Akkor is eldöntöttem, hogy kellene már egy új cipõ. Be is mentem a fõ utcán egy cipõboltba majd pár perces nézelõdés után kiválasztottam egyet, egy 43-as méretût. Felpróbáltam, nem volt jó. Felpróbáltam egy 44-est, az sem volt jó. Jött a 45-ös. Ez is szorított egy kicsit, de úgy gondoltam, hogy minden új cipõ szorít, de majd tágul idõvel. Elég volt csak arra a cipõmre gondolni amit ezzel az újjal szerettem volna felváltani. Nem szépítem a dolgot, kicsit trampli volt már. Visszatérve a cipõvásárlásra egyszerûen nem akartam elhinni, hogy az én 43-as lábamra a 45-ös ne legyen jó. Megvettem hát, de mint késõbb kiderült, nagy hiba volt. Ettõl nagyobb hiba már csak az volt, hogy elindultam vele Nyíregyházára. Már a villamoson is rettenetesen szorított, a vonaton még jobban, de ott viszont már levehettem. Nagy nehezen túléltem a napot, de mikor hazaérkeztem rögtön elajándékoztam egy rokonnak. Úgy emlékszem a cipõért 8000 forintot adtam, hát ezt egy kicsit sajnáltam de rokonnak mégsem pénzért árul cipõt az ember. Egyébként is örültem, hogy megszabadultam tõle.
Ezekkel a tapasztalatokkal mentem be tegnap egy meglehetõsen nagy áruházba Miskolc nyugati kapujában. Valami akciós, olcsó cipõre vágytam, aztán egy 11000 forintos lett belõle. Én egy kicsit drágállottam, de mint késõbb megtudtam nem rossz ár ez egy férfi cipõért. Egy picit ez is szûk, de hátul a lábam és a cipõ között azért van egy kevéske rés ami alapján úgy gondolom jó lesz.
Már Lengyelország elõtt szeretettem volna venni egyet, akkor nem jött össze, most igen. Kicsit lestrapált volt már az ünneplõ cipõm, mindenféleképpen kellett venni egyet. Az elkövetkezendõ napokban Balatongyörökön már az új cipõmben feszíthetek, de azért beraktam a régit is. Biztos ami biztos alapon. Egyébként néhány héttel ezelõtt azt fogalmaztam meg magamnak fõ célként, hogy szeptember 30-án ha jövök hazafelé még beleférjek a nadrágomba. Örömmel osztom meg olvasóimmal, hogy egy-egy rendezvény közötti itthoni fogyókúráim sikerrel jártak, így a szokásos súlyomnál 2 kilóval kevesebbel vágok neki a szezon utolsó gasztronómiai megpróbáltatásainak. Természetesen a beszámoló most sem marad el. Ha túlélem.
