Morgómedve

Annak köszönhetően, hogy a katonaságnál jó lövő voltam sikerült még egyszer a figyelem középpontjába kerülnöm. Ez már leszerelés után az egyetemen történt, nem sokkal a tanévkezdés után.

Az egyetemen akkoriban létezett egy "Honvédelmi ismeretek" elnevezésű tárgy aminek keretében azok számára oktattak katonai ismereteket akik nem voltak egyetem előtt katonák. Értelemszerűen nekünk felmentésünk volt, jól is nézett volna ki ha nekünk is  járni kellett volna. Tehát akkor a amikor az évfolyamnak éppen előadás volt nekünk volt 2 óra szabad időnk.

Aztán volt számukra lövészet is az egyetem melletti kis lőtéren, ahol úgynevezett kispuskával  történtek a lövészetek. Ezek akkor már sportpuskák voltak, kimondottan a célzás tanítására és versenyekhez voltak használatosak. Sok beszédnek sok az alja, lényeg hogy bár nekem nem kellett lövészetre mennem én is elmentem egy kis lövöldözés kedvéért. A célzástanulás végén mindig volt levezetésképpen egy úgynevezett párbaj. Ez abból állt, hogy lehasalt 2 csoportnyi fiatalember, egyenként 5 vagy 10 fővel - már nem emlékszem pontosan - és le kellett lőniük a saját bukó alakjaikat. Azért hívták ezeket a célokat bukó alakoknak mert ha eltalálta egy lövedék valamelyiket csilingelő hang kíséretében lebukott. Tehát mindkét csoportnak volt néhány bukó alakja, azokat kellett eltalálni. Az a csapat győzött amelyik hamarább végzett a sajátjaival.  Itt már senki nem nézte kik szállnak be a csapatokba, nem is vérre ment a dolog, mindkét csapatban voltak katonaviseltek is.

Hogy, hogy nem, nekem nagyon bejött ez a lövészet. A nézők hamar észrevették, hogy míg a többiek összevissza lődöznek de soha nem találnak, van egyvalaki akire érdemes odafigyelni mert ha az lő, talál is. Ez voltam  én. A mögöttem hallható hangokból érzékeltem, hogy most már mindenki engem néz, nekem drukkol. Innentől kezdve még nagyobb felelősséget éreztem, valahogy jó lett volna ha nem szakadna meg ez a folyamat hogy egy lövés, egy találat. És nem szakadt meg. Mind a 10 bukó alakot úgy szedtem le, hogy egyszer sem hibáztam el. Igaz, nagyon oda is figyeltem, nem kapkodtam, jól beszorítottam a fegyver tusát a vállamhoz.

Aztán mikor végeztem úgy álltam fel mintha mi sem lenne természetesebb, mint hogy mindet leszedtem sorban egymás után. Persze belül dagadt a keblem a büszkeségtől. Mind a 19 évemmel élveztem a sikert. Aztán hívtak az egyetemi lövész klubba, el is mentem vagy kétszer de a tanulás miatt abbahagytam. A 15 fős tanulókörben 5 évismétlő társam volt, mint az öt matek miatt ismételt, hát meg voltunk félelmítve rendesen, tanultunk mint a kisangyal. Soha nem mentem ki többé a lőtérre, de azért még ma is jól esik visszaemlékezni erre a lövészetre.

Reggel óta furdalja az oldalamat a kíváncsiság, hogy vajon hogyan folytatódott volna a csinos műsorvezetőnő már megkezdett mondata az m1 reggeli műsorában abban az esetben ha nem jelzik neki, hogy vigyázzon adásban van. Vagy ha nem jelenik meg hirtelen mégis a behívott a vendég, ami okafogyottá tette a harciasnak szánt mondat befejezését. Mert ez is lehetséges. Egyébként valami fenyegetésféle hangzott el arra vonatkozólag, hogy mi történjen akkor ha legközelebb a meghívott vendég nem jön el. De mivel hirtelen megjelent így a mondat befejezése is okafogyottá vált, nem is lett befejezve. Amit kicsit sajnálok mert szívesen meghallgattam volna mire gondolt a műsorvezető.

Persze azt, hogy pontosan mi történhetett a színfalak mögött nem tudjuk, de kétségtelen, hogy elhangzott egy fél mondat amit nem nekünk nézőknek szántak. Mindenesetre nagyon kíváncsi lennék, hogy folytatta volna. Hát sajnos ezt már soha nem fogom megtudni, esetleg a fantáziámat elereszthetem, de úgy már nem annyira érdekes a dolog.

Aztán néhány nappal ezelőtt megint volt egy malőr. A műsorvezető a főpolgármester úrral beszélgetett amikor egy hölgy vonult el a kamera előtt. A dolgot érzékelte mind a riporter mind a riportalany, reagáltak is rá a maguk módján, aztán ment minden tovább, mintha mi sem történt volna.

Természetesen élő adás esetén az ilyen és hasonló esetek előfordulnak, nem is vetek én semmit az érintettek szemére. Amiért írtam az az, hogy megosszam olvasóimmal, mennyire fúrja az oldalam, hogy vajon hogyan folytatódott volna az ominózus mondat ha nem marad befejezetlenül. Természetesen csak valami huncut dologra gondolok, semmi komolyabbra. De azért azt is  jó lett volna hallani. Meg jót mosolyogni rajta.

A szarvaskolbász finom dolog. Ínyencfalat. Nem is túl könnyű hozzájutni. Gyerekkoromban a rokonságban akadt néha egy-egy szál, de annyi félelmetes dolgot hallottam a főzés nélkül fogyasztott vadhúsokról, hogy köszöntem szépen, de inkább nem kértem belőle. Ami azért nagy dolog, mert akkor sem vonzottak kevésbé a különleges ételek mint mostanában. Régi olvasóim tudják, hogy a zsebpénzemen én nem csokit meg cukrot vettem mint a normális gyerekek, hanem lógyulait.

Aztán nemrégiben egy hegyvidéki szállodában voltunk elhelyezve, itt a közeli Zemplénben, ahol alkalmam volt szarvaskolbászt enni. Mikor lementünk reggelizni fintorogva vettem szemügyre az asztal végén szerényen meghúzódó összeaszott kolbászkarikákat, mígnem egyikünk elolvasta a mellette lévő kis papírfecnit és így aztán megtudtuk, hogy ez bizony szarvaskolbász. Meg is pakoltam rögvest a tányéromat. Aztán megpakoltam másodszor is és harmadszor is. Itt már nem voltak aggályaim a csupán füstölt vadhús ellen, egy szállodával szemben már nem lehet bizalmatlan az ember.

Ezt követően megint szarvaskolbász mentesen teltek a hónapok, talán évek is,  mígnem nemrégiben felfedeztem a közeli - nem éppen olcsóságáról híres - bolt reklámújságjában hogy szarvaskolbász van akciósan, majdnem 3000 forintért. 3000 forint nagy pénz, ez már majdnem téliszalámi ár, de úgy gondoltam néha én is megengedhetem magamnak, hogy 3000 forintos szarvaskolbászt egyek. Meg is vettem egy párat, ami nagyjából fél kiló. Hazaérve aztán megkóstoltam, tényleg finom volt. Egy kis erős paprikával eszegettem, villányi vörösborral öblítettem le. Lucullusi lakoma volt. Vacsora után a megmaradt részt zsírpapírba csomagoltam és beraktam a konyhai beépített szekrény legalsó részébe a szellőző nyílás mellé. Jó választás volt, kellemesen kiszikkadt. Persze sokáig nem száradhatott mert azért nem hagyott nyugodni, így aztán hamar elfogyott.

Aztán néhány nap múlva hazafelé jövet megint benéztem a boltba, gondoltam veszek még egy kis tartalékot. Meglepődve láttam, hogy az akció ugyan lezárult, azonban a várakozással ellentétben nem drágábban hanem jóval olcsóbban mérik a szarvaskolbász kilóját. Mint a képekből is látható akkor már az akciós ártól nagyjából ezer forinttal olcsóbban lehetett hozzájutni.

Természetesen nem tudtam megállni, hogy ne vegyek 2 párat, ha már ilyen olcsón mérték. Ezt is hazavittem és elhelyeztem a szellőző nyílás mellé. Aztán eltelt egy kevés idő és csak nem tudtam megállni, hogy ne nézzek be ismét a boltba, hogy vajon mi újság szarvaskolbász ügyben. Benéztem és örömmel tapasztaltam, hogy még lejjebb mentek a szarvaskolbász árak, és mint az alábbi ábrán látható ekkor már pont a fele volt az akciós árnak:

Természetesen most sem tudtam megállni, hogy ne vegyek belőle. Vettem ismét 2 párat. Kedden este már a világ legtermészetesebb dolga volt, hogy hazafelé megint megálltam a boltnál, hogy veszek még egy keveset. Végül is 1490 Ft már parasztkolbász ár, ez meg mégiscsak szarvaskolbász.  Sajnos azonban elfogyott, illetve egy rövidke darab még ott árválkodott a pultban de azért mindent én sem veszek meg.

Aztán szerdán vizsgáztattam és miközben a fiatalok a feladatokkal voltak elfoglalva én a magammal hozott könyvet időnként letéve azon gondolkodtam, hogy hazafelé útba esik egy másik bolt is, oda is be kellene nézni. Nagyobb is mint a miénk, árú is több van, hátha ott van még ebből az 1490 Ft-os kolbászból. És mit ád Isten, volt. Igaz már kicsit megkapta valami fehérség a fóliazacskóban, de az a legkevesebb. Természetesen megint megvettem egy párat. Most már egész szép készletem gyűlt össze a beépített szekrény aljában. Természetesen nem engedem, hogy a szarvaskolbászok terrorizáljanak, a továbbiakban is én szeretném eldönteni miből mennyit eszem, hiszen nekem gondolnom kell a súlyomra is, nem eshetek a mohóság bűnébe. Sokáig eláll az ilyesmi, majd szép komótosan megeszegetem. Aztán közben figyelem majd az akciókat is nehogy lemaradjak egy újabb szállítmányról. Bár gyanítom, hogy nem lesz több ilyen, hogy az akciós ár feléért kelljen megszabadulniuk tőle. De hátha. Majd meglátjuk. Most viszont lassan itt a vacsoraidő, azt hiszem megvacsorázom. Természetesen egy kis szarvaskolbászt. Kevés kenyérrel, hegyes paprikával, néhány kortynyi villányival leöblítve. Hadd fogyjon, háta lesz még akció, legyen hová tenni.

Szeretem Henrik Ibsen drámáit, a "Nórá"-t különösen. Az amelyikben Eszenyi Enikő és Hegedűs D. Géza játssza a főszerepet megvan videokazettán is. Most egy másik előadást láthatunk, ebben Balázsovits Lajos és Venczel Vera alakítják a főszerepeket. Látni láttam már ezt is, tudom, hogy nagy élményt fog jelenteni, ezért is merem ajánlani másoknak is. Ibsen mestere az emberi konfliktusok kezelésének, ebben a drámában is nehéz helyzetbe kerül Nóra a feleség, akinek legfontosabb férje gyógyulása, ezért olyasmire vállalkozik ami megbocsáthatatlan a férj szerint. Többet nem szívesen mondanék mert azt szeretném, hogy más is élje át azt a feszültséget amit én már többször átéltem a "Nóra" nézése közben.  Holnap, szerdán este 21.30-kor láthatjuk a Duna World elnevezésű csatornán. Korábban egyébként Duna 2 néven szerepelt a műsorkínálatban. Szokásainknak megfelelően nézzük meg azt is mit ír a TV játékról a http://www.port.hu

http://port.hu/henrik_ibsen:_nora_nora/pls/fi/films.film_page?i_perf_id=17275370&i_topic_id=1

És ha már néznivalót ajánlok volna még itt valami ma estére is. Ma este ugyanott ugyanakkor (Duna World, 21.30) Karinthy Ferenc: Gellérthegyi álmok című regényének TV változatát láthatjuk. Én már nem emlékszem rá de ismerve Karinthy Ferenc írásait és látva a stáblistát biztos vagyok benne, hogy ezt is érdemes megnézni.

http://port.hu/gellerthegyi_almok/pls/fi/films.film_page?i_perf_id=17274072&i_topic_id=1

Egyébként mindig csak morgok itt a TV műsorok miatt, ezúttal azonban megdicsérem az illetékeseket. A Duna World elviselhető időpontban igazi értékeket közvetít az igényes nézők számára. Újabban szinte egyetlen estét sem hagyok ki.

Néhány nappal ezelőtt kissé álmosan bóbiskoltam az íróasztalnál mikor hallottam a rádióban, hogy eljárás indult egy dóci férfi ellen aki rabszolgaként tartott fogva valakit. Az érdekes nem a rabszolgatartás volt, sajnos ma már ennek sincs különösebb hírértéke, hanem a Dóc-ra kaptam fel a fejemet. Ezt a Dóc nevű települést Sándorfalva mellett, nem messze Szegedtől én jól ismerem. Oda jártunk lőgyakorlatra mikor 1967/68-ban Hódmezővásárhelyen katonáskodtam.

Ezeket a lövészeteket a  nyári hónapokban kirándulásként éltük meg, télen meg befagyott a fenekünk a nyitott teherautó platóján. Szerencsére a zászlóalj kantinos srácnak mindig volt pálinkája, amiből mi feltankoltunk és időnként meg-meg húztuk a lapos üveget. Aztán a lőtérre kiérve láttuk, hogy  vannak akik még jobban fázhatnak a sátrakban éjszakázva. Ők voltak az ideiglenesen hazánkban tartózkodó szovjet katonák. Azonban hiába volt ezekben a sátrakban egy-egy kis kályha is amikor kint mínusz 15 fok volt bent sem lehet sokkal kevesebb a mínuszok száma. Szóval ez a Dóc melletti lőtér gyakran eszembe jut amikor tudósításokat hallok arról a környékről.

Mint ahogy az a történet is amit most elmesélek. Késő tavasszal történt. A hajnalok még hűvösek voltak, de napközben már jó meleg volt. A laktanyában éltük megszokott életünket amikor egyszer csak hívattak néhányunkat a zászlóalj irodába. Kiderült, hogy beneveztek bennünket a Néphadsereg Bajnokságra ahol a géppuskánkkal fogunk szerepelni. Történetesen lövészetről volt szó, versenyszerűen. Ennek egyik selejtezőjére került sor később, na erre kellett felkészülnünk. Valahogy megéreztük, hogy megfogtuk az Isten lábát. Ha meg már megfogtuk, nem eresztettük. A seregben minden alkalmat meg kell ragadni egy kis lógásra, különben nem lehet kibírni azt a hosszú időt. Mi sem eresztettük. Igaz, nagyon nem is akarta senki kivenni a kezünkből.

A következő hét elején meg is kezdtük a felkészülést. Felraktak bennünket egy teherautóra és elindultunk Dócra. A kocsin voltak még néhányan más századokból is. A parancsnok a mi századparancsnokunk volt, aki nem éppen eszességével tűnt ki az akkori ötvenes tisztek közül. Mint írtam nem volt valami okos ember, de attól barátságos még lehetett volna. De nem volt barátságos sem.  Humora sem volt. Ezt azért írom le, hogy nagyobb legyen a kontraszt a későbbiekben leírtakkal. Tehát elindultunk egy teherautóval úgy tizenketten, plusz egy gépkocsivezető. Híradóst nem vittünk magunkkal, viszont vittük több kisméretű adó-vevő készüléket. Ennek stratégiai jelentőségét nem igazán érettük de azért felpakoltuk a géppuskákkal együtt a teherautóra. Amire nagynehezen mi is felkászálódtunk. Már ennek a felkászálódásnak is volt valami kedélyes, barátságos jellege. Nem voltak tisztesek akik már csak a rend kedvéért is ordítoztak volna velünk, így aztán szép komótosan és nyugodtan foglaltuk el helyeinket a teherautó platóján. A százados elvtárs is nyugodtan vette tudomásul hetvenévesekre jellemző kászálódásunkat. Ezután elindultunk és mivel a parancsnokunk a sofőr mellett ült mi zavartalanul meghúzhattuk a magunkkal hozott pálinkás üvegeket. Ami persze szabálytalan volt, de nem ez volt az egyetlen szabálytalanság aznap.

Vidám hangulatban érkeztünk meg ahol azonban némi üzemzavar mutatkozott a célokat illetően így aztán rögtön leheveredtünk hogy kipihenjük az utazás fáradalmait. Közben elkezdtük csavargatni a magunkkal hozott adó-vevők gombjait. Innen már csak egy lépés volt, hogy néhányan felálljanak és kissé távolabb menjenek. Én is ezek közé tartoztam. Elmentünk elég messzire és élveztük hogy "drót" nélkül is milyen jól tudunk beszélgetni. Tojtunk mi arra, hogy valakik lehallgatják, mondtunk mindent ami eszünkbe jutott.  Többnyire marhaságokat. Egy idő után még a mi humortalan századparancsnokunk is kézbe vett egyet és ő is beszállt ebbe az ökörködésbe. Igaz, innentől kicsit visszafogtuk magunkat, de azért örültünk neki, hogy őt is sikerült kimozdítanunk csendes letargiájából. És persze megvoltunk rökönyödve a dolgon annyira szokatlan volt. Aztán a műszakiak elhárították a hibát és kezdetét vette a gyakorlás. Ami megint csak élvezetes volt mert alig néhányan voltunk a lőtéren, rengeteg lőszerünk volt annyit lőhettünk amennyit akartunk. És mi kis is használtuk a lehetőséget. Estefelé aztán összepakoltunk és hazamentünk.

Néhány nap múlva pedig elindultunk Szentesre ahol a selejtező lövészetek voltak. Itt már sokan voltak akik jól tudtak lőni, így aztán mi kicsit hátrébb szorultunk. Nem is jutottunk tovább. Szépen visszailleszkedtünk a hétköznapokba, de azért mindig kellemes volt visszagondolni erre a párnapos kiváltságos helyzetünkre. És még ma is az. Amikor a mi örökké rosszkedvű, szigorú savanyú Józsi  századparancsnokunk is nyakában egy adó-vevővel visszavedlett jókedvű kamasszá. Még egy viccet is elmesélt ami aztán tényleg minden várakozásunkat felülmúlta. És hogy könnyebb legyen elképzelni akkori mivoltomat kikerestem innen a Morgómedvéből egyik katonaképemet:

Ez itt  velem a csapatzászló, az hogy lefényképeztek vele nagy megtiszteltetés volt. Bővebben itt olvashatunk róla.

Ezt az előző írásomat jól elszúrtam. Mentségemre legyen mondva hogy öregecske számítógépem nehezen kezeli a multimédiás dolgokat ezért nehezebb a hibát is észrevenni. De kezdem az elején.

Amikor Vadliba rákérdezett, hogy tényleg ezt akartam-e belinkelni még úgy voltam vele, hogy biztos bennem van a hiba, hogy nem nagyon értem mire gondol. Aztán amikor ma este egyik barátom levelében éreztem, hogy valami nem stimmel gyanút fogtam és megnéztem mi is töltődik le ha ráklikkelünk a linkre? És valóban nem az jött le hanem egy másik fájl. Azt hittem összedől a világ. Hát égtem rendesen. Meg még most is, bár már túl vagyok a nehezén és a rendbehozatalon dolgozom. Tehát mindenekelőtt elnézést kérek mindenkitől, főleg Vadlibától a hibáért.

Ezek után azt szeretném ha a jó link birtokában elolvasná mindenki a legutóbbi bejegyzés néhány sorát, hogy most már rendben legyen a dolog.

"Kicsit soknak találtam a balettet is, de azért ez jobban beleillett a képbe mint a gótika és a szecesszió gyöngyszemeinek szemrevételezése, miközben a a hallgatóság és televízió nézők milliói a Strausz család méltán híres muzsikáját hallgatja. Úgy hogy a balett rendben van. Egyébként is a balett alatt is van min elmélkedni. Például azon, hogy ezek a feszes ruhák a hölgyek esetében rendben vannak de a férfiaknál már okozhatnak bizonyos nehézségeket. Amit úgy tűnik a szabók és jelmeztervezők tudnak uralni, bár nem tudom ezek a szabászati trükkök akkor is megállják-e a helyüket ha a test megmakacsolja magát és úgy akar működni ahogy az a nagy könyvben megvan írva. Belátom kissé sikamlós talajra keveredtem, hadd hívjam hát segítségül a postaládámban szép számmal landoló vicces videók egyikét, hogy a nyájas olvasó biztosan megértse mire is gondolok:"

https://www.youtube.com/watch?v=rpXBDQyEL7k

Így talán rendbe hozható a dolog valamelyest. Még egyszer elnézést kérek.

Azért jól ki van találva, hogy Szilveszter után van még egy nap amikor kissé magához térhet az ember. Ilyenkor nem kell sietni sehová, az ember szunyókálhat, olvashat vagy netán megnézheti a TV-ben az újévi koncertet. Mint például én is. Amely egyébként sorrendben a 72. és egy nagyon szimpatikus lett karmester vezényelte.

A letteket én kicsit testvéreimnek is tartom, elsősorban a nyelvük miatt. Meg azért is mert engem gyakran néztek a Szovjetunióban baltikuminak. Ez azért volt így mert kis híján tudtam úgy oroszul mint egy szovjet köztársaság polgára, de azért volt egy kis akcentusom is ami a lettekére meg a litvánokéra hasonlított. Meg talán az észtekére is. Egyszer alkalmam is volt erről beszélgetni egy lett úriemberrel Szverdlovszkban (ma Jekatyerinburg) a szállodában a reggelinél. Ez valami pártszállás volt, elég magas színvonalú, az egyetem itt szállásolt el, gondolom színvonalban jobb lehetett mint egy kollégiumi vendégszoba, árban viszont lényegesen jobban jöttek ki mint egy szállodával. Akkoriban ketten voltunk vendégek, ő sem pártmunkás volt hanem valami dramaturg-féle, aki a helyi színháznál volt kiküldetésben. Ővele beszélgettünk a két népről, európai szokásainkról, nyelvünkről és a kultúránkról. Tényleg elütött a megszokott szovjet emberektől, öltözködésében is, külsejében is. És még egy dologban. Udvariasabb volt mint az átlagos szovjet ember. Egyébként Rigában, Lettország fővárosában él egy nagyon jó barátom, ismeretségünk több mint 20 éves, azonban ő lengyel, Moszkvában tanult és egy ukrán fiúhoz ment férjhez. Tehát a lettekhez csak ennyiben van köze.

Nagyon elkanyarodtam a témától, ideje visszakanyarodni. Tehát annak köszönhetően hogy az óév utolsó napját - rendkívül praktikusan - az újév első napja követi nyugis napom van. Aludni még nem aludtam ma, pedig álmos vagyok. Tegnap a késői fennmaradásra készülve még reggel is visszabújtam aludni egy kicsit, meg délután is pihentem úgy 2 órányit. Így aztán gond nélkül ki tudtam várni az éjfélt, sőt még az éjfél után kezdődő régi kabaré jeleneteket is meg tudtam nézni. Ezután tértem nyugovóra de még sokáig csak forgolódtam. Aztán három órányi alvás után vidáman és frissen ébredtem, pedig a franc sem akart felébredni. Főleg nem vidáman és frissen. Tudtam, hogy egyhamar nem fogok tudni újra elaludni így aztán néztem egy kis kabarét videóról. Jó másfél óra fárasztás után ismét elaludtam, de nyugtalanul aludtam és nem is nagyon kipihenve ébredtem. Megnéztem gyorsan a leveleimet, írtam egy hevenyészett köszöntőt a Morgóba és betettem a videóba a Waczak szállót. Imádom ezt a filmsorozatot, nekem még a szinkronizálatlan, feliratos  változat van meg. Így érkeztem el fél 12-ig amikor láttam, hogy megy az újévi koncert Bécsből. Kicsit ottragadtam, hallgattam egy darabig, aztán úgy döntöttem ezt meghallgatom. Mind a két órát. Így is lett.

Eleinte túl sok épületet mutattak, így alkalmam  volt elmélázni azon, hogy ha ez az épületmutogatás elér egy bizonyos mennyiséget akkor már nem újévi koncertről van szó hanem egy útifilmről, amelynek kísérő zenéjét a Bécsi Filharmonikusok szolgáltatják.   Szerencsére a rendezők ezután már megpróbáltak a koncertre koncentrálni, ami egy koncert esetében határozottan jó dolog. Hiszen az ember azért jár koncertre, hogy a muzsikában és a zenészek játékában gyönyörködjön nem pedig Bécs építészeti remekeiben.

Kicsit soknak találtam a balettet is, de azért ez jobban beleillett a képbe mint a gótika és a szecesszió gyöngyszemeinek szemrevételezése, miközben a a hallgatóság és televízió nézők milliói a Strausz család méltán híres muzsikáját hallgatja. Úgy hogy a balett rendben van. Egyébként is a balett alatt is van min elmélkedni. Például azon, hogy ezek a feszes ruhák a hölgyek esetében rendben vannak de a férfiaknál már okozhatnak bizonyos nehézségeket. Amit úgy tűnik a szabók és jelmeztervezők tudnak uralni, bár nem tudom ezek a szabászati trükkök akkor is megállják-e a helyüket ha a test megmakacsolja magát és úgy akar működni ahogy az a nagy könyvben megvan írva. Belátom kissé sikamlós talajra keveredtem, hadd hívjam hát segítségül a postaládámban szép számmal landoló vicces videók egyikét, hogy a nyájas olvasó biztosan megértse mire is gondolok:

https://www.youtube.com/watch?v=rpXBDQyEL7k

Tehát van építészet, van balett és van persze gyönyörű muzsika is amit a Bécsi filharmonikusok igazán magas szinten tolmácsolnak számunkra. Én hogy az élvezeteket még fokozzam egy sztereó fülhallgatót is a fejemre illesztettem, így aztán tényleg a lehető legjobb minőségben élvezhettem végig a koncertet.

Ami egy kicsit megváltozott az utóbbi évtizedekben. Régebben olyan 10 óra felé kezdték, ebédre végeztek, semmi akadálya nem volt annak, hogy mire a déli harangszó hangjai elhalnak az ember már ki is szedje tányérjára az aranylóan gyöngyöző húslevest.  Igaz a zenészeknek bele kellett húzniuk ha haza akartak érni ebédre de talán egy órára ők is megtehették ugyanezt. Ez a negyed  12-es kezdés a lehető leglehetetlenebb időpont, az ebédet teljesen telibe kapja. Ki  a csuda áll neki fél 11-kor húslevest enni illetve azt követően rántott húst  vagy marhapörköltet galuskával? Szóval nem tudom ki találta ki ezt a késői kezdést de nem nagyon tudom díjazni. Mindegy, végignéztem aztán 2 órakor megebédeltem. Most meg ha végzek az írással folytatom a Waczak szállót. Vagy alszom, vagy olvasok. De mindenképpen a mai nap még a lazaságé, az átállásé a dolgos hétköznapokra.

Mielőtt azonban elköszönnék még egyszer kívánok boldog új évet minden olvasómnak. Bízom benne, hogy írásaimmal 2012-ben érdemessé válok arra, hogy vissza-visszatérjenek egy kis Morgómedve olvasásra.

Eredményekben gazdag, örömökben sem szűkölködő

Boldog új évet kívánok minden kedves olvasómnak!

Elég furcsa ez a cím, de ha mindjárt az elején megmagyarázom talán enyhítem a szokatlanságát. Tulajdonképpen fordíthatnám harapnivalónak is, hiszen nagyapám is így hívta a darab kenyeret amit a pohár pálinka után reggelente klottgatyában a konyhaszekrény előtt állva bekapott. Aztán harapnivaló lehet még sok minden, de szerintem erre a darab kenyérre illett rá legjobban. Végül is nagyapám is azt csinálta amit az oroszok és egyéb nációk a volt Szovjetunió területén, vodka után harapott valamit. Csupán annyi a különbség, hogy nagyapám a pohár pálinka és a darab kenyér után komótosan elintézte a reggeli dolgait, megreggelizett és ment a dolgára, míg az említett nemzetek képviselői a vodkázást egész este szokták művelni, leginkább ünnepi alkalmakkor vagy ha vendég volt a háznál.

Ilyen alkalmakkor a háziasszony telerakja az egész asztalt ilyen zakuszka jellegű ételekkel amik mind arra szolgálnak, hogy ha elhangzik egy tószt amit egy-egy pohár vodka követ, legyen mit harapni utána. Ilyenkor tehát a vendégek és a háziak villájukra szúrnak egy-egy falat halat vagy kolbászt, szalonnát vagy sajtot és jóízűen falatoznak mindaddig amíg valaki ismét szót nem kér és nem mondja el a mondanivalóját. Ilyenkor természetesen ismét a pohár vodka következik majd jóízű eszegetés az előételekkel vagy zakuszkákkal bőven megrakott tányérokról és tálakról. És ez így megy órákon keresztül. Többnyire van az asztalon egy-két üveg bor is, de ez inkább csak illendőségből, főleg ha külföldi vendég is ül az asztalnál. Esetleg egy üveg édes bor az asszonyoknak. De a férfinép alapjában véve vodkát iszik. Egész este. És természetesen folyamatosan eszegeti az asztalon lévő apróságokat. Ami nagyon fontos, hogy ne rúgjon be az ember. Aztán valamikor hoznak egy főtt ételt is ami olyasmi mint nálunk egy normál második fogás, amiből aztán az ember szinte alig bír enni. A legfontosabb tehát, hogy az ember alkalmazkodva a helyi szokásokhoz nyugodtan ihat egész este vodkát ha közben folyamatosan eszeget is az előételekből. Ha nem teszi, akkor sajnos meg fog ártani a vodka, aminek beláthatatlan következményei lehetnek. Mint ahogy velem is megtörtént majd' 30 évvel ezelőtt. Egy mentségem van, hogy egy ifjú hölgy jött oda hozzám, hogy akkor igyunk az ifjúságra és ittunk. Az ifjúságra is meg még sok minden egyébre. Az vesse rám az az első követ aki nem így tett volna. Nem is lett volna nagy baj, ha eszem is hozzá valamit de már egyszerűen nem fért belém semmi. Így aztán... Na jó, nem folytatom, valamikor régen leírtam már a folytatást aki már nem emlékszik kérem olvassa el, itt megtalálható.

És hogy hogy jön ide ez egész? Hát úgy, hogy karácsonyra egy kis füstölt makrélát és lapos halat kaptam a sógoréktól. Ők a főváros közelében laknak, könnyen el tudnak jutni egy-egy orosz boltba és be tudják szerezni ezeket a dolgokat. Így aztán az én karácsonyi ajándékom meg van oldva. Hát ezt a makrélát és lapos halat eszegettem ebédre a konyhában mikor eszembe jutott, hogy meg kéne mutatni a Morgómedve olvasóinak azt a csodálatos képsorozatot amelyet meglehetősen régen őrizgetek már és elég sokféle előételt sorakoztat fel, miközben Vlagyimir Viszockijt hallgathatjuk, aki a szovjet rendszer jó értelemben vett fenegyereke volt és fiatalon ragadta el a halál. Azt mondják, hogy mindenütt sírtak a lányok mikor meghalt annyira népszerű volt a a fiatalok között. A dal egyébként egy monológ, történetesen a rendőrség számára. A képeken elég sokféle előételt látunk vannak egyszerűbbek és olcsóbbak is, de megtalálhatók az egészen drága ételek is. Olyanok amik a szovjet rendszerben elérhetetlenek voltak. Na de lássuk végre a medvét:

http://morgoblog.fw.hu/Blog/zakuska.pps

Nézegessük a képeket, csodáljuk meg az orosz gasztronómia találékonyságát és gondoljunk arra, hogy ez a fajta étkezési kultúra nagyon fontos és elterjed azon a vidéken. Annyira, hogy ha csak egy darab paradicsom van kéznél, az is megteszi:

Jó egy hete szakestélyen voltam. Ez még nem nagy újság, hiszen gyakran fordulok meg szakestélyeken. Ami új volt az az, hogy előtte állófogadás is volt. Ami szerencsére csak nevében volt állófogadás, mert egyébként egy asztal mellett üldögéltünk, pogácsát rágcsáltunk és finom borokat kortyolgattunk. És persze beszélgettünk. A szakestélyek világában elő szokott fordulni szakestély előtti állófogadás, de idáig ezt csak nagy - évfolyamszintű - szakestélyek előtt tapasztaltam. Ilyenek a szalagavató és gyűrűavató szakestélyek. Gondolom ez egy gesztus az évfolyamot anyagilag támogató cégek képviselői és az évfolyam oktatói felé, hogy alkalmuk legyen szakestély előtt egy kicsit beszélgetni. Jó dolog ez, ha az emberek kibeszélgetik magukat szakestély előtt. Persze ez nem érinti a szakestély résztvevőinek teljes létszámát, csupán egy részét. Mint ahogy a mi 2 héttel ezelőtti borozgatásunkon is csupán a baráti társaság tagjai vettek részt, cirka 18-20 fő.

A hangulat kiváló volt, a muskotály és félédes vörösbor szintúgy. Aztán a hangulat tetőfokán az átmenetileg Csehországban tanuló fiatalember egy üveget hozott elő valahonnan azzal, hogy nem jött üres kézzel, hozott egy kis kóstolót is cseh földről. Egy kis meglepetés italról volt szó, ezért az üveget alufólia borította. Sok mindent megértem már én hallgatók között, úgy hogy nagyon nem izgatott mit is rejt a fólia. Pedig izgathatott volna mert nem akármiről ittuk mi le a levet. De leittuk szemrebbenés nélkül. Én is. Aztán lekerült a fólia és megláttuk mit rejt az üveg:

Hát elég rondán néznek ki ezek a férgek ott az üvegben, de különösebb megrökönyödés nélkül vettem tudomásul, hogy mit is ittam. Ráadásul az italnak egész jó íze is volt. Persze tudom, hogy nem a benne lévőktől. Mindenesetre elég bizarr dolog. Láttam én már italban füvet, paprikát, gyümölcsöt. Férgeket nem. Most már azokat is. Sőt le is ittam róluk az italt, nem is haltam bele.  Mindenesetre érdekes ötlet, de aki kitalálta jól ismerhette a piacot. Biztos lehetett benne, hogy a fiatalok meg fogják venni, és jól számított mert a fiatalok ilyenek. Jókedvűek, jó humorúak, vicces kedvűek. És addig jó amíg van kedvük viccelődni.