Jó két hete már, hogy vendégekkel vacsoráztam Tapolcán. Igazából nem is az én vendégeim voltak hanem másvalakié, én is félig-meddig vendég voltam. A napközben viselt fehér ing után jól esett a kedvenc sötétszürke ingemet felvennem. Igaz hastájékon mintha bővebb szokott volna lenni, de jó lesz ez, gondoltam. Nem annyira szűk még ez. Először állva próbálgattam feszességét, ülve még elkeserítőbb volt a helyzet. Mit tegyek? - morfondíroztam magamban? Untam már a fehér inget. Eh, jó lesz ez. Kicsit feszes, de jó erősek ezek a gombok.
Utközben minden rendben volt, kocsival vittek el a vendéglőig, a vendégek gyalog sétáltak fel a közeli panzióból. Szerényen elhelyezkedtem az asztal végén, szemrevételeztem az evőeszközöket, a mennyiség ritkán szokott dekoráció lenni, általában ha sok van minedegyikkel lehet majd valamit enni. Én kissé feszélyezve éreztem magam feszes ingemben de a dolog hamarosan rendeződött, mert az előétel után a gomb nem bírván a hatalmas igénybevételt elengedte az inget és valahol az asztal alatt keresett menedéket. Én meg bánatosan néztem néhány ujjnyi területen előtüremkedő pocakomat. Mondjuk a dolog várható volt, de azért a kijevi jércemellet még megvárhatta volna. Na mindegy már - gondoltam - a végén majd szépen megkeressük viszzavarrjuk és kész. Itt az asztalvégen ugyis csak a szembenülők látják ők meg itteniek. Így hát újra a kijevi jércemellre koncentráltam és elpusztítottam mindent ami a tányéromon volt.
Pedig figyelmeztető jel is lehett volna. Mint ahogy lett is mire hazaértem. Otthon mélyen elgondolkodtam, hogy nem mehet ez így tovább. Hát nem is, gondoltam, de azért még Erdélybe csak elmegyek. Igaz, ott is sokat kell majd enni meg inni, dehát igazán nem sérthetem meg a vendéglátóinkat, hogy nem fogyasztom el jóízűen azt a sok finomságot amivel megvendégelnek. Így aztán a böjtös napok - persze rajtam kivül álló okok miatt - kicsit eltolódtak.
Mint tudjuk Erdélyből megjöttem, és mit ád Isten, vasárnaptól kevesebbet eszem. Még nem álltam át ugyan teljesen a hungarocellre emlékeztető Ham-Let-re és a kefírre, de az első tétova lépéseket megtettem. A fokozatosság fontos dolog, tragikus következményei lehetnének egy meggondolatlanul elkezdett fogyókúrának, ezért aztán - csupán megelőzés végett - esténként azért rendesen bevacsoráztam. De ennek kérem vége. Kemény leszek és álhatatos. Ennek az elhatározásnak első jeleként hazafelé elhaladva a bolt előtt éppencsak odapillantottam a Siegel-féle húskerskedés pultjaira, hogy vajon abból a kiváló paprikás fejhúsból van-e még nekik ami nekem oly nagyon kedvencem. Sajnos nem láttam jól be, akármennyire is nyújtogattam a nyakam. Talán jobb is. Ha lett volna, biztos elcsábulok. Márpedig most már tényleg nem kéne. Úgyhogy holnap reggel kefir lesz a reggeli hungarocellel, szombaton meg megnézem megvan-e még az uszoda. Aztán uszingálok egyet. :)
És hogy mi lett az ingommbal? Hát megtaláltam ugyan de felvarrni már nem lehetett. Mint ahogy az ilyenkor lenni szokott, a közepe teljesen kiszakadt, használhatatlanná vált. Semmi baj, az ujján kettő van, holott csak egyet szoktam begombolni. Jó lesz az oda. :)
