Elmúlt hát az ünnepek fele. Jó sok nap volt, a vége felé már untam is egy kicsit. Így aztán nem bántam, hogy ma be kellett mennem az egyetemre. Nem túl megerőltető dolgom volt, kiosztottam fejenként egy gépelt papírt néhány vállalkozó kedvű fiatal embernek, hozzá üreseket is, aztán elüldögéltem egy darabig amíg ők dolgoztak, majd beszedtem amit írtak és elindultam a közeli Tescóba.
Nem vagyok én nagyon oda ezért a Tescóért de jó fél éve egy önként vállalt feladatomért meglepetésként mégiscsak kaptam fizetségként 2 vásárlási utalványt, hát gyorsan a fenekére vertem. Igaz, két menetben mert az elsőben elfelejtettem miért is mentem épp a Tescóba és bankkártyával fizettem. Már bepakoltam a kocsiba mikor eszembe jutott, hogy még mindig megvannak az utalványaim és 2 nap múlva lejárnak. Így aztán csak visszaballagtam megint és most már tényleg túladtam azokon a fránya utalványokon.
Vettem rajta többek között egy pizzát is, végül is szeretem én a pizzát csak körülményes megoldani vele az ebédet mert vagy tele van vele a mélyhűtő, vagy aznap reggel kell megvenni amikor az ember meg akarja enni, ezért meg reggel nem megy be az ember a boltba. Akkor már inkább a metrós konzerv ami azért melegítéssel együtt úgy 5-7 perc alatt letudható, még leülni sem kell hozzá. Aztán ha véletlenül akkor esik be valaki a szobába szemrebbenés nélkül megkínálja az ember és ezzel el is van véve a dolog kínos oldala. Mert azért akárhogy nézzük mégsem elegáns dolog szobában ebédelni, illetve elegáns akkor ha valami fityulás személyzet terít meg a dolgozószoba melletti picinyke ebédlőben mint a nagy embereknél, de hát hol vagyok én ettől?
Na de térjünk vissza a pizzához, ma minden stimmelt, megvettem, megmelegítettem és megettem. Üdítő ebéd utáni elfoglaltságként kijavítottam amiket reggel megírtak szorgos diákkezek, majd - miután korán ébredtem - úgy döntöttem szundítok egyet. A döntést tett követte, már talán 10 perce is durmolhattam amikor a mobilcsengés ébresztett fel. Természetesen vidáman-frissen vettem a hívást, majd igyekeztem ott folytatni ahol abba hagytam. Dacára a mély alvásnak kissé zákányosan ébredtem. A zákányosságról szerintem már itt írtam, elegendő az első pár sort elolvasni, ez nem a jó ébredésekre jellemző. Vannak jó ébredések is, a zákányosak nem azok. Annak idején mikor a Peti kicsi volt, mindig csodálkoztam honnan a csudából tudnak ezek a csöppségek hajnali 4 órakor ilyen vidáman ébredni? Mert én közel sem voltam annyira feldobódott. Persze nekem is vannak jobb ébredéseim, ez nem olyan volt. Az ember ilyenkor próbál valami olyasmit csinálni amitől javul a közérzete. Én például ilyenkor szívesen fordulok a hűtő felé segítségért. Néhány pohár hideg rostos üdítő segített is valamelyest, egy akciós banán pedig határozottan javított a kedélyállapotomon. Úgy értékeltem most jött el az idő, hogy valami magvas, tartalmas dologgal rukkoljak elő itt a Morgómedvében.
El is kezdtem írni ezekről a celebekről - régi tervem már ez nekem - de aztán belegondoltam, hogy nem tehetek úgy mintha közönséges, máskor megszokott heteket élnénk, itt mégiscsak egy több hete tartó henyélés esete forog fenn némi megszakítással. Emellett azért nem lehet szó nélkül elmenni, úgy tenni mintha nem az évnek egy különleges időszak lenne pihenéssel, evéssel, ivással persze ünnepekkel megspékelve.
Így aztán ugrottak a celebek, pedig igen szívesen írtam volna Anettkáról meg Pandóráról, akik a ringben püfölték egymást valamelyik nap az egyik kereskedelmi csatornán, gondolom fergeteges nézettség mellett. Azt hiszem az említett hölgyeket nem kell bemutatnom, talán az utóbbiról annyit, hogy valami valóság showban szerepelt, és amikor kiderült, hogy ő is bekerül a házba szorgos emberek pár óra alatt felhajtottak az Interneten néhány száz fotót ami azt bizonyította talán mégsem felel meg azoknak a szigorú erkölcsi feltételeknek melyeket a házba bekerülők mércéjéül megszabtak. Na szóval ők bokszoltak valamelyik nap és nyilván azért ők mert ők hírességek, azaz celebek. Hát ezekről a celebekről akartam én írni de aztán úgy döntöttem most inkább nem írok, majd máskor.
Írok inkább arról, hogy két ünnep között vagyunk, kis szünetet tartunk a lustálkodásban, hogy aztán szerdától egy újabb 5 napos megpróbáltatásnak vessük alá magunkat. A TV-csatornák által kínált műsorok nem igazán nekem szólnak, így aztán tovább nézegetem a NAVA karácsonyi ajándékát a 77 ajándék filmet 77 év terméséből. Jó néhányon egyébként túl vagyok már. Jó volt újra látni amint Vitray gombot varr a fakír hasára, vagy Antal Imre Halász Juditot invitálja a stúdióba, vagy Kardos Ferenc III. éves főiskolai hallgató filmjét a Presszóban-t. Annak a Kardos Ferencnek aki közben neves filmrendezővé nőtte ki magát.
A Presszóban-t azért is érdemes megnézni mert tele van szép és fiatal emberrel. Itt kérem minden klappol. Sehol egy kancsal, netán elhízott vagy rosszul öltözött ember, ezek a lányok és fiúk szépek, jó alakúak, jól öltözöttek, kifogástalan frizurával rendelkeznek és nagyon illemtudóan táncolnak. Ha más mondanivalója nem is lenne a filmnek már ez is megérdemelné a figyelmet, de ennyivel nem lehet vizsgafilmet csinálni, tehát van mondanivaló is. Van bizony. Javaslom nézzük meg és tapasztalni fogjuk. Ma már ugyan kissé naivnak tűnik a dolog, képzeljük csak el a fiatal pincérnőt egy mai eszpresszóban amint a mályvazakós tulaj kirohan az irodából az eltörött csészék zajára, de mégse képzeljük el, inkább nézzük meg a filmet és pár percig élvezzük az általa sugallt kedves légkört. Jó szívvel ajánlom a többit is, úgy néz ki a hátralévő napokban ha néznivalóra vágyunk jobbat nem tehetünk.
