Mint korábban írtam, azon a bizonyos nyári hajnalon csak úgy tudtam késés nélkül Putnokra eljutni 10 napos katonai továbbképzésre, ha beülök a trabimba és elmegyek. Ennek az volt az oka, hogy nem ébredtem fel a vekkerre, igy a vonat már szóba se jöhetett. Eredetileg is dönthettem volna így de nem voltam biztos benne, hogy biztonságos körülmények között fogom majd tudni tárolni.
Hát ebben nem volt hiba. Szállásunk a város egyik végén egy kollégiuamban volt, előtte nyugodtan tudtam parkírozni. Mindjárt az első nap reggelén megkérdezték a bevonultakat ki szeretne katonai rendész lenni? Nem tudom mi motívált de rögtön jelentkeztem. Hát ez jobb választás volt mint 10 évvel előtte mikor géppuskásnak jelentkeztem. Nem mintha örömömet leltem volna a katonák felett "csőszködni", inkább valahogy megéreztem a nagy lógási lehetőséget. És ez be is jött.
Elszállásoltuk magunkat a kollégiumban és rögtön le is feküdtünk kicsit. Első járőrözésünk a város másik végén lévő technikumba történt mert eljött az ebéd ideje, és hát az étkeztetés ott történt. Ebéd után visszajárőröztünk és hát hunytunk egyet. A bőséges ebéd és a séta megtette a magáét. Vacsorára megint "lejárőröztünk" ugyanoda, majd vissza. Visszaútban megittunk egy korsó sört is. A dolog már elévült, így nem csuknak le, hogy szolgálatban sörözgettünk.
Másnap reggelire már senkinek nem volt kedve gyalog "járőrözni", elég messze volt ez a technikum. Így aztán felöltöttük karszalagjainkat, magunkhoz vettük gumibotjainkat és beültünk a trabantba és szigorú tekintettel arcunkon elhajtottunk az ebédlő irányába. Ezzel nagyjából ki is alakult a napirendünk. A járőrözést az étkezések idejére időzítettük, ilyenkor a tarbival végigmentünk Putnok főutcáján oda-vissza, megszemléltük a szintén étkezésre gyülekező hadakat, közben meg jókat aludtunk a kollégiumban.
Ezt a békebeli nyugalmat csak egyszer zavarta meg egy odatévedt őrnagy. Én dagadtra aludt szemmel "föl-vigyázz!"-t vezényeltem, meg beadtam a jelentést, hogy hányan vannak pihenőn, hányan járőröznek stb. Hálistennek nem ment be a másik szobába, a fiúk meg kivételesen halkan ordítoztak miközben pókerezés közben licitáltak egy-egy jobb lapállásnál. A végén az őrnagy elmosolyintotta magát, ebből láttam, hogy egy szavamat sem hiszi. Rendes ember volt, tisztelgett és elment. Mi meg megkönnyebbült sóhajjal folytattuk ott ahol abbahagytuk: ki az alvást, ki a pókerezést. 10 nap után aztán anélkül, hogy egyetlen intézkedést tettünk volna feloszlattunk kis katonai rendész egységünket, én meg hazatrabantoztam.:)
