Eljött hát az idő, hogy kicsit bővebben is beszámoljak az idei selmeci kirándulásunkról. Nem tudom hány rész lesz, majd meglátjuk, ahogy kijön a lépés. Húzni nem fogom mint a rétestésztát de sietni sem fogok vele. In medias res mondják a latinos műveltségűek, vágjunk hát a közepébe.
Némi késéssel, 6 óra helyett 6.45-kor indultunk el az Egyetemvárosból. Mivel ezeknek a buszoknak az ülései átlagutasokra vannak szabva kinéztem J.Viktor barátomat aki lehet úgy 50 kiló, ketten tehát vagyunk 170, osztva kettővel az 85 kiló, hát még így is kicsit több mint egy átlagmagyar de ebbe már beletörődtünk. Régi harcostársak vagyunk mi már a Viktorral, elsős volt mikor megismertem ma már ahogy hallom harmadéves és kohómérnök lesz ha minden igaz. Szeintem egyébként biztos, de most nem ez a lényeg. Amióta Egerben végigvitte a zászlót a felvonuláson azóta tisztelem kitartását, csendes szerénységét. Tehát ő került belülre, én kívülre. Azt hiszem nagyon nem viselte meg a velem való közösködés.
Siettünk, mert 3-kor professzor sírokat kellett koszorúzni ezért a Tescot kihagytuk, csak Putnokon álltunk meg egy kis utánpótlás beszerzésére valamint akinek kellett meglátogatta a helyi egészségügyi központ illemhelyeit is. Ezután következett a határ, ujabb lépések anyagcsere folyamataink egyensúlyban tartásárára valmint itt történt a pénzváltás is. Vidám hangulatban léptük át a határt. Szlovák földön már csak egyszer álltunk meg Selmec közelében miután többen életveszélyes fenyegetéseket fogalmaztak meg a csoportvezetők irányába. Nem én voltam, én szürke eminenciásként éltem köztük életemet szerényen meghúzódva, gyakorlatilag mint egy alvó ügynök aki akkor aktivizálja magát ha baj van. Baj nem volt, igy nyugodtan szunyókáltam mármint alvó ügynökként. :)
Megérkezvén Bacsófalvára a mérsékelt komfortfokozatú túristaszállóba elhelyezkedtünk, jutott idő kis pihenésre is. Erről a túristaszállóról azért el kell mondani nehogy megsértődjön, hogy nagyon szeretjük mert olcsó, tiszta és érezzük szeretnek bennünket ezért évek óta ide járunk aludni és szomorúak lennénk ha átmenetileg máshol kellene meghúznink magunkat.
Összekaptuk magunkat, beöltöztünk bányász egyenruháinkba és mentünk is a temetőbe ahol négy selmeci professzor sírját koszorúztuk meg mi is és az OMBKE is miután meghallgattuk a felkészült kollégák rövid ismertetőjét a sírban nyugvó professzorokról. Ezt követően az Óvárban lévő honvéd szobor koszorúzása következett. A koszorúzások után kitört a szabad program úgy másfél órára ami éppen arra volt elegendő, hogy bekapjunk gyorsan valamit mielőtt elindulunk a felvonulás színhelyére.
Csatlakoztam néhány hallgatóhoz akik kedvenc vendéglőjükbe vezettek, a Böhm-féle étterembe. A csatlakozásnak legfőbb oka az volt, hogy volt velünk két zászló, és úgy gondoltam ezekben a nehéz időkben jobb ha ott vagyok ahol a zászló van. Nem vagyok én sem díjbirkózó sem boxbajnok, de bíztam nyelvtudásomban és emberi kapcsolatteremtő képességemben. Előre mondom a 3 nap alatt nem volt rá szükség. Tehát új barátaimmal bevetettük magunkat az étterembe és ekkor rendeltük meg (először) azt a bizonyos Beef-Stroganoff nevű húsételt amit a fiatalok szerint kiválóan készítenek itt. Valóban kiváló volt. Ez tulajdonképpen csíkokra vágott marhahús fűszeres mártásban knédlivel tálalva. Nagyon finom dolog, a rendeléskor barna seritalt álmodtunk meg hozzá, de világos lett belőle mire kiért az asztalunkhoz pedig mondtuk, hogy "cserna velka pivo" ami nagy fekete sört jelent ha minden igaz. De ez azért nem rontotta kedvünk, jóízűen leöblögettük a finom stroganoffot knédlivel. Ideje is volt már hiszen indulnink kellett a felvonulási helyre... (Folytatása következik)
