Hát azokra valóban nagy szükség lenne, erősítem meg az MDF második emberét, Herényi Károlyt. Hétfő reggel 7 előtt szorgalmazta a tornatermek építését amivel maximálisan egyetértek. A falumban mi is kénytelenek voltunk nélkülözni a tornatermet, ezért télen mikor nem lehetett kimenni az udvarra az osztályteremben tornáztunk. No nem a padok között, azokat összeraktuk a falak mellé, a terem közepén meg elfért a szőnyeg, ló, szekrény  meg egyebek. És természetesen ott folyt a testnevelés oktatás is. Körülötte az egymásra póckolt padokkal. Amikre a lányok előszeretettel ültek fel, különösen akkor amikor valami fejenállás féle következett. Mi fiúk próbáltunk fejen állni, meg félig fekvő állapotban körözni a lábunkkal, a lányok meg a padokról vigyorogtak ránk. Persze jól tudtuk min derülnek olyan jókat, de nem tudtunk mit csinálni, összeszorított foggal végeztük a gyakorlatokat miközben tudtuk, hogy a lányok tökéletesen belátnak a meglehetősen bő klott gatyánk mellett. Nem igazán a kíváncsiság miatt üldögéltek ott, hanem úgy érezték most törleszthetnek azokért a vigyorgásokért amiket mi produkáltunk mikor ők felmentést kértek torna alól bizonyos havonta ismétlődő gondjaik miatt. Mi ilyenkor ravaszkásan somolyogtunk rájuk, mintegy jelezve, tudjuk mi a helyzet. Meg egy kicsit irigykedtünk is, hogy nekik elég azt mondani a tornatanárnak, hogy felmentést kérnek és kész. És nem kell levetkőzni, nem kell tornázni. De minket nem elsősorban ez izgatott. Az a másik az már jobban. Hát vigyorogtunk is rendesen. Aztán ők tették meg ugyanezt a pad tetejéről legközelebb, mi meg tehetetlenül csináltuk a gyertyákat tudva, hogy a lányok mindent látnak. De nem tehettünk mást, csinálni kellett. Azóta is szívemből szól aki síkra száll a tornatermek mellett. :))