Ez is megvolt. Mármint a lengyelországi konferencia. Ez egy bejáratott dolog, minden két évben rendezik meg és mi minden alkalommal megyünk. Megyünk, mert lengyel barátaink számítanak ránk, meg megyünk azért is mert szakmailag is érdekes program vár ránk és hát ne legyünk álszentek, megyünk a kiváló vendéglátás miatt is. A szállásunk most is a Hotel Motyl-ban volt, ami ugyan a valóságban csak 3 csillagos, de a szolgáltatás színvonala alapján van az 4 csillagos is.
Kicsit hamarább érkeztünk mint szoktunk, így már ebédet is kaptunk. Ebéd után alkalom nyílott egy kis ejtõzésre is, ami nálam olvasást és alvást jelentett. Este 7-kor volt a vacsora, itt találkoztunk a konferencia többi résztvevõjével. A vacsora svédasztalos rendszerû volt, ennek minden elõnyével. Az asztalokon rengeteg minden volt, de folyamatos volt az utánpótlás is. A lengyelek szeretik a vodkát, ennek megfelelõen az ételkínálat is inkább apróbb darabokból állt, amit az ember be tud kapni egy egy pohárka vodka után. Az erdélyi barátainkkal voltunk együtt, mi inkább a vörösbort fogyasztottuk, de ezek harapnivalók nekünk is tökéletesen megfeleltek.
Másnap reggeli után elkezdõdött a munka. Mi is beültünk az elõadásokra annak ellenére, hogy délelõtt csupa lengyel nyelvû elõadás volt. Szerencsére ma már a monoton felolvasások helyett a a rengeteg vetített kép a jellemzõ, így aztán annak ellenére, hogy a szöveget nem értettük nagyjából mindig tudtuk, hogy mirõl is van szó. Az ebédet követõen már kicsit többet értettünk, mert az elõadók külföldiek voltak és ennek megfelelõen az elõadások már angolul folytak. Így már nem csak a képekre tudtunk hagyatkozni.
Estére kivittek bennünket oda ahol 2 éve is voltunk, egy közeli hegyre. Akkor rettenetesen hideg volt, most viszont szerencsénk volt. Bár vittünk meleg holmikat, a tûz mellett már soknak mutatkozott. Itt sülteket kaptunk toros káposztával, sült kolbászt és hurkát, valamint kiváló hideg söröket. Volt vodka is, de mi arra nemigen vágytunk. Míg tavaly alig vártuk, hogy a busz megjöjjön értünk, most egyáltalán nem voltunk türelmetlenek.
Az utolsó nap vendéglátóink biztatására kihagytuk a délelõtti lengyel elõadásokat és bementünk a városba. Évek óta járunk ide, nagy meglepetésekre nem számítottunk. Számomra egyedül az volt furcsa, hogy az emberek - fõleg nõk - egy része 2 síbottal (vagy valami ahhoz hasonlóval ) járt-kelt a városban. Társaim szerint ez valami sportos dolog, hát én nem nagyon láttam mi ebben a sportos valójában. Van aki még valami síruházatszerû valamit is magára vett. Így aztán már végképp butaságnak tartottam ezt az egészet. Ebéd után kirándulás következett amit én eléggé el nem ítélhetõ módon kihagytam. Két éve részt vettem már ilyenen, most nem igazán akaródzott elmenni. Nem is mentem, inkább Végh Antalt olvastam, amint riportot csinál magával (Ölbeülni? Dorombolni?). Érdekes mûfaj, nekem egy kicsit szokatlan. Egyébként nem szeretem Végh Antalt. A végén már túl sok volt a botrány körülötte, de azért szerencsére vannak jó könyvei is (pl. a Könyörtelenül) amik bizonyítják, hogy tehetséges ember volt.
A kirándulást követõen került sor a búcsúvacsorára. Eddig sem panaszkodhattunk, de itt aztán tényleg kitettek magukért lengyel barátaink. Vacsora elõtt végzõs színinövendékek egy félórás mûsort adtak amelyben énekeltek, kezdetben egyenként késõbb pedig közösen egy orosz népdalt. Azon, hogy orosz népdalt énekeltek kicsit elcsodálkoztunk, a két nép nem igazán az egymás iránt érzett barátságáról híres. Viszont a fiatalok szépen énekeltek, igazán öröm volt látni és hallani õket.
Ezután következett a szokásos vacsora, majd mikor ezzel végeztünk elkezdték kihordani a konyhából a hatalmas hidegtálakat, valamint egy sült malacot is. Bizony a három nap alatt sokszor eszembe jutott nekem ez a malacka, így aztán természetesen nem állhattam meg, hogy meg ne kóstoljam. Finom dolog a malachús, eteti magát, én sem tudtam neki ellenállni. Kétszer is odajárultam hozzá. Megtehettem, hiszen a lengyelországi utazást megelõzõen tényleg szigorú diétára fogtam magam. Mint ahogy most is a jövõ heti balatongyöröki konferencia miatt. De ne siessünk a dolgok elébe, térjünk inkább vissza a festõ lengyel városba Krynicára. Bár sok minden nem történt már, hiszen másnap reggel indultunk haza.
Természetesen ma már konferencia nincsen ajándék nélkül, mi sem jöttünk haza üres kézzel. Mint 2 évvel ezelõtt most is egy bõröndöt kaptunk, igaz ez kisebb mint az volt és nincs rajta iránytû sem. Viszont a mérete kétségtelenül tetszik, bõröndeben ilyen kicsit még soha nem láttam. Hogy õszinte legyek még azt sem látom mire fogom használni, de úgy gondolom ez a legkevesebb. Szokásomhoz híven le is fényképeztem. Hogy láthassuk mekkora mellétettem egy videó kazettát is.
Természetesen látogatásunk minden percében éreztük a hagyományos lengyel-magyar barátságot. Örülünk, hogy a jövõ héten alkalmunk lesz viszonozni, amikor a lengyel barátaink jönnek el hozzánk Balatongyörökre.
