Morgómedve

Tegnap Muzsikás koncerten voltam. Kicsit késtek ugyan, de ennyi belefért ebben a ködös időben. Én is időben elindultam, már fél órával a kezdés előtt ott voltam, így aztán volt időm nézelődni is. Aztán a nézelődésből semmi nem lett mert fentről az emeletről zenét hallottam. Népzene volt ez is, felmentem hát gyorsan megnézni mi is ez? Viszonylag sok embert láttam eszegetni, némelyek már túl voltak az evésen, kezükben poharakat tartva beszélgettek. A sarokban háromtagú zenekar játszott és énekelt. A falon képeket lehetett látni, ezekkel kezdtem a nézelődést. A kiírás szerint Szűcs Árpád fotóművész képeit láthattam. Akkor még nem tudtam, hogy összefüggés van a képek és a békésen pogácsázó - poharazgató társaság között. Aztán hirtelen felfedeztem egykori évfolyamtársamat a tömegben aki ebben a városrészben otthon volt, így aztán őt kérdeztem meg mi is ez a rendezvény? Kiderült, hogy fél órája volt egy kiállítás megnyitója és ennek kapcsán eszegethetnek itt némelyek. Megkérdeztem, hogy én is vehetnék-e a kínálatból? Mint mondta igen, így aztán én is megkóstoltam néhány süteményt, amit aztán két pohár üdítővel öblítettem le. Igaz, némi lelkiismeret furdalással, mert én ugyebár nem vettem részt a megnyitón, bár a képeket kétségtelen, hogy megnéztem. De hogy valamelyest pótoljam a dolgokat csinálok egy kis reklámot a kiállításnak azzal, hogy megadom hol és mi látható tegnaptól Diósgyőrben. Tehát Kedves Morgómedve Olvasók kérem aki teheti látogasson el Diósgyőrbe és nézze meg Szűcs Árpád csodálatos képeit:

http://www.adymuvhaz.hu/content.php?cid=cont_4c208f461a6688.29037135

És akkor most essék szó a Muzsikás Együttesről is, ami egy idő óta Sebestyén Márta nélkül koncertezik. Én nem tudom mi  vezetett a szakításhoz de biztos vagyok benne, hogy mindkét fél veszített ezzel a különválással. Igaz, a velük érkezett Petrás Mária csángó énekes nem kevésbé tehetséges mint elődje, de más stílust képvisel mint Sebestyén Márta, és aki megszokta őket együtt fellépni nehezen tudja ugyanolyan értékűnek elfogadni ezt a mai felállást. Hiányzott még a táncospár is, akik a korábban táncoltak a színpadon. Így volt ez a társaság egységes egész, ami mostanra már kicsit kevesebb lett. De a zenészek muzsikája a régi volt, tehetséges kiváló zenészek ők, érdemes volt kiautókázni a város másik felébe.

Érdekes volt, hogy a fellépés ezúttal két részből állt. Volt az első rész a koncert, aztán ezt követően a terem feléből a székeket összeszedték és félrerakták majd a felszabaduló részen táncház vette kezdetét. Ez azt jelentette, hogy a zenekar a színpadon játszott, lent pedig az emberek egy kört alakítva táncoltak, egy férfi pedig vezényelte hogy mikor mi történjen. Én még ilyent nem láttam soha, nekem nagyon tetszett. Különösen, hogy 4-5 fő kezdte aztán fokozatosan nőtt a létszám a végén már két körben folyt a tánc kiváló hangulatban. Csupán zárójelben jegyzem meg, hogy egy tegnapi hír szerint az arra illetékes Unesco bizottság a Világörökség részének nyilvánította a táncház mozgalmat.

Végezetül nézzük meg azt is ami a tegnapi eseményről olvasható a Kulturális és Szabadidő Központ honlapján:

http://www.adymuvhaz.hu/news.archive.php?id=90

Nemrégiben színházban voltam. Nem túl messze, csak itt a közeli gimnáziumban. Néhány évvel ezelőtt folyt ott valami korszerűsítés és a gimnázium épületéhez hozzácsaptak egy színháztermet és egy könyvtárat is. Először ezt az utóbbit fedeztem fel. Jó itt a közelben egy hely ahová be lehet ülni olvasgatni, elsősorban újságokat. Közben oda lehet ülni a számítógépek elé is ha az ember úgy gondolja. Újabban ugyan már egyre ritkábban megyek be, de azért jó, tudni  hogy van egy ilyen lehetőség a közelemben.

A színházterem már más tészta, ott most voltam először. Ahogy mondani szokás, fővárosi színészek ugrottak le Miskolcra egy vígjáték erejéig. A színészek viszonylag kevesen voltak talán nyolcan vagy kilencen. Ebből volt kettő Jászay Mari-díjas, őket természetesen ismertem, de a többi nekem teljesen ismeretlen volt. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem lehettek ismertek mások előtt, de én soha nem hallottam róluk. Igaz, az ismerőseim sem.

Aztán miközben néztem a darabot az járt az eszemben, hogy mennyivel nehezebb helyzetben vannak manapság a fiatal színészek, mint mondjuk 25-30 évvel ezelőtt. Akkor azért készültek TV játékok, sorozatok ahol milliók figyelhettek fel egy-egy tehetséges fiatal színészre, meghozva nekik az országos népszerűséget. Hát manapság ilyen sajnos nincs. Marad tehát a sokkal kisebb nézőszámmal rendelkező színház, vagy nagyritkán egy-egy filmszerep. Amiből szintén kevés lehet, hiszen alig készül magyar film, amik meg készülnek azokban a rendezők gyakran alkalmaznak inkább amatőr színészeket. Elképzelhető tehát, hogy ezek a Miskolcon látott színészek egészen másmilyen karriert futnának be ha visszatekernénk az idő kerekét az említett 25-30 évvel.

Aztán ha már színház akkor azt sem értem miért nincsen több színházi közvetítés a televízióban? Mármint újabb darabok, mert régiek azért már előfordulnak. Én arra gondolok, hogy amikor a színház készül levenni  műsoráról az éppen futó darabot akkor kivonul egy TV stáb és rögzíti az előadást, amit aztán a TV-nézők is megnézhetnek.  Én ugyan nem nagyon értek ezekhez a dolgokhoz, de gondolom néhány operatőrrel és kamerával a dolog viszonylag olcsón megoldható lenne.  Ma már közvetítő kocsi sem kell hozzá mert rögzíthetnék, aztán majd leadják amikor akarják. De nem évek, évtizedek múlva. Mert azért sok jó darabot játszanak ebben az országban és az ember nem csak filmmel él, szüksége van a színház nyújtotta élményekre is.

Október elsejétől új műsorrend van a közszolgálati  televízióban. Ennek elemzését későbbre hagynám, most csak annyiban pendíteném meg a témát, hogy örvendetesen megnőtt a színházi közvetítések valamint TV játékok száma. Utóbbit leginkább a Duna2-n láthatjuk késő esténként, míg az előbbit a Duná-n, többnyire 19 órakor. De előfordulnak az m1-en is hellyel közzel. Eleinte túlsúlyban voltak a zenés darabok, mostanában már inkább prózai műveket láthatunk gyakrabban. Én mindig is szívesen néztem színházi közvetítéseket, így aztán örömmel üdvözlöm eme új szokásokat. Legutóbb például a "Janiká"-t néztem meg, ami nekem egy kicsit gyerekes darab volt. Kicsit meseszerű, meg hihetetlen, de biztos erre is van igény, különben a színházak nem vennék fel rendszeresen a repertoárjukba.

Mert azért az tényleg furcsa, hogy egy színésznő drámaíró férje kimegy egy rövidebb időre Amerikába és ott olyan jól érzi magát, hogy nem is jön haza 15 évig. A szép és vonzó színésznő meg még 35 éves korában is egyedül él, nem vált el, nem ment újra férjhez, barátja sincsen. Aztán egyszercsak betoppan a 15 éve eltávozott férj, mintha csak a trafikba ugrott volna le egy pakli cigarettáért, és némi vígjátékos fordulat után ott folytatódik a dolog ahogy 15 éve abbahagyták.  Azaz egymás nyakába borulnak, az Amerikából idecipelt feleségjelöltet pedig együttesen zsuppolják vissza Amerikába, éppen csak jól fenékbe nem billentik. Azt már nem is említem meg, hogy hogyan nézhet egy normális ember 15 éves fiúnak egy 35 éves nőt. Persze értem én, hogy aki ilyen kekeckedős, kákán is csomót kereső fajta az ne nézzen operettet és vígjátékot, ott van neki az "Oldás és kötés", nézze azt.

És ha már Jancsó meg operett akkor itt az alkalom, hogy elmeséljek egy régi színházi élményemet amelyben 1980-ban volt részem. Akkortájt a híres filmrendező itt dolgozott Miskolcon, ő rendezte meg a "Csárdáskirálynő"-t "Die Csárdásfürstin von Miskolc" alcímmel. A darabot az  eredeti librettó alapján - állandó szerzőtársa - Hernádi Gyula írta.

A hírre hogy a hírhedt szerzőpáros Miskolcon vállalt  munkát felbolydult a város. Mindenki azt találgatta milyen is lesz ez az örök klasszikus Jancsó Miklós rendezésében? A legfontosabb kérdés persze az volt, hogy lesz-e benne meztelenkedés vagy nem? A gyakorlat alapján a közvélemény biztosra vette, hogy lesz, hiszen akkoriban minden Jancsó filmben fel-feltűnt egy formás ifjú hölgy amint ruhátlanul átlibegett a színen, és amely libegés dramaturgiai funkcióját ma sem látjuk teljesen tisztán, de az ifjú hölgyeket kétségtelenül jó volt megnézni.

Sokszor leírtam már a 6 év alatt, hogy a szocialista államunk féltve óvott bennünket a meztelenkedéstől, egyedül az NDK-ban kiadott "Das Magazin" volt engedélyezve számunkra, ami azért nem volt egy "Playboy" lássuk be. Így aztán még azon miskolci férfiak is elrángatták feleségüket a színházba akik előtte évtizedekig be sem tették a lábukat Thália szentélyébe. Én ugyan betettem néha, de én sem voltam azért rendszeres színházba járó. Így aztán természetesen mi is elmentünk. Nem is elsősorban a pucérkodás miatt hanem kíváncsi voltam arra, hogy vajon mit is csinál Kálmán Imre darabjával a mester és hű tettestársa. De ezért ne legyünk álszentek, kíváncsi voltam a portékára is. Mert addigra már híre ment a városban, hogy jól gondoltuk, valóban van egy meztelen nő is a darabban. Így aztán akik még nem látták a darabot izgatottan várták a napot amikor végre bejuthatnak az előadásra. Így voltam vele én is. Filmen már látott az ember ilyesmit, de azért színházban mégis csak másabb a dolog - gondoltam én is, mint sokan mások.

Aztán eljött a nagy nap. Pergett az előadás, aztán következett egy olyan rész amikor a színpadon csend volt és akkor egyszer csak megjelent a színpad jobb szélén egy ruhátlan hölgy és lassan, szinte méltóságteljesen átvonult a színpadon, majd másik oldalon távozott. Nem nézett a nézőkre hanem tekintetét mereven előre vetette mintha mi ott sem lennénk. A nézőtéren persze síri csend volt, mindenki a szokatlan élmény hatása alá került. Az asszonyok és lányok is. Annyira szokatlan volt ez az egész, hogy - ahogy mondani szokták - se köpni se nyelni nem tudott senki. Ekkor aztán valaki valahonnan megszólalt, valami megjegyzést tett a nőre, ez aztán feloldotta a feszültséget. Mindenki megmozdult, az emberek megrázták magukat, egymásra néztek és mosolyogtak. Elmúlt a varázs, ilyent is láttunk. Túl vagyunk rajta. És pergett az előadás tovább. Egyébként a hölgy olyan 23 év körül lehetett, kicsit telt volt, de ugyanakkor formás is. Tagadhatatlanul kellemes látványt nyújtott. Azért a darabot végignéztük és a végén azzal az érzéssel ültünk villamosra, hogy ezt is láttuk, mehetünk haza.

Van egy székely vicc, valahogy így hangzik: reggel a kis srác felébred, kezébe kapva egy darab zsíros kenyeret egy szál klottgatyában kilép a házból és látja, hogy az apja egy nagy darab rönköt farag. Kérdezi az apját: "Édesapám, mi lesz ebből?" - szekrény feleli magabiztosan az apja. Eltelik egy fél nap, ismét jön a fia és kérdezi: "Édesapám, mi lesz ebből?" - hokedli fiam, feleli már kevesebb meggyőződéssel az apja. Eltelik a délután, jön haza a fiú és ismét kérdezi az apját: "Édesapám, mi lesz ebből?" Hát fiam - feleli az apja, ha el nem b@szom fogpiszkáló.

Hát így voltam én ma az ebéddel. Eredetileg úgy terveztem, hogy a mélyhűtőből kiveszek néhány szelet húst, csinálok belőle rántott húst és egy kevés rizzsel megeszem ebédre. Aztán telt-múlt az idő, már csak egy kevéske konzerv babra gondoltam egy kis sült tarjával. Aztán ahogy közeledett a dél a munkám csaknem fogyott már beértem egy doboz sprotni konzervvel is. Aztán ahogy eszegettem az apró füstölt halakat eszembe jutott, hogy van nekem még 3 ilyen konzervem abból a hatalmas készletből amit a rendszerváltás tájékán gyűjtöttem be, mivel nem bíztam abban, hogy itt a rendszerváltás úgy is végbe mehet, hogy nem kísérik félig üres boltok és hatalmas sorok a boltok előtt. Írtam erről én már valamikor talán érdemes átfutni.

Ezek a konzervek végül elfogytak, ki nem dobtam egy darabot sem, azonban ajándékként osztogattam egy időben. Szóval végre valahára elfogyott mind, kivéve hármat, melyeket ideiglenesen helyeztem el a konyha beépített szekrény egyik leszakadt polca alá, hogy addig jók lesznek amíg meg nem csinálom. Ennek idestova 15 éve és már nem is tervezem kiváltásukat. Ha eddig jól megvoltak a polc alatt igazán kibírnak még 3-4 évet és akkor majd a rendszerváltás 25 éves évfordulójára kiszedem és kibontom őket. Hogy azután mi történik velük? Hát megszemlélem, megszagolom és ha szemre tetszetősek lesznek és illatuk is emlékeztet majd a friss halkonzerv illatára természetesen megeszem majd. És majd beszámolok róla olvasóimnak is. Természetesen fényképmellékletekkel. Most viszont rohanok, mert már megint késében vagyok.

Azért még ma, 21 évvel azután is, hogy teret nyert nálunk a piacgazdaság van, hogy meglepődöm árakon. Így voltam ezzel a közelmúltban is a városszéli nagyáruház prospektusait lapozgatva. Igaz, ma már egyre ritkábban autózom ki hozzájuk de azért a prospektusaikat szívesen lapozgatom. Például olcsó borjúhúst még most is csak ott tudok venni, kilóját olyan 1400 forintért. Sertésből ez drága lenne, de borjúhúsból elmegy. Na persze ne valami combra vagy ilyesmire gondoljunk, apróhús ez a javából, mondhatnám hogy nyesedék. De pörköltnek viszont kiváló, jó tejfelesen galuskával vagy szarvacskával fenséges ennivaló.

Aztán viszonylag olcsó kaviár is itt van. A 90 grammos lazac kaviár 2100-2200 forintért már megvehető. Jó, ez sem ingyen van de nagy ritkán be szoktam ruházni egy-egy adagra. Van fekete kaviár is, tokhalból, kicsit drágább, de az nem szokott érdekelni. Én a pirosat imádom. Mikor az ember fogai között elpattan egy-egy kis piros golyócska és megérzi az ember a hal ízét nagyon finom tud lenni. De ez a nemrégiben hirdetett tokhal kaviár kicsit meglepett, mégpedig az árával. No de tekintsük meg együtt, erről van szó.

Tudom nehezen olvashatók a számok, tehát segítek. A kisebb üvegben lévő tartalma 60 gramm, bruttó 18.623 forintért dobálják az ember után. A nagyobb (fém)doboz viszont 130 grammos, potom 39.873 forintért vehetjük meg. Látunk ott valami filléreket is de ezzel aztán már tényleg ne foglalkozzunk. És miután egy bizonyos idő óta jogszabály kötelezi a forgalmazókat a kilónkénti ár megadására, említsük hát meg a kilónkénti árat is. A kisebbnél ez 310.396 Ft, a nagyobbnál 306.721 Ft.  Na ilyenkor mondja az ember, hogy fő hogy kapni lehet. Nem olcsó dolgok ezek, bizonyára a geotermikus hő dobja meg ennyire az árat, hogy a tradicionális orosz receptről, valamint a 600 méter mélyből feltörő kristálytiszta vízről már ne is beszéljünk. Így van ez, a minőséget meg kell fizetni. Én meg csórikám csak morgok itt és irigykedem azokra akik megtehetik, hogy majdnem 40.000 forintot fizessenek ki 130 grammnyi tokhal kaviárért. Amit azért már én is szívesen megkóstolnék, még ha nem is igazán szeretem. Már csak kíváncsiságból is. Egyébként elárulom, hogy ezeket az apró számokat én sem erről a képről olvastam le hanem arról, ami erre a linkre kattintva érhető el:

http://morgoblog.fw.hu/tokhal_kaviar.jpg

Ne hagyjuk ki, nézzük meg saját szemünkkel, hogy létezik kilónkénti több mint 300.000 forintos élelmiszer ár is Magyarországon. Ez már tényleg kapitalizmus. Kíváncsi lennék mennyit adnak el belőle. Gondolom azért csak viszik. Ha már kint van a polcokon.

Hát ez bizony elég félelmetesen hangzik. Biztos van valami kulturáltabb elnevezése is, én azonban arra már nem emlékszem. Elég régen voltam kapcsolatban a sereggel, legutóbb is csak futólag, amikor visszavittem nekik a korábban kiadott cuccokat, hogy most már őrizzék ők, én meg megkaptam az obsitot, amiről egyébként gyerekkoromban azt hittem, hogy valami sétapálcához hasonló dolog lehet. Nagyon kellemes 27 év volt, de én ezután maximum népfölkelő leszek, ha majd úgy adódik.  A válásnak nem voltak ellene, hiszen ők kezdeményezték. Mielőtt végleg elváltunk volna felajánlották, hogy megvehetem a papírzsák tartalmát vagy annak egy részét, de olyan drágán adták, hogy köszöntem szépen, de nem kértem. A katonakönyvemet visszakapva mondtam, hogy a dögcédulát el tetszetek felejteni, ők meg mondták, hogy azt köszönik nem kérik, enyém lehet. Én meg boldog obsitosként, katonakönyvemben a dögcédulával hazafelé vettem az útirányt.

Aztán teltek múltak az évek, el is feledkeztem róla. A napokban azonban megint a kezembe került, beszkenneltem azzal, hogy ha úgy adódik megmutatom az olvasóimnak. Nem biztos, hogy mindenki látott már ilyet, a hölgyek közül legalábbis. Nagyon bájos darab, egy selyemzsinór félén lóg amely bizonyos információkat tartalmaz gazdájáról. Nem sokat, pont annyit amennyi alapján az azonosítás elvégezhető. Szerepel az ország valamint a viselőjének személyi száma. Ami ugyan már vagy 15 éve nem használatos, de valahol csak megőriztek egy listát ami alapján eldönthető, hogy kinek a nyakában lóg ez a bizonyos cédula. Gondolom az olvasók kitalálták, hogy ez arra az esetre volt rendszeresítve amikor a fémlapocska gazdáját már nem lehetett megkérdezni. Egyébként nagyon praktikus találmány, az azonosítást tényleg megkönnyíti. Íme itt van az a bizonyos dögcédula:

Nagyon szimpatikus darab. Mintha kétfelé lehetne törni, hogy két fél is magához vehessen egy-egy darabot.  Mindkét felén megtalálható az hogy Magyarországról van szó, valami a tulajdonos személyi száma. Amit én személyiségi okokból kicsit megbuheráltam. A bal felső sarokban lévő kör alakú nyílás funkciójára nem tudok rájönni. Mindenestre szép ízléses kivitelű, a zsinór nem csak tetszetős hanem gondolom erős is. Jó nagy ráhagyással van ellátva hogy a nagyobb fejű emberek is gond nélkül a nyakukba akaszthassák. Mondhatnám azt is, alapos munka. A seregre jellemző módon.

Majdnem 24 óra telt el azok után, hogy sikerült teljesen helyreállítanom a Morgómedve eredeti állapotát. Nem teljesen mert egy írás elveszett, a kommentek is, a bejegyzések ideje teljesen hibás. A napok viszont nagy valószínűséggel stimmelnek. De ez már nem is annyira érdekes. Fontos, hogy az írások megvannak. Nézzük meg együtt mi is történt az elmúlt napokban?

A dolog azzal kezdődött, hogy tegnapelőtt este már nem tudtam lementeni az írásomat. Tegnap reggelre kiderült, hogy hardver hiba lépett fel a szolgáltatónál és az utolsó 3 hónap bejegyzései teljesen elvesztek. Akkor már csak a Görögdinnyéről szóló írásom volt látható mint utolsó írás - augusztusból. Először még arra sem emlékeztem mikről írtam az elmúlt 3 hónapban. Aztán benéztem a szolgáltató honlapjára és olvasva a különféle blogos beírásokat láttam, hogy az írások megmenthetők, hála a Google-nak, ami nem csak feldolgozza az Interneten talált dokumentumokat hanem átmenetileg tárolja is. Most már azt is látjuk, hogy több mint 3 hónapig, hiszem minden írást megtaláltam. Ez volt tegnap hajnalban. Lementettem őket a gépemre és elkezdődött a napom úgy mint máskor. Estére aztán elkezdtem visszarakni a bejegyzéseket. 8 után aztán rendben meg is volt minden, minden írás a helyére került. Akkor már kicsit tele volt a fejem ezzel az egésszel, úgy gondoltam hadd ülepedjenek a dolgok és az értékelést eltettem mára. De előtte még csináltam egy biztonsági mentést a Morgómedvéről.

Azzal kezdem, hogy nincs bennem semmi ellenérzés vagy harag a szolgáltatóval szemben. Ott is emberek dolgoznak, olyanok mint én. Az vesse rájuk az első követ akinek nem semmisült még meg visszavonhatatlanul adatállománya. Ingyen kapok lehetőséget majdnem 6 éve, vagy már lehet, hogy több is, hogy elmondhassam gondolataimat amiért hálás vagyok és köszönöm. Azonkívül az első pillanattól kezdve megtettek mindent, hogy a blog tulajdonosok visszamenthessék a dolgaikat. Biztos vagyok benne, hogy az útmutatások alapján még a számítástechnikában kevésbé járatosok is meg tudták csinálni. Azok jártak rosszul akik egy szűkebb kör számára írtak jelszóval védett blogjaikban, az ő írásaikat még a Google sem éri el.

Megtehettem volna hogy - mondjuk - hetente csinálok biztonsági mentést, erre megvan a műszaki lehetőség, de nem csináltam mert ők is azt írták, naponta mentik az állományokat. Ezentúl persze már hetente le fogom menteni az egész blogot, nincs kecmec, meg kell csinálni. Nagyjából ez a helyzet most. Mától pedig visszatérünk a régi kerékvágásba. És hogy ez valóban így legyen mindjárt felteszem azt a bizonyos írásomat amit csütörtök este már nem tudtam lementeni. Ez jelenti majd a folytonosságot.:)

Úgy tűnik sikerült helyreállítanom a rendszert. Hálaistennek a Google mindent tárol amit végignéz, így az ő szerverükön megtaláltam majdnem minden olyan írásomat amik tegnap áldozatul estek. Egyedül a poloskásat nem találtam, de azért nem is nagy kár. Kár viszont hogy odalettek a kommentek, azokat végképp nem tudtam megmenteni. Azt még a Google sem tárolja. Az időpontok nem stimmelnek, ezt sem lehetett megoldani. A napok azok nagyjából rendben vannak, de némelyik dátum gyanús. Én nem nagyon szoktam egy napon 2 nagyobb lélegzetű írást is közreadni. De ez is apróság.  A lényeg, hogy jelentős részben helyreállt az eredeti állapot. Most kicsit kifújom magam és holnap még leírom a gondolataimat erről az egészről.

Sajnos üzemzavar lépett fel az üzemeltető szerverén, ezért az augusztus 22-től kezdődő időszak írásai szőrén-szálán eltűntek. Roppant sajnálják, de sajnos ez van. Én megértem a dolgot, ami meghibásodhat az meg is hibásodik előbb utóbb. Még a biztonsági okból mentett állományok is. Most ez a helyzet, tehát az üzemeltető szerverén semmi nem maradt az említett időszakból. Nagyon nem háborgok hanem inkább  azon dolgozom, hogy valahogy mégis visszakerüljenek az írások. Jó úton járok ez irányban, úgy néz ki, hogy a Google segítségével meg fogom tudni menteni. Aztán valahogy majd megoldom az ide való visszapakolást is. Egyelőre türelmet kérek minden olvasómtól.