, hogy az ő stíilusa az évtizedek alatt is ikiállta az idők próbáját. Majd mesélek róla.:)

Régen készültem már Mályiba, ma összejött a dolog. Odafelé útba ejtettem a Cora-t, beadtam az egyenruhámat a tisztítóba. Kezdődik a szakestély időszak, fel kell rá készülni. Annak idején - még  a szocializmusban - abból lehetett tudni, hogy a Parlament hamarosan ülésezni fog, hogy Vértessy Sándor TV - riporter beadta az öltönyét a tisztítóba. Hát én is beadtam ma, ezzel a tisztítással - ha minden igaz - végig tudom csinálni a tavaszi félévet.

Venni akartam egy kis birkahúst is, újabban az is van a Corában, de most nem volt. Vettem helyette egy grill csirkét. Nem teljesen kompatibilis a kettő egymással de azért mindkettőt szeretem. Egész nyáron nem tudtam venni, mindig éppen feltették sülni mikor én kerestem, nem is értem most hogy sikerült. Igaz csak egy volt, de mégiscsak volt. Bár az árán meglepődtem. Mikor láttam, hogy 1200 valamennyi van kiírva azzal nyugtatgattam magam, hogy biztos ott felejtették valaminek az árcéduláját. De mikor rátette az én csirkémet a mérlegre és az 990 forintot mutatott rájöttem, hogy bizony jó az az árcédula. Na mindegy, megvettem, nagyrészét meg is ettem vacsorára. Természetesen kenyér nélkül, ehhez tényleg luxus lenne kenyeret enni. Megmaradt a melle, hát ez elég száraz dolog, olyan nyögvenyelős, de lassan majd megeszegetem ezt is. Vettem olcsó baromfi virslit is Morzsiéknak aztán mentem is. Útközben a főbejáratnál megálltam egy kicsit, tanítványaim hostesskedtek, valami autót nyerhettem volna, de mit kezdjek én  két autóval, hiszen egy már van, így aztán kicsit beszélgettem egyikükkel (a másik éppen a benti standjánál volt). Mellesleg sajnálkozva jegyezetem meg, hogy milyen kár hogy nem valami finomságot ajánlgatnak, most protekciósan jól megtömhetném a bendőmet. Mondták, jöjjek holnap, holnap az lesz de hát már nem megyek ezért vissza. Különben is fogyókúrázom ezerrel, hová zabálnám én tele magam ingyen kajával?

Mályiba kiérve izgatottan tekingettem a Morzsiék telke felé, de hiába vágtam be kétszer is a kertkaput (direkt nincsen megzsírozva, hogy nyikorogjon is)  semmi mozgás nem látszott az otthonuk felől. Talán még a vízakna fedelét kellett volna levennem meg visszaraknom, erre mindig megjött Morzsi, de láttam most ezt is hiába tenném, nem jönnének. Elmenetelkor megálltam a házuk előtt, néztem jobbra, néztem balra hát bizony semmi mozgást nem láttam. A gazdi autója sem volt az udvaron, attól tartok most vagy bementek a városba vagy valahol máshol töltik a tél egy részét. Remélem legalábbis. Mert rossz lenne ha az idei tavaszt és nyarat nélkülük kellene eltöltenem. Igencsak hiányozna a Morzsi is meg a Kismorzsi is. Na nem siartom el őket előre, bízom benne, hogy csak átmeneti állapot ez és hamarosan megkerülnek. Egyébként a ház rendben van, le is kopogom. Hiányzik már Mályi, jó lesz ha már végre itt lesz a tavasz és lehet kimenni. Remélem Morzsikáék is megkerülnek. :)

Néhány hete felfedeztem egy számomra új TV-műsort. Na az ember ennyi év után nem véletlenül szokott új műsorokat felfedezni, valószínűleg én sem fedeztem volna fel ha nem hallok róla más forrásból. De hallottam, így aztán tegnap este is megnéztem a Múlt-kor legújabb adását.

Érdekes volt hallani a magyar űrkutatásról, amiről többnyire csak annyit tudtunk, hogy a Szovjetunió sorra lehetőséget biztosított minden szocialista országnak arra, hogy egy-egy űrhajósát felküldje az űrbe. Természetesen  szigorúan szovjet űrhajós vagy űrhajósok társaságában. Amikor a lengyel űrhajósra is sor került, akkoriban terjedt el egy vicc, miszerint miért piros a lengyel úrhajós kézfeje a visszatérés után? Hát azért mert mindig rácsaptak a házigazdák amikor hozzá akart nyúlni valamihez.  Persze mint minden vicc ez is túloz, ma már tudjuk hogy Farkas Bertalan is elvégzett bizonyos kísérleteket az űrben, nem beszélve az ifjabb Simonyi Károlyról aki egész komoly tudományos céllal vágott neki az űrnek

Egy ideje rendszeresen visszajárok a TV archívumába és élvezettel szemelgetek  a korábbi adásokból.  Kedvencem az az adás amelyben bepillanthatunk a Politikai Bizottság egyik ülésére, történetesen arra, amelyiken  az az évi  Kossuth díjakat hagyják jóvá. Hát mit mondjak? Igencsak kedélyes hangnemben folytak ezek az ülések, amelyeket természetesen Kádár János vezetett.  Ha ráklikkelünk erre a linkre meghallgathatjuk, hogyan is születtek a döntések. Biztos vagyok benne, hogy a Morgómedve olvasói is élvezettel fognak belehallgatni.

Aztán tegnap este elhangzott, hogy a következő adásban megszólal Magyarország utolsó hóhéra. Gondolom hallhatunk majd börtönőröket is nyilatkozni. Nekem egyik "kedvenc" témám  a halálos ítélet, egy időben sokat foglalkoztam vele, egyszer írtam róla a Morgóben is. Kíváncsian várom tehát a jövő vasárnapi adást, ajánlom másoknak is. Máris be lehet jelölni a műsorújságban. Február 15 vasárnap, 22 óra, m1 csatorna.

Nemrégiben azt írtam, hogy a szocialista országok közül Magyarországot nevezték a legvidámabb barakknak. És ezt akkortájt én így is éreztem. Mert az NDK-hoz, Romániához vagy a nagy Szovjetunióhoz képest nálunk tényleg lényegesebben szabadabb élet volt. Csupán emlékeztetnék a piros útlevélre amelybe kapott az ember 5 pecsétet és bármikor elutazhatott az európai szocialista országok nagyrészébe. És ha elfogyott az 5 ablak akkor - némi illeték lefizetése után - vehetett újabb 5 úgynevezett ablakot. Én már ezt az útlevelet is büszkén mutattam meg vendégségben egy-egy alkalommal Moszkvában mikor szóba kerültek az utazási lehetőségek országainkban. És el tudtam képzelni milyen érzéseket keltett barátaim és ismerőseim körében miközben lapozgatták az útlevelemet, tudva azt, hogy nekik még Magyarországra is csak akkor volt lehetőségük utazni ha valaki küldött nekik egy - a hivatalos szervek által kiállított - úgynevezett meghívó levelet. Az én ismeretségi körömben nem volt erre szükség mert a barátaim csere alapon hivatalosan is el tudtak jönni Miskolcra az egyetemre, igaz a feleségek már nem, de ők általában beérték annyival, hogy legalább a férjük utazhatott. A nagy többség. Aztán voltak akik meghívásommal töltöttek néhány hetet Magyarországon. Vagy befizettek egy utazási irodában és úgy találkoztam velük.

Aztán még nagyobb áhítattal lapozgatták később a kék útlevelemet amely már már világ útlevél volt tehát tulajdonképpen az egész világra érvényes volt. A mai fiatalok bizonyára nem tudják elképzelni azt a jó érzést amit ezen útlevelek birtoklása jelenthetett a szabadság érzése szempontjából. Mert az ember tényleg szabadnak érezte magát. 

Ennél szabadabbnak már csak akkor éreztem magam amikor 1983-ban Hegyeshalomnál éltemben először átléptem az osztrák-magyar határt és megálltunk telefonálni Nickelsdorfban. Megmondom őszintén könnybe lábadt a szemem. Éreztem, hogy itt vagyok egy kis falu közepén és oda megyek ahová akarok. És ha netán megtetszene nekem itt, akár itt is maradhatnék. De nem akartunk ott maradni, sem én, sem a feleségem, de ez már egy mas dolog. Én mindenestre szembesültem a rothadó kapitalizmussal ami hatalmas óriásplakátokkal, jobbnál jobb autókkal éa a boltokban található fantasztikusan nagy árukészlettel próbálta álcázni ezt a rothadást. Meg a sok benzinkúttal. Körülnéztem és egyszerre hármat is láttam, azt hittem benzinkút kiállítás van. Pedig az akkor ott természetes volt. Ma már nálunk is az. Azért volt amikor elszaladt a ló a multikkal. Emlékszem a rendszerváltás elején az ÖMV úgy feldobódott a lehetőségtől, hogy Miskolc egy forgalmas kereszteződésében (Tapolcai elágazás) 3 benzinkutat épített egymás mellet, amiből aztán egyet idővel megszüntetett. Ma egy McDonald's van a helyén. De kettő még mindig maradt.

Igaz voltak idők amikor csak 3 évenként egyszer lehetett nyugati országba látogatni. Nem volt baj, kivártuk. Mi például ki sem használtuk a lehetőséget. Szívesebben ugrottunk át Kassára ahol az úlica Leninován érkezés után benyomtunk néhány ruszlit egy sörrel, aztán dél felé egy knédlit valami zaftos hússal a Zlaty dukatban és jöttünk haza. És valahogy szabad embernek éreztük magunkat. Hát így utazgattunk mi a legvidámabb barakk idején. :)

És végül egy vicc azokból az időkből: Egy magyar házaspár sétálgat a londoni utcán, nézelődnek, egyszer csak a férj megáll egy kalapos előtt. Nagyon megtetszik neki egy kalap, egy nyúlszőr kalap. Bár tudta kicsi az esélye arra, hogy a 2 hétre kapott 70 dollárból megvehesse ezt a kalapot, de legalább szerette volna egy kicsit kézbe venni, megsimogatni. Bemennek, kézbe veszi, nézegeti aztán zavartan visszaadja az eladónak, miközben megfordult a fejében nem fizethetne-e forinttal. Elővett néhány bankjegyet és szégyenlősen érdeklődött ez irányban. Az eladó persze elzárkózott, de azért elkérte a bankjegyeket és szórakozottan nézegette őket miközben egy 20 forintosra mutatva megkérdezte vajon ki ez itt rajta? A 20 forintoson Dózsa György volt. Elmondta hát, hogy egy neves parasztvezér van rajta aki egy lázadást vezetett de a lázadás elbukott, őt meg tüzes trónon égették meg. Sajnálkozva csóválta a fejét az eladó aztán az 50 forintosra terelődött a szó amin Rákóczi Ferenc volt. Hősünk elmondta, hogy a pénzen lévő fejedelem egy szabadságharcot vezetett az osztrákok ellen de a szabadságharc elbukott, kegyetelen megtorlás következett és a fejedelem száműzetésben élte le hátralévő életét. Következett a 100 forintos Kossuth Lajossal, akiről ugyanezt mondta el a kalapok rajongója. Mindezt egyre szomorúbban hallgatta az eladó, meg is sajnálta hősünket, mint egy sokat szenvedett nép fiát, és ingyen odaadta neki az áhított kalapot.:)

Hát ilyen volt - többek között - a mi legvidámabb barakkunk. Legalábbis ami az utazást illeti.:)

Vasárnap reggel végre eljutottam oda, hogy lefényképeztem magam. Nem is magam, inkább a mérleget amint rajta állok. Nehezen tudtam eldönteni mezítláb vagy zokniban álljak-e rá, aztán úgy döntöttem, hogy mégiscsak zokniban leszek, mert egy idő után már úgyis mindenki csak azt nézné milyenek a lábujjaim, erre meg aztán az égvilágon semmi szükség nincs. Aztán elkészült a kép és látszott az is, hogy ez bizony alkalmatlan arra, hogy én dokumentumként ide rakhassam annak bizonyítására, hogy a súlyom vasárnap reggel valóban 119.2 kiló volt. Ami pontosan 6,6 kilóval kevesebb mint amikor a mérlegemet megvettem, azaz nagyjából november közepe óta. De azért, hogy látszódjon a szándék mégiscsak felrakom. Sajnos a mobilom nem szereti a folyadékkristályos kijelzőt, ezért a számokból semmi nem látszik. De gondolom azért mindenki elhiszi nekem, hogy mennyit mutatott.:)

Ha jól számolom ez közel 3 hónap, benne a novemberi-decemberi szakestélyekkel, a december eleji Borbála ünnepségekkel és természetesen az évvégi ünnepekkel. Tehát átlagosan havi 2,2 kiló. Ha ezt sikerülne tartanom 3 hónap múlva elérném a 114 kilót, ami azért nevezetes mert ennyivel vonultam be 18 évvel ezelőtt a Szent Ferenc kórházba egy bizonytalan eredetű árnyékkal a tüdőmön, a szívhez elég közel. Hát első körben ez a cél. Ez a 114 kiló.

Egyébként már nem járom a kínai boltokat extra méretű ingekért, igaz már azok sem a régiek. Nincs már meg a kedvenc eladóm sem aki már jól ismerte a méreteimet, próba nélkül is meg mertem venni azokat az ingeket meg pizsamákat amiket ő adott. Ez a mostani meg igen hamar elintézett legutóbb, úgyhogy át is ballagtam a szomszédban lévő - nem kínai - boltba ahol nem olcsón ugyan, de sikerült inget vennem. Csak egy volt nekik, adtak egy telefonszámot, hogy érdeklődjem majd. Meg is tettem vagy háromszor de nem tudtak adni, azt mondták nem jött. Hát ebben a nagy telefonálgatásban leadtam még egy-két kilót aztán ott tartok, hogy jók rám a régebbi ingeim. Úgyhogy ma már az ingvadászat is a múlté, most már a szekrényből szedegetem elő azokat amiket úgy egy éve már nem tudtam felvenni. 

Úgy tűnik bevált ez a korlátozott kalóriabevitelen alapuló fogyókúra. Kevesebbet eszem, ráadásul azt a kevesebbet is igyekszem nem magas szénhidráttartalmú enni- és innivalókból összeszedni. Teljesen kiiktattam az étrendemből a zsíros sajtokat, csokoládékat. Nagy dolognak kell történnie, hogy én ezekből egyek. Teázni szeretek, csokoládé helyett egy kevéske lekvárt eszem hozzá. Ezt sem engedem meg magamnak gyakran, maximum 2 naponta egyszer. Sört sem nagyon iszom, inkább bort. Néha megengedek magamnak egy-egy "rendesebb" ebéd vagy vacsora előtt egy kis stampedli unikumot, ami belefér a napi kalória keretembe. Erről valahogy nincs kedvem lemondani. Még mielőtt valaki iszákosnak tartana elmondom, hogy egy-két hónapig kitart egy félliteres üveggel. Arról már írtam, hogy a paprikás főtt fej mellett is el tudok menni szemrebbenés nélkül és egy svédasztalos rendszerű étkezést is meg tudok úszni 2 tányérnyi étellel. Biztos tudnék többet is enni, de nem akarok. "Nem kell mindig zabálni!" - mondta Virág elvtárs Pelikánnak Bacsó Péter méltán híres - és szerintem legjobb - filmjében. Így igaz, nekem is ez lett a jelmondatom akkor amikor megvettem azt a bizonyos akciós mérleget. És ez erősödött meg bennem január első napjaiban. Amely mérleget egyébként már nem használom, bár ott van a konyha asztalon. Ma már nagyjából mindenről tudom fejből mennyi kalória, ki tudom számolni mennyit ettem, mennyit ehetek még. Régebben ha eljött a vacsoraidő megvacsoráztam. Ha éhes voltam, ha nem. Ma már ha eljön a vacsora ideje, - ami mostanában délután 5 körül van - akkor annyit eszem amennyire éhes vagyok. Ha nem vagyok éhes nem eszem, vacsora nélkül fekszem le. Most már a kefír is étel, van is benne elég a hűtőmben. Meg reggelente időnként mindenféle pelyhekből meg egyebekből tejjel és vízzel úgynevezett kását főzök. Van ebben minden: búzacsíra, köles, zabpehely, korpa, mazsola, vaníliás cukor és édesítőszer. Egész jó könnyű kis reggeli kerekedik ki belőle. Jó édesre csinálom, ezzel iszom a reggeli kávámat. Egyszerre nem sokat csinálok, mégis két napra elég.Sokszor előfordult mostanában - lévén vizsgaidőszak - hogy 2 felé haza mentem és akkor ebédeltem. Ez egyúttal már a vacsora is volt. Csupán azért mert ez az ebéd egy kicsit bővebb vot mint egy fogyókúrás ebédnek lennie kellett volna. Ma már tartózkodom attól, hogy 5 után egyek valamit. Általában ez sikerül is.

Tegnap hajlottam el először január eleje óta. Ugyanis a kollégiumban voltam hallgatókkal és a sörözgetésben igencsak megéheztem. Bár én csak alkoholmentes sört ittam de így is igen éhes lettem. Vasárnap kaptam ajándékba egy füstölt makrélát és egy nagyobb darab füstölt tokhalat, hát ezek jártak az én eszemben a sörözgetés meg a beszélgetés alatt. Ettem is egy keveset, csak úgy állva a konyhában mikor fél 11 felé hazaértem. Na persze volt is lekiismeretfurdalásom rendesen. Pedig még ebben a hónapban is ki leszek téve megpróbáltatásoknak: két alkalommal is lesz gyesznótor, ahogy a hallgatók nevezik az effajta mulatságokat. Írtam én erről is már valamikor, aki szívesen beleolvasna itt.

Azaz veszünk egy 90-100 kilós malackát és azt szépen feldolgozzuk és megesszük. Vagy 3 éve csináltunk utoljára ilyesmit, úgy gondoltuk ideje már újra rendezni egyet. Természetesen a Morgómedve olvasói sem maradnak ki belőle. Minden tehetségemet latba vetem majd, hogy mindenki úgy érezze mintha velünk lett volna.:)

Elfogyott a töltött káposzta. Egész jól sült el a dolog. Mint már korábban is írtam, nemrégiben vettem a Lidl-ben 2 adag töltött káposztát. Ez összesen 16 darab volt. Azért írtam ki, hogy hol vettem mert másnak is ajánlom. Mint tudjuk egy felet megettem nyersen, másfelet félig főtten, aztán az utána következőket már rendesen elkészítve. Azok számára akik szeretik a töltött káposztát és nem tudnak ilyent csinálni vagy nem szeretik a mascerás dolgokat közzé teszem a receptet. Megéri, végülis nagyon finom lett.

Tehát vegyünk a Lidl-ben egy-két adag töltött káposztát. Most akciós, kis híján 700 forintba kerül. Vegyünk hozzá füstölt csülköt, jófajta parasztkolbászt és hordós káposztát. Tegyük fel a csülköt és a hordós káposztát bő vízben főni és főzzük lassú tűzön körülbelül 2 órát. A vízbe én szórtam egy kis piros paprikát is valamint bőven szemes borsot is. Két óra elteltével ugyanebbe rakjuk bele a töltelékeket adjunk hozzá bőven karikára vágott parasztkolbászt is, majd főzzük tovább még vagy másfél órát. Gondolom mondanom sem kell, hogy mindezt változatlanul lassú lángon tegyük. Ezután kész a finom töltött káposzta, bő tejfellel tálaljuk. Ne zavarjon bennünket, hogy elég sok leve maradt, tejfellel elkeverve nagyon finom lesz ez is. Félszáraz vörös borral ajánlom, persze csak mértékkel. Jó étvágyat! :) 

Jól megszívatott tegnap a szuzukim. De kezdem az elején. Néhány nappal ezelőtt az üzemanyagjelző műszer mutatója elérte a közel nulla állapotot. Én meg úgy voltam vele, hogy most nincs kedvem tankolni, majd holnap, vagy holnapután és millió okom volt rá, hogy most miért ne tankoljak. Teltek a napok, a mutató meg szépen kúszott lefelé már kicsit el is hagyva a nulla értéket. Nem aggódtam nagyon, mert a szuzuki szwiftes fórumon is azt olvastam az Interneten, hogy azután, hogy kigyullad az a bizonyos lámpa - ami az üzemanyag hiányát jelzi - még kb. 10 liter van a tankban. Így aztán nyugodtan autózgattam mindig másnapra hagyva a tankolást. És természetesen vártam, hogy kigyulladjon az a bizonyos jelző lámpa. Kicsit bennem volt az is, hogy egyszer legalább meg kellene néznem amikor kigyullad. Teltek a napok, én meg csak vártam, hogy mikor gyullad már fel.

Aztán tegnap délután jöttem haza az egyetemről az Avas alján - a Miskolcot ismerőknek mondom - a Cementipari Gépjavítónál egyszer csak leállt az én szuzukim. Ráadásul úgy, hogy a hátulja kicsit belógott a belső sávba. Megpróbáltam én kissé megtolni felfelé, hogy legalább ne lógjon be, de ez már nem trabant, ezt nem lehet csak úgy tologatni. Végül beültem és visszagurultam a külső sávba, természetesen elvágólag a járdaszegéllyel, kitettem az ablakba az elakadásjelző háromszöget és elindultam benzinért.

Első gondolatom az volt, hogy megyek a 2 megállónyira lévő benzinkúthoz, biztos van kannájuk is és hozok onnan. De aztán eszembe jutott, hogy van nekem otthon kannám, így aztán hazafelé vettem az utam. Otthon viszonylag hamar megtaláltam a kannát, viszont nem találtam a hozzávaló hosszú nyakú kiöntőcsonkot amivel kényelmesen bele lehet önteni a kanna tartalmát a tankba. Beraktam hát egy tölcsért a konyhaszekrényből, bár magam sem nagyon bíztam abban, hogy jó lesz. Így indultam el a benzinkúthoz. Ott aztán mikor megláttam a gyönyörű szép új benzinkannákat gyorsan vettem egyet, nehogy már utána meg a betöltéskor  legyenek gondjaim. Busszal szépen elmentem a kocsiig, aztán éppen az edény kupakjával kínlódtam amikor hirtelen megállt mögöttem egy kocsi amiből 3 hallgatóm szállt ki. Látták, hogy ott molyolgatok a kocsi körül egy benzines kannával, befordultak hát, hogy segítsenek. Mit mondjak? Jól esett a a dolog.:) Betöltöttük, megköszöntem a segítséget, aztán elindultunk, mindenki a maga útján. Közben meg az járt a fejemben, hogy ezek a fiúk el is mehettek volna mellettem, nem láttam őket, mert háttal álltam. De nem mentek el. Hát ez az! Nem sok pénz van itt az egyetemen de van helyette más. Ami azért több a pénznél.:)