Tegnap lagziban voltunk. Kicsit tartottam a dologtól. Kényelmes vagyok én már, főleg ilyen melegben. De közeli rokon fiú nősült, természetesen délután kirittyentettük magunkat és elmentünk előbb a templomba, aztán a Megyeházára is.
Új dolog, hogy a fiatalok most már nem csak a hivatalos helyiségekben mondhatják ki házasodási szándékukat hanem szállodákban, levegőben, víz alatt, barlangban meg még ki tudja hol. Attól függően, hogy a házasulandók hol kérik. Mint a tegnapi példa is mutatja ki lehet mondani a boldogító igent a Megyeháza üléstermében is. Meg is történt a dolog. A 2 hivatalos tanún kívül mi is tanúja voltunk a nagy eseménynek. A fiatalok szépek és aranyosak voltak. Szerelemben itt sem volt hiány.:)
Ezután foglaltuk el helyeinket a vacsora asztalnál, ahol az étkek felhozatalát megelőzte a hivatásos vőfély nagy lendülettel előadott mondókája. Egy vőfélynek nincsen egész este dolga ezért a mi vőfélyünk két ékesszólás között a zenekar oszlopos tagjaként zenélt és énekelt. Az étkek felsorolásától csak azért nem tekintek el, hogy kicsit működésbe hozzam a finomságokra érzékenyebb olvasóim pavlovi reflexeit. Tehát az elmaradhatatlan csigalevessel kezdtük. Természetesen a dolognak köze nincs az éti csigához, ezt az élvezetet meghagyjuk a franciáknak. Mi finom csirkehús levest ettünk csigatésztával. Aztán kihozták amiből a leves főtt, csupa comb, szárny és mellehúsa, valami általam ismeretlen körettel. Leginkább talán ahhoz a töltelékhez hasonlít amivel újabba a csirkecombokat szokták tölteni. Nem tudom megállni, hogy ne tegyek egy rövid kis kitérőt ezzel a töltelékkel kapcsolatban.
Mikor technikumba jártam kollégiumban laktam és gyakran kaptunk otthonról csomagot. Egyik társam egyszer töltött csirkét kapott. A töltött csirke megbízható étel mondjuk az elkészülte után, vagy másnap, de addig is hűtőben tartva. Ez a töltött csirke viszont hűtő helyett postahivatalokban és postai átrakóállomásokon töltött minimum 24 órát, aztán még néhány óra amíg véget ért a tanítás és rávethettük magunkat. Ettük is - ahogy mondani szokták - kétpofára. Aztán estefelé már elég rosszul éreztem magam. Görcsök, hasmenés meg minden ami ilyenkor szokott lenni. Másnap gyengélkedtem, nem mentem iskolába, de még orvoshoz sem. Ezt a nevelőtanárral meg lehetett beszélni. Gondoltam rendbe jön ez magától is. Javult de rendbe nem jött. A következő napon rendelt a falubeli orvos, megnézett, aztán felírt nekem No-Spa-t. Kiváltani már nem volt időm mert máris indultunk Pestre a Chinoinba tanulmányi kirándulásra. Nézegetjük ott a gyógyszergyártás folyamatait, eljutottunk egy terembe ahol fehér köpenyes asszonyok meg lányok nikkelezett gépek mellett dolgoztak. Közelebb menve láttuk, hogy ezek már tablettákat gyártanak. Az egyik éppen az én reggel felírt gyógyszeremet, a No-Spa-t. Halkan felvetettem, hogy kellene nekem ebből néhány darab. Még a receptet is megmutattam. A középkorú hölgy egy kanállal beletúrt a halomba és egy jó kanálnyival egy papírzacskóba csúsztatott. Hát ezt szedegettem én vagy 20 évig. Már eltelt néhány év, szerintem már az egyetemmel is végeztem mikor megszámoltam: még mindig 200 körüli mennyiség volt a zacskóban. Végül is nem tudom mi lett vele, valószínűleg kidobhattam egyszer azzal, hogy már régi. Na de jó messzire elkanyarodtam. Talán még annyit, hogy jó 10 évvel az eset után olyan szépen nézett ki egy ebédnél a töltött hús, hogy megkóstoltam. Megint beteg lettem tőle.
És akkor vissza is kanyarodom a tegnapi vacsorához. A főtt húst követte a sertéssült gombamártással, rántott hús, majd a sütemények. És ezt követően a tánc. Hát én ebben nem nagyon szoktam részt venni. A nem nagyon tulajdonképpen nem is pontos. Az igazság az, hogy én egyáltalán nem szoktam táncolni. Kivéve a menyasszonytáncokat. Azt mégsem lehet, hogy beleteszi az ember a pénzt a megfelelő edénybe, majd megpuszilja két oldalról a menyasszonyt és mosolyogva jobbra el. Miután nem lehet én is sergettem pár másodpercig a menyasszonyt. De mondjuk ebben a szűk körben el merem mondani, hogy azért a sorban mögöttem álló hölgyet megkértem, hogy azért nyugodtan kérje le tőlem a menyasszonyt pár másodperc után. Jól néztem volna ki ha megérzi a helyzet humorát és csak mosolyog vissza rám, amikor tekintetemmel biztatom, hogy "Naaaa, tessék már jönni!". :) De a hölgy nem érezte meg a lehetőséget, meg okot sem adtam a dologra így aztán egy rövidke idő után átadhattam neki a menyasszonyt.
Valamikor fiatal koromban nagy táncos voltam én, de azért amikor elértem a 90 kilót onnantól visszafogottabb lettem. Ez a visszafogottság ma is tart. De ezt rólam mindenki tudja és már el is fogadja.
Nem mindenki állt ilyenformán a tánchoz, így aztán - főleg a fiatalság és a középkorúak - igazán jó hangulatban ropták a táncparketten. Meglepő volt számomra, hogy 5-6 éves gyerekek, akik normális esetben már 8 tájban alszanak itt még éjfélkor is vidáman szaladgáltak meg táncoltak egymással is meg a szülőkkel, rokonokkal is.
Éjféltájban meghozták a töltött káposztát, egyelőre csak elhelyezték oldalt, gondolom későbbre szánhatták mert senki nem nyúlt hozzá. Én sem.:) Következett a menyasszonytánc. Erről már szóltam, majd újra a tánc, gondolom most már reggelig. Volt még néhány dolog amik inkább újabban divatosak de ezek leírásától ezúttal eltekintenék.
Mi már lassan készülődtünk haza, vártam az indulást közben nézegettem a táncolókat. Különösen szerettem nézni egy fiatal párt. Napközben is láttam őket de ekkor még nem figyeltem fel rájuk. A fiú kicsit alacsonyabb volt a lánynál, erősen kopaszodott. Öltönyben volt, nyakkendőben, a zakó alatt mellény. A zakó többnyire - mint nálam is - a széken várta a hazaindulást. A szép ifjú hölgyön alkalmi ruha volt, egy színben harmonizáló valamivel amit a szabadon maradó vállán viselt elől összefogva. Most feltúrhatnám az Internetet, hogy minek is nevezik ezt a ruhadarabot, de nem teszem mert elveszítem a lendületemet. Ami azért kell a jó íráshoz. És volt még egy érzésem.
Láttam én őket korábban is, meg azokat az apró jeleket is amivel az ember társát illeti ha szeretetét vagy szerelmét szeretné kifejezni. De amit a mostani tánc alatt láttam az más volt. Fokozatosan lendültek bele a táncba. Először helyén volt a stóla szerűség meg valami ami a fiú nyakában lógott le 2 oldalt. Én egy kibontott nyakkendőnek hittem, de mint később láttam a nyakkendő a helyén volt a mellénnyel együtt végig. Aztán a zenekar egyre több régi jó gyors számot játszott a táncolók hangulata egyre jobb lett. A lány előbb a stólát (most már maradjunk emellett) tette egy székre, majd a fiú nyakából vette el azt a hosszú valamit. De ahogy levette azt látni kellett volna a kedves olvasóimnak. Lágyan megfogta egyik végét és lassan és érzéssel húzta majd amikor már a kezében volt ugyanilyen finoman és szeretettel tette a szék karfájára. Semmi sietség, kapkodás, mintha csak szerelmét, a fiút tartotta volna a kezében. Ezután már semmi sem akadályozta őket abban, hogy teljesen átadják magukat a tánc élvezetének. Arcukon egyfajta jókedv és boldogság látszott ami az idő előre haladtával csak erősödött. Mindvégig az volt az érzésem, hogy ez a két ember nagyon szereti egymást. Ennek egyébként egyéb jelei is megvoltak, egy-egy tánc utáni mosoly, puszi formájában. Elmenetelkor láttam, hogy az a valami amit a lány a fiú nyakából vette el, kicsit lelógott a földre. Félő volt, hogy a táncolók rálépnek. Kicsit feljebb húztam a szék karfájára, amennyire finoman csak lehetett. Mondhatnám szeretettel. Jó lenne ha nagyon sokáig kitartana ez a szerelem. Ezt kívánom nekik.:)
