Valamelyik nap válaszoltam az egyik kommentre és azt találtam írni, hogy nem mindenki alszik éjszaka. De nem ám! Mikor lefekszem aludni sokszor eszembe jut a hódmezővásárhelyen töltött egy évem, amikor gyakran vezényeltek őrségbe és én meg - ha lehetett - az 1-es őrhelyre osztattam be magam. Általában lehetett. Egy idő után mindenki megszokta, hogy az 1-es őrhely az enyém. És tiszteletben tartotta. Nem mintha ez sokkal jobb lett volna mint a többi, de én valahogy szerettem. Ha már egyszer úgyis őrségben kell lenni. Valahogy megszoktam. Óra nélkül is tudtam, hogy egy kör után már fél órával kevesebb van hátra a két órából. Meg hogy már csak 3 kör van hátra, és jön a váltás. Az esetek többségében egy úgynevezett felvezetővel, viszont ha ellenőrzés volt akkor az ügyeletes tiszttel együtt. Akit mindenki csak ÜTI-nek hívott. Ha nem volt ellenőrzés gyorsan megtörtént a váltás, az őr belépett a sorba, egy katona meg ott maradt helyette és mentek tovább. Idővel a még félálomban kóválygók felváltották a kissé fáradt és álmos katonákat.
Ellenőrzéskor viszont - amikor az ÜTI és az őrparancsnok is ott van velük - úgy zajlott le a dolog ahogy a szabályzatban le van írva. Vagyis az őr kellő távolságban megállítja a társaságot és kiadja a parancsot, hogy "Állj, ki vagy?" Ilyenkor mondanak valamit, talán azt, hogy ellenőrzés. Ezután a koreográfia szerint megint az őr jön: "Őrparancsnok 10 lépést előre lépj!" Erre az őrparancsnok 10 lépést előre lép. Ezután megint elhangzik a parancs, hogy "Az őrparancsnok vonaláig előre lépj!". Erre a mancsaft előre megy az őrparancsnokig. Ekkor az egyik katona átveszi az őr szerepét amíg az őr az ügyeletes tisztnél jelentkezik és vált vele pár szót.
Hát ez így történik ha az ember időben észre veszi, hogy közelítenek az őrhelye felé. Én viszont nem vettem észre. De ne szaladjunk nagyon előre, beszéljünk egy kicsit a birkákról.
Kiegészíteném az eddigieket azzal, hogy én nem csak a helyhez ragaszkodtam hanem a váltáshoz is. Vagyis abba a váltásba kértem magam, amelyik például éjfélkor és reggel hatkor foglalja el őrhelyét. Az éjféli időpont különösen karácsonykor jött jól, hiszen tudtam, most kezdődik az éjféli mise, Szilveszterkor pedig gondolhattam szeretteimre, barátaimra. Mert természetesen mindkét alkalommal be voltam osztva.
A reggeli időpontot meg azért szerettem, mert nem sokkal 6 után engedték ki a birkákat a kerítés túloldalán lévő állami gazdaságban. Ez egy kis színt vitt abba a dög unalomba amivel egy őrség járt. A Varsói Szerződés megbízható tagjaként szilárdan álltunk a nekünk kijelölt bástyákon, béke volt, sehol egy diverzáns, sehol egy ellenség. Néha az ÜTI ellenőrzései vittek egy kis színt az egyhangúságba, de többnyire eseménytelenül teltek az órák. Kivéve a reggeli időpontot. Ilyenkor felélénkült a környék. Kiengedték az akolból a birkákat, amik aztán hangos bégetéssel követelték a takarmányukat. Ilyenkor szemügyre lehetett venni akár minden egyes birkát külön-külön, aztán lehetett nézegetni őket amint esznek, időnként a körülöttük szaladgáló embereken is akadt valami néznivaló. Summa-summárum az éjszakai dögunalomhoz képest ez már valóban rengeteg érdekes néznivalóval szolgált. Nem is csoda hát, hogy nem vettem észre a közeledő ellenőrzést. Mikor a hátam mögött meghallottam a lépteket és megfordultam már késő volt. Ott álltak mindnyájan tőlem 2-3 méterre. Elkezdtem én, hogy "Állj, ki vagy?" de fel is adtam rögtön, látva hogy nevetséges lenne a dolog. Legyintettem és vártam. Éppen csak hogy nem tettem hozzá, hogy "Lőjetek!". De nem lőttek, hanem az ÜTI felelősségre vont, hogy őrzöm én az őrhelyemet. Amin azért volt mit őrizni, néhány száz tonna tüzérségi- és harckocsi lőszer szolgált hátterül beszélgetésünkhöz. Valamit motyogtam aztán hagytam a csodába az egészet, úgysem ezen múlik mi lesz velem.
Hódmezővásárhelyen kemény világ volt, ilyen esetben könnyen a szegedi katonai ügyészségen találta magát az ember ahol hamar kirótták a 7-8 havi futit, azaz futkosót. Amit ahogy hallottuk Rákospalotán kellett letölteni. És aztán visszavitték az embert, hogy töltse le még a hátralévő időt is. Közben meg elkezdődött az egyetem amiről végképp lemondhatott az ember. Hát szép jövő elé néztem abban a pillanatban. Nem is voltam feldobódva. Aztán elmentek én meg ott maradtam csendes magányomban a birkákkal és az aggodalmaimmal. Nehezen telt le a hátralévő idő, de csak eltelt. Jött a váltás, élükön a felvezetővel kedvenc rajparancsnokommal, aki mellesleg fizikusnak készült, az ELTE-re volt felvéve. Leváltottak, beálltam a sorba és úgy intéztem, hogy mögéje kerüljek. Vártam már, hogy mondjon már valamit. De nem mondott. Végül úgy döntöttem én kezdeményezek. Direkt nem mertem rákérdezni, hát kerülő úton próbálkoztam: "Mi lesz a reggeli Banga?" Mert hát így hívtuk. A válasz telejesen rávallott, mert azt felelete, hogy "Birkapaprikás ÜTI módra, fogdában tálalva." Persze még én is elnevettem magam egy pillanatra. Aztán vártam, hogy mondjon még valamit, de többet nem mondott. Végülis egész napom aggodalomban telt, csak este nyugodtam meg amikor úgy telt el a nap, hogy a kutya sem szólt hozzám ez ügyben. Megúsztam. Kifogtam egy rendes ügyeletes tisztet. Hálistennek.:)
