Morgómedve

Van egy jó hírem. Most már semmi akadálya, hogy végre tényleg elkezdjem az "Egyszer hopp, másszor kopp" elnevezésű fogyókúrámat. Sikerült ugyanis vennem - szerintem elég olcsón - egy igen szép és - úgy nézem - pontos kis mérleget. Túl sok tipp nem jött itt a Morgón akciós mérlegek ügyében, egyedül egyik barátom küldött egy sms-t, hogy a Metróban van 3588 forintért. Már majdnem beindultam amikor kezembe akadt egy másik reklámújság és látom, hogy a Rossmann-nál egy ezressel kevesebbért is hozzá lehet jutni. Nem is hezitáltam sokáig, csütörtökön úgyis a városban volt dolgom, meg is vettem. Itthon kibontottam és láttam, hogy nagyon szép kis mérleg. Gyorsan ki is próbáltam néhány dologgal aminek ismertem a súlyát. Elmondhatom, hogy még pontosan is mér, egyébként grammnyi felbontással 5 kilóig. Nagyon örülök neki mert ezzel azért másabb méricskélni mint ez én ezer éves levél mérlegemmel amit még akkor vettem amikor Kenyérmezőn középiskolába jártam. Akkoriban ugyanis sokat leveleztem külországokba, Angliába, Olaszországba, Japánba, mindkét Németországba. Na és természetesen a Szovjetunióba. Gyakran küldözgettem levelező társaimnak ezt-azt, nem ártott tudnom rakhatok-e még a borítékba valamit vagy majd legközelebb. Aztán őrizgettem idáig a sufnikban, mígnem szükségem lett rá és kibányásztam.

Úgy gondolom ezen fogom méregetni mennyi minden megy le a torkomon. Mindezt természetesen azért, hogy ne lépjek túl egy adott kalória mennyiséget. Sajnos szegény levél mérlegem igencsak megkopott az évtizedek során, meg kissé nehézkes a használata is, ezért döntettem úgy, hogy beszerzek egy rendesebb mérleget. Hát ezzel tényleg kényelmes dolog méricskélni. Csak ráteszek egy szalvétát arra meg rádobom az ennivalót és kész. Ott áll a konyha asztalon majd, hogy kéznél legyen. Íme, itt metekinthető mindkettő. Igaz, az új csak a dobozán, de szerintem jól látható.

Hát ők azok. A régi és az új mérlegem. Szerintem nagyon megérte mert legutóbb mikor beindultam venni 7500 Ft alatt nem volt sehol, de volt 12000 forintért is. Már ma van harmadik napja, hogy méricskélek, egész jól megvagyok. Lassan kezdem megtanulni mi mennnyi súlyú és mennyi kalória.

Pénteken például együtt ebédeltünk Morzsival Mályiban. Volt 3 szál lecsó kolbászom, egyet szántam neki, kettőt magamnak, de szegénykém igen éhes volt még azután is, hogy megette a részét, hát nekiadtam még egy szálat a magaméból. Így aztán nekem elég kopp-ra sikeredett ez az ebéd. De nem is baj, van miből elvennem.:)

Egyébként most fordult elő másodszor, hogy a kicsi is eljött vele, de nagyon félénk még, nem mert a közelembe jönni, vissza is ment hamarosan. Nagyon szép kiskutya, olyan mint a "nyaksálas" a tavaly születettek közül. Úgy látom a gazdi megtartotta, hogy Morzsi ne unatkozzon egyedül. Így talán a jövő nyáron összebarátkozunk majd. Morzsi szépen behúzódott a kerítés alá, nem is tudtam megállni, hogy ne fényképezzem le:

Szegénnyel nem tudtam foglalkozni mikor kiértem mert egy mesteremberrel voltam, egy vízvezeték szerelővel, de aztán mikor ketten maradtunk eljött a mi időnk. Először jóllaktunk - bár ez inkább Morzsira volt igaz - majd sokáig simogattam, ő meg nyalogatta a kezem. Igazán meghitt percek voltak, tényleg imádom ezt az aranyos jószágot. Aranyos szép kutyus. Múltkor mikor mentem az autóval, éppen szemben futott velem, nem tudom merre járhatott. Az autót megismerte, megálltunk mind a ketten, jobb híján megugatott, de aztán mikor a telekhez értem már ott is volt. Hát mi már csak így vagyunk, nyáron gyakrabban lehetünk együtt, télen ritkábban de már kitartunk egymás mellett. Soha nem megyek üres kézzel, most sem mentem mert tudom, hogy jön és nem tehetem meg vele, hogy egy buksi simogatással letudom a találkozást. De hát ezt ős is tudja és így van rendjén. Most néhány napig megint nem lát, szerintem már tudja, hogy el fogok jönni újra, és aztán ahogy egyre inkább itt lesz a tél a mi találkozásaink is ritkulnak majd. De egyszer megint eljön a tavasz és a nyár, a mi időnk. Talán megérjük.:)

Hát mindenekelőtt WC papírt. Mint minden nyilvános WC-be. Aztán egy zseblámpát is valamint egy bicskát. Ez utóbbi kettőt nem én találtam ki, helyi napilapunk utolsó oldalán olvastam ahol sok egyéb marhaság is szokott lenni.

Én nem jártam kommunikációs szakra sem a tanár úrhoz sem máshoz, nyilván ez meg is látszik rajtam. De azt azért gyanítom, hogy még a legbutább, legalkalmatlanabb jövendő szerkesztőbe is beleverik, hogy egy televíziós hírműsor végén feltétlenül kell egy tudósítás valamilyen állatról, valamint az újságokban kell lennie egy úgynevezett színes oldalnak, ahol válogatott dőreséggel szórakoztatják el azon újság olvasókat akiknek igényük van ilyesmire.

Én is itt olvastam azt a zseblámpát illetve bicskát. Mármint hogy enélkül eszünkbe se jusson nyilvános WC-be bemenni. Nem beszélve természetesen a papírról amihez ma már a gyártók részletes használati utasítást is mellékelnek és bohóbbak szellemes neveket találnak ki termékeiknek. Mint például a "Popsi öröme", mint azt már korábban leírtam ezeken az oldalakon. Mielőtt azonban elengednénk a fantáziánkat, hogy mire is szolgálhat a zsebkés és a zseblámpa vessünk egy pillantást az ominózus cikkre. Helyesebben annak csak egy részletére ami itt olvasható:

Megtehettem volna, hogy csak azt a részt szkennelem be amiről most írok de nem szívesen fosztanám meg a Morgómedve sokat próbált és hűsége olvasóit attól az élménytől, hogy az egészet elolvashassák. Íme hát a teljes írás.

Tehát végül is miért kellhet a zseblámpa? Hát nem tudom. Néhányszor én is arra kényszerültem, hogy igénybe vegyem ezeket a nyilvános helyeket de külön világításra nem volt szükségem. Különösen később már amikor egy-egy nyilvános WC inkább valamiféle szalonra emlékeztetett, ahol az előtérben egy termetes asszonyság üldögélt egy elég ormótlan külsejű zenegép mögött és miközben jobbjával átnyújtotta a papírt baljával elvette a pénzt. És közben halk szalonzene szólt ami természetesen képtelen volt elnyomni a hely sajátosságaiból adódó zajokat. Nyílván nem is ez volt a célja. De olyan jó volt, meghittséget és nyugalmat árasztott. De főleg bizalmat, hogy ez már másabb lesz mint amit megszoktunk. És többnyire a fülkékben már meg is találtuk ezt a nyugalmat. Na persze mosolyogni még most sem mosolygott de kétségtelen a körülmények sokat változtak azóta, mióta 1971-ben bementem egy a Gorkij parkban egy WC-re és rögtön ki is fordultam azzal, hogy ráér még ez egy darabig. Nem történt ott semmi különös, csak körben ott kuporgott egy csomó ember az úttörőtől kezdve a tábornokig, nem beszélve az állami díjas halbiológusról. Volt ugyan valami jelképes ajtó, talán fél méter magas, ami tényleg csak jelképes volt. De zseblámpát és bicskát nem láttam senkinél. Sokat jártam arrafelé de soha nem éreztem, hogy nem tudom elvégezni a dolgomat zseblámpa vagy netán bicska híján. Persze lehet, hogy a grandiózus erőművek ma már kevesebb villamos energiát szolgáltatnak mint korábban, és hát lehet, hogy a közbiztonság sem a régi már és miközben az ember megkönnyebbült mosollyal az arcán kuporog még egy kicsit, közben zsebkéssel kell hadakozni például azért, hogy nyugodtan guggolhasson még egy keveset, nem beszélve arról, hogy esetleg kézitusával kell megszerezni egy-egy lyukat ami fölé oda kuporodhat. Gőzöm nincs mi történhetett, mi miatt vált nélkülözhetetlenné a nyilvános illemhelyeken a bicska és a zseblámpa. De biztos így van, ha ezt egy útikönyvbe is bele foglalják. De ha valaki tudja ne tétovázzon, nyissa fel szemünket, hadd tudjuk meg mi is mi vezetett ahhoz, hogy a berlini bedekker írók oly fontos és nélkülözhetetlen eszközöknek tartják a fenti tárgyakat.

Tudtam, hogy ez lesz a vége. Valahogy sejtettem. Na mindegy már. Szóval ma reggel végre megérkezett a hülye azért nem vagyok áruházlánc reklám újságja. És nem fogja elhinni a kedves Morgómedve olvasó: vége a jó világnak, vége a lepedőnyi méreteknek, ez bizony kisebb mint a mi szerény megyei lapunk. Tudtam én, hogy nem kéne elárulnom, hogy imádom a reklám újságjukat mert olyan szép nagy, jól elfér rajta a Hörcsi elhasználódott faforgácsa. Meg mint megtudtuk a zöldséget is isteni puceválni rajta. És még el sem árultam, hogy egyik barátom a férjecskéje hajnyírásánál hasznosítja az átlagosnál nagyobb méreteit. Ennek a jó világnak sajnos vége, az újfajta megjelenési formátum már alkalmatlan az említett feladatokra. Hát eddig tartott a jó világ. Kereshetünk valami egyéb sajtóterméket ami tudja majd pótolni ezt az egyébként is kiváló reklám újságot. Csak mellékesen jegyzem meg, hogy egyébként olvasni is nagyon jó volt. Szép nagy ábráival, hatalmas betűivel - gondolom - még azok is könnyen elboldogultak, akiknek nem sikerült telejsen elsajátítaniuk az olvasás tudományát. Hát még azok akiknek ez sikerült. Tanúsíthatom, jól lehetett haladni vele. De mindez már a múlté. Igazán sajnálom, hogy szószátyárságom miatt most már másoknak is le kell mondaniuk róla. Na mindegy, majd találunk helyette mást. Most mikor itt a világgazdasági válság itt van a nyakunkon ez legyen a legnagyobb bajunk.:)

Rendezgettem a könyvespolcot és kezembe került egy könyv, amit gyerekkorunkban a bátyámmal több mint tízszer elolvastunk. Nem emlékszem már pontosan hányszor, de ha mégis mondanom kellene egy számot, akkor azt hiszem én tizenkétszer, a bátyám meg egyel többször, tizenháromszor. Na nem azt a könyvet, hanem egy ilyen című könyvet. Az eredeti, szép nagy alakú, sok oldalas könyv volt, keresztapánk ajándékozta nekünk valamilyen alkalomra. Mi meg szerettünk olvasni, rá is vetettük magunkat. Már nem emlékszem volt-e veszekedés azon ki mikor olvassa, ahogy ismerem magunkat igen, de tény, hogy faltuk az oldalakat. Nem volt ez egy nagy durranás. A háborúban kezdődött és nem sokkal azután fejeződött be. Az utolsó események már a felszabadulás utáni 1-2 évben játszódtak.

Arról szólt, hogy egy pesti utcában lakó gyerekek összefognak, együtt játszanak, együtt vészelik át a háború néhány évét, beleértve a nyilas korszakot is. Közben alkalom nyílik jó cselekedetekre is, meg arra is, hogy az író bemutassa hogyan telnek a felnőttek napjai a második világégés vége felé. Jó könyv volt, szerettük. Aztán az eredeti mű az évtizedek során elkallódott, nem is kerestük nagyon, elég volt a tizenvalahányszori elolvasás. Na de ideje, hogy leírjam már végre mi is volt ez a könyv. Hát ez nem volt más mint a Hárs László által írt Majd a gyerekek. Akkor nem tudtam, ma már tudom, hogy ez egy trilógia, három részből áll. A cím arra utal, hogy ha a felnőtteknek valami gondjuk támadt , akkor mind azt mondták, hogy majd a gyerekek. Mármint, hogy majd a gyerekek megoldják. És mint olvashattuk, meg is oldották.

Teltek-múltak az évek, elvégeztem az egyetemet, megnősültem, éltem dolgos hétköznapjaimat, nem sok időm volt könyvet olvasni, inkább folyóiratokat olvastam, eszembe sem jutott, hogy létezik egy ilyen könyv, mígnem egy leárazásnál meg nem láttam egy kötetet aminek ez volt a címe. Kézbe vettem, lapozgattam, vékonynak tűnt. Hát persze, hiszen csak egy részt tartalmazott a háromból. Megvettem, lepengettem a kemény 10 forintot és otthon egy este elolvastam. Másnap meg beindultam megszerezni a többit is. Nem kevés utánajárással az egyik könyvtárból megszereztem még egy kötetet. Ez könyvtári könyv volt, jobb híján lemásoltam. Aztán szemrevételezve kincseimet megállapítottam, hogy már csak egy rész hiányzik és együtt lesz a teljes mű. Könyvesboltokban és antikváriumban nem találtam, könyvtárakban sem, maradt egy utolsó lehetőség: valahonnan kiderítettem az író özvegyének a lakáscímét és már ment is a levél a fővárosba a Nyáry Pál utcába. Szépen leírtam, hogy mennyire fontos nekem ez a könyv, és kértem ugyan küldené már el nekem a hiányzó kötetet. És az özvegy elküldte. Postán. Én meg lemásoltam és küldtem vissza. Végre együtt volt a teljes mű, el is olvastam ismét. Aztán arra gondoltam, milyen jó, hogy megvan, majd a Peti fiam is biztos szívesen elolvassa. Hát ebben tévedtem. Én őrizgettem a nehezen beszerzett könyveket, ő meg járta ki az osztályokat sorban egymás után de a könyvet csak nem akarta elolvasni. Egy idő után aztán feladtam, tudomásul vettem, hogy ő bizony ezt már nem fogja elolvasni. Pedig nem tanult ő rosszul, olvasni is jól tud, de ez a könyv végképp nem érdekelte. Hát van ilyen. Majd elolvasom én. Igaz, mikor gyűjtögettem akkor újraolvastam őket de hát annak már van vagy 15 éve. Épp ideje újra elolvasni.:)

Örömmel tájékoztatom olvasóimat, hogy az a kis műanyag reklámújság tartó ott a lépcsőházban megvan, senki nem lopta el, nem rúgta le, nem törte el. Ami azért végül is jó hír. Az már nem annyira, hogy megbomlott a reklámújság ellátottságom egyensúlya.

Eddig a dolog úgy működött, hogy kinyitottam a levelesládámat, nagy nehezen kibányásztam a tartalmát. Igaz néha morogtam a sok reklámújság miatt, de azért nem bántam, hogy kapom őket mert szeretek olcsóbban (akciósan) vásárolni. Most például akciós elektronikus konyhamérlegre vágyom, hogy felújíthassam "Egyszer hopp, máskor kopp" elnevezésű fogyókúrámat. Úgyhogy ha a kedves olvasó hall ilyesmiről kérem, hogy komment formájában hagyjon üzenetet számomra, mert egyre tarthatatlanabbnak érzem a helyzetet - már ami a kilóimat illeti. Ez esetben én ész nélkül rohanok majd a megjelölt kereskedelmi egységbe, hogy vegyek egy korszerű digitális mérleget. Félreértés ne essék, nem magamat akarom mérni ezen a konyhai mérlegen, hanem az elfogyasztott ínyencségeket, hogy egy ponton megállj-t parancsolhassak magamnak.

Na de térjünk vissza a reklámújságok eme újszerű terjesztéséhez. Persze nem minden reklámújságnak örültem. Volt illetve van olyan amit átnézés nélkül dobok ki. Aztán van amit kimondottan imádok. Ilyen a hülye azért nem vagyok üzletlánc reklámújságja. Szép nagy, a lehető legnagyobb a sok bedobott reklámújság között és ha kiborítom rá a Hörcsi akváriumának kissé elhasznált tartalmát pont jó ahhoz, hogy a padlóra ne menjen már ki. Persze előtte a Hörcsit kiveszem. :) Ezeket a reklámújságokat direkt külön szoktam tartani, szinte eldugom, nehogy kidobja valaki. Most viszont - amikor felborult a régi rend - kénytelen vagyok mindenféle méreten aluli újságokat használni erre a célra, mivel nem kapok abból a nagy méretűből. Hiába túrom fel a dobozt érte nap s mint nap, nincsen. Amik meg vannak természetesen közel sem olyan jók már. Papírjuk vékony és silány erre a célra, méretben is sokkal kisebbek, mindig leszóródik egy kevés használt forgács a padlóra is.

Vegyük górcső alá mi is történt. Egy cég elhelyezett egy dobozkát a lépcsőházban, hogy a reklámújságokat ne kelljen bedobálni a postaládákba. Erről van szó:

Először azt hittem, hogy ezt csak a cég saját újságjaira lehet majd használni, de aztán azt vettem észre, hogy minden reklámújság ide kerül. Elvileg mindenki jól jár. Azok is akik terítik, nem kell minden postafiókba betenni, kiteszik egyben és kész. Látszólag jól járnak a lakók is mert akinek kell vesz belőle akinek meg nem az nem vesz és kész. Ideális állapot, jaj de jó! A baj csak az, hogy valahogy mégsem működik úgy ahogy korábban. Vannak amiket azelőtt kaptam, most meg nem. Hogy hová lesznek nem tudom. Ezt a nagyméretűt kimondottan hiányolom. Mint írtam ideális volt a Hörcsi tisztán tartásához. Aztán valakik össze is keverik. Napokig ott vannak, nem tudja az ember eldönteni vitt-e már belőle vagy nem. Úgyhogy most úgy néz ki a dolog, hogy válogatok minden este, aztán fent derül ki, hogy túl vagyok-e már rajta vagy nem.

Persze én szolidáris vagyok azokkal az emberekkel akik egy kis jövedelemre tesznek szert azzal, hogy kihordják ezeket a reklámújságokat. Eddig is kedvesen köszöntem nekik, főleg asszonyok-lányok hozták, és tulajdonképpen hálás is voltam nekik, de ez az új rendszer nem az igazi. De nem érdekes, ez van, alkalmazkodom.:)

Más dolog, hogy mikor jönnek rá a hirdetők, hogy csökken a reklámújságjaik hatékonysága. De csitt, hátha olvassák a Morgómedvét.:)

Van a blogírók között egy játék miszerint a felkért személy megír magáról 7 dolgot és megjelöl újabb 7 személyt, akik ezt szintén megteszik. Volt már ilyen korábban is, akkor nagyon udvariasan elhárítottam magamtól a kérést, most viszont kivételt teszek, mert olyan valaki jelölt meg aki úgy tűnik  - egy kommentje alapján - hogy új olvasóm, es ki tud ellenállni valakinek aki a négynapos ünnep egyrészét arra akarja fordítani, hogy az én blogomat olvasgassa.:)

Snowqueen-től kaptam a kedves felkérést, hogy írjak meg magamról 7 dolgot, hát leírom:

1. Szeretem az embereket, persze vannak akiket nem. Ők viszont rászolgáltak erre.

2. Nagyra értékelem az emberi kapcsolatokat, fontosnak tartom a barátságot.

3. Jóformán egész életemben küzdöttem a kilókkal, nagyon szeretek enni.

4. Hálás vagyok a sorsnak, hogy azt a munkát végezhettem amit most is csinálok.

5. Szeretek olvasni, szeretem a filmeket, korábban szívesen tanultam nyelveket.

6. Sok időt töltök az Intereneten, 1994 óta internetezek.

7. Fontosnak tartom a múlt megismerését és a hagyományok ápolását.

Elnézést kérek, hogy nem adom tovább további 7 embernek. Akinek tovább adhatnám valószínűleg már túl van rajta. Bízom benne, hogy ez nem rontja el a játékot. :)

Délután - mint mindig, ha itthon vagyok és nem felejtem el - megnéztem az RTR-Planeta orosz adón az orosz "Kék fény"-t a Csesztnij detetktiv-et. Volt ebben egy pofa aki fiatal korában vegyésznek készült, de valami miatt nem végezte el ez egyetemet, aztán valahogy mégiscsak vegyészmérnök lett belőle mert a filmben így emlegették. Ez a Vjacseszláv Szolovjev nevű pasas olyan feltaláló féle volt, szívesen bíbelődött a laboratóriumokban szabad idjében is, kifejlesztett egy Tallium alapú mérget. Na most méreg sokfajta van, de ez attól igazán új, hogy az orvosok nehezen ismerik fel a mérgezett betegségét. Pontosabban mondva Jaroszlávban - ahol az események zajlottak - nem, de Szentpétervárott már igen. Igaz, csak valami jól felszerelt laboratóriumban. A megmérgezett áldozat rövid ideig betegeskedik aztán hamarosan meghal.

Na de ne siessünk a dolgok elébe, inkább térjünk vissza a mi kísérletezgető vegyészünkhöz. Mikor úgy érezte, hogy elérte a célját, a mérget a felesége macskáján próbálta ki. A macska elpusztult és a következő áldozat a felesége - Olga - volt. A dolog működött, a feleség is meghalt. Ahogy a képét elnéztem nem lehetett több 35 évesnél. Szép fiatal asszony volt. Ezután egy kis homokszem csúszott a gépezetbe, ugyanis a szomszédnak szánt mérgezett kaviárt a 14 éves kislánya kóstolta meg a hűtőből. Sajnos őt sem lehetett megmenteni. A kiérkező mentőorvosnak - a lebukástól tartva - az apa nem mondta meg, hogy mi a kislánya rosszullétének az oka, hagyta szegényt szenvedni és meghalni. Ugyanez lett a sorsa annak a két fiatal asszonynak is akik felesége halála után élettársként éltek vele. Az áldozatok pedig követték egymást.

Egyszer egy vitába keveredett valakivel, a vitát késsel zárta le. Elítélték, felfüggesztett büntetést kapott és rendszeresen kellett jelentkeznie a rendőrségen egy nyomozónál. Nem tetszett neki a nyomozó, a rendőrségen a saját íróasztalán lévő kávéjába szórt egy kevés port a gyilkos. Mint mondták mindig magával hordott egy keveset, hátha szükség lesz rá. Hát itt szükség volt. Szegény nyomozó rosszul lett, hazament, otthon halt meg. Aztán megmérgezte egy másik  szomszédja gyermekeit is. A legkisebb szülei kezei között halt meg, a nagyobbakat sikerült megmenteni. Az ő életük azon múlott, hogy a szülők a nem elégedtek meg a helybéli orvosok tehetetlenségével, megkerestek más orvosokat is, történetesen a Szentpétervárott. Így a nagyobb gyerekek életben maradtak. Ekkor az apa feljelentést tett, megindult a nyomozás és hamarosan látótérbe került a szomszéd ez a bizonyos Vjacseszláv Szolovjev. Elítélték, életfogytiglani büntetést kapott. Mint hallottam nem számított ilyen súlyos büntetésre. Hát mire számított ez a jóember? Megáll az ész. Remélem soha nem kerül ki egy szibériai szigorított börtön falai közül.

Íme a bizonyíték, hogy a tegnapi műsorban szerepelt és nem a maiban:

Tehát ma este lesz a jó film, 22.25-kor.

Reméljük.:) 

Kíváncsiságból benéztem a www.port.hu-ra, hogy mégegyszer megnézem a ma esti film kezdési időpontját. Nem találtam, erre rákesrestem az Interneten, hát holnap este 22.25-kor adják. Mármint a www.port.hu szerint. Esküdni mernék, hogy tegnap még péntek volt írva. Meg a Telehold-ban is péntek 22.25 van. Ezek után kíváncsi leszek mikor is lesz. Mindenesetre holnap délután beszkennelem és kirakom ide a Telehold megfelelő oldalát mert mindenki engem néz hülyének. Azért ma este is résen kellene lennünk. Én ott leszek.:)

Ez az MGM nevű csatorna nem igazán az én ízlésvilágomat tükrözi. Én még ezen jó filmet nem láttam. Egyszer nagy hírverést csaptam a Halálcsók-nak, aztán kiderült, hogy ez egy kicsit lájtosabb verzió, tulajdonképpen vetíthetnék matiné előadásokon is vasárnap délelőttönként, ha még lennének egyáltalán matiné előadások.

Lehet, hogy vannak egyébként, csak én nem tudom, mert már a gyerek is meg én is kinőttünk belőle. De ahogy én ezt a mai világot elnézem ebbe már nem fér bele, hogy apa fogja a két gyerekeket beülnek egy moziba vasárnap délelőtt egy ifjúsági filmre, aztán mire hazaérnek anya is elkészül a húslevessel meg a rántott hússal. Egyszer majd érdemes lenne elemezni ezt a mondatot is de most nem ezért kezdtem pötyögni itt a klaviatúrán, ugy hogy kanyarodjunk vissza az MGM csatornához. Tehát ma reggel áttanulmányozva az ünnepi kínálatot láttam, hogy azon a bizonyos csatornán megy pénteken este 22.25-kor egy amerikai film Éjféli cowboy címmel.

Hát kérem szépen nekem ez egyik kedvenc filmem. Hogy kézzelfoghatóbbá tegyem állításomat elmondom, hogy benne van az első 20-ban. Úgyhogy ha valakinek holnap este kedve lenne egy kicsit mozizni készítsen ki egy ki egy kis nassolnivalót az ágy mellé és nézze meg John Schlesingernek ezt a csodálatos filmjét.

A történet végül is nem egy nagy durranás. A jóképű Joe megunja gályázást otthon Texasban, úgy dönt felugrik New Yorkba és ezentúl selyemfiúként fog hatalmas karriert befutni. Dőlni fog a lé, neki meg csak el kell költenie. Csekélység amit ezért csinálnia kell, mondhatnánk bagatell. Hiszen nincsen másról szó mint pénzért kell boldoggá tennie - jobbára idős, de gazdag - hölgyeket. A távolból ez kiváló ötletnek tűnik, azonban a megvalósítás már nehezebben megy. Mindenesetre egyik próbálkozás követi a másikat. Közben megismerkedik egy hajléktalannal aki valójában nem is hajléktalan igazán, hanem valami lebontásra ítélt romhalmazban lakik a külvárosban. Munka nélkül teng-leng, apró kis "bulikból" tartja fenn magát, miközben egyre jobban elhatalmasodó tüdőbajával küszködik. Joe oda költözik és együtt élnek ebben az emberi tartózkodásra alkalmatlan lyukban. Az ember azt hinné, hogy két - a társadalom peremére sodródott - ember jól kijön egymással, hiszen a bajban jól jön egy társ. Azonban a dolog nem így áll. Durvaságtól sem mentes életük mindennek mondható csak megértőnek nem. Ez a durvaság valamelyest megfordul mikor eldöntik, hogy elutaznak a napfényes Floridába, ahol a pálmafák árnyékában talán a lakótárs betegsége is jobbra fordul...

Ahhoz, hogy a film nálam ilyen jó minősítést kapott nagyban hozzájárult a két főszereplő kiváló játéka is. Dustin Hoffmant nem kell bemutatnom, szerintem élete legjobb alakítását nyújtja ebben a filmben. Ezt a Jon Voight-ot viszont nem nagyon ismerjük. Hát ebben a filmben ő is fantasztikusan jól alakítja a vidékről a nagyvárosba felkerült fiatalembert, akinek naivsága időnként mosolyra fakaszt bennünket. És hogy mennyire nem alkalmas erre a szerepre amire szánta magát akkor látjuk igazán, amikor a film végén megérkeznek Floridába és nem tud mit kezdeni a helyezettel amibe az élet bele rángatta.

Hát kedves olvasóim, azt hiszem igazán jó, magával ragadó filmet láthatunk holnap este. Én ez alkalommal negyedszer nézem meg. :)

Benéztem a www.port.hu-ra is de szerintem az ismertető nem teljesen fedi a valóságot de majd ezt eldöntheti mindenki magának. Ha kicsit lejjebb görgetünk láthatjuk, hogy 1970-ben milyen díjakat nyert el és mennyi jelölése volt. Mellesleg 3 Oscar díjat is kapott. Itt látható egy kis előzetes is, igaz angolul, de érdemes belenézni. Kicsit hallhatunk a zenéjéből is.