Volna még néhány gondolatom az emeletes ágyakról, megosztanám olvasóimmal. Először a középiskolai kollégiumban aludtam emeletes ágyon. Nem volt rossz, cseppet sem féltem, hogy leesek. Egyrészt elég széles volt, kicsit be is mélyedt alattam, azonkívül ha leestem volna akkor sem túl magasról estem volna le. Alattam az alsó ágyon Szigeti Feri gitározgatott még egy keveset lefekvés előtt, csak úgy félmeztelenül, gatyában. Az a Szigeti Feri akivel ma is láttam riportot a TV-ben, a Karthago együttesben játszott amíg volt Karthago együttes. Feri másodéven kihullott a technikumból, szerintem jobban is járt, nehezen tudom elképzelni művezetőként valamelyik bányaüzem gépműhelyében.
Egy ottani emeletes ágy felső szintjén ébredtem egyszer arra, hogy addig ismeretlen dalt hallok a hangszóróból, egy ismeretlen énekesnő énekelt valami rohanó időről. Először hallottam Koncz Zsuzsa slágerét, rögtön megéreztem, hogy új korszakhoz érkeztünk a könnyűzenében. És nem is tévedtem.
Aztán a következő találkozásom az emeletes ágyakkal a Budapest-Moszkva útvonalon közlekedő Tisza Expresszen történt 1971-ben, amikor Kazahsztánba utaztam építőtáborba. Itt már kicsit keskenyebbek voltak a fekvőhelyek, viszont volt minden felső ágyhoz egy hálószerűség amit rá lehetett szerelni az ágy szélére meg a plafonhoz. Ez lett volna hivatott megfogni az embert ha túlzottan ficánkol az elég keskeny emeleti ágyon. Akkor még olyan 75 kiló lehettem, talán meg is fogott volna. Nem emlékszem rá, hogy szükség lett volna rá. Ez a vonat nemzetközi volt, külföldiekkel, nyilván ezért volt ez a háló is. A sok nyámnyila külföldi miatt.
A következő találkozásom az emeletes ágyakkal már Ukrajnában Harkovban volt, itt szálltunk vonatra, hogy három és fél napi utazás után megérkezzünk egy kazahsztáni városkába, ahonnan még utaztunk tovább egy eldugott kis faluba. Mi magyarok ugyan csak 20-an voltunk, a szovjet cimborák hússzor ennyien, eloszlottunk vegyesen a fülkékben. Itt aztán megcsodálhattam a 3 szintes emeletes ágyakat is. A legfelső már olyan magasan volt, hogy elszörnyedtem. Meg is látszódhatott rajtam, mert nekem átadták a legalsó szinti ágyat. Mondjuk ennek is megvolt a hátránya, nappal mindig az én ágyamon ült mindenki. Bánta a fene, csak ne kelljen emeletre menni. Gondoljuk el, hogy ezek a vagonok össze vissza csapódtak amikor átmentek a váltókon.
Az ukrán fiúk viszont jól el voltak a legfelső szinten is. Természetesen nem volt háló, minek is lett volna? A szovjet ember először is nem esik le, ha meg leesik vállalja a leesés következményeit. Vagyis ha keze lába törik azt, ha nyakát szegi azt. De nem járatja le magát mindenféle biztonsági hálókkal.
Mikor még tanítottam időnként előadás közben elmondtam a hallgatóknak, hogy amikor a szovjet hűtőgép gyárakban magyar exportra kezdték szerelni a hűtőgépeket, új kábeleket hoztak ki a szalag mellé, 3 ereseket. Mint tudjuk a 3. vezeték az érintésvédelmet szolgálja, hogy ha meghibásodna a hűtőgép akkor se csapja agyon az áram a felhasználót. Ugyanez a hűtő belföldre szállítva 2 eres kábellel lett ellátva, nyilván a szovjet ember jobban bírja a 220 voltot. Vagy ha nem, akkor ezt mindenki tudomásul veszi és senki nem kiált 3 eres kábelért. Hát valahogy így van ez a 3 szintes ágyakkal is. Úgy tudom egyik kupéban sem esett le senki. Legalábbis nem hallottam róla. A visszaúton Moszkva felé már csak kétszintes ágyaink voltak, igaz itt már csak magyarok voltunk együtt, kezdődött a kirándulás. A szovjet testvérek meg szegények dolgoztak tovább a tehénistálókon. Nekünk azt mondták, hogy ez alatt a 2 hónap alatt megkeresnek annyit, hogy az egész tanévre elegendő. Mi vasárnaponként nem dolgoztunk, ők akkor is. Meg kell hagyni, kemény gyerekek voltak, két hónapon keresztül építkezésen dolgozni 40 C-ban, nem semmi.
