Érdekes, vannak népek akiknek a filmjei szinte kivétel nélkül jó filmek. Ilyenek a svédek is meg a dánok is. Gondoljunk csak Ingmar Bergman filmjeire. Aztán vannak akiktől nem tudnék jó filmet mondani. Sajnos a sógorék sem tudják eltalálni az ízlésemet. Az órák és bankok hazája nem is erőlködik. Egy filmet láttam tőlük életemben "A csónak megtelt" címmel. Igaz, az emlékezetes marad.

Arról szólt, hogy semleges állam lévén a második világháború alatt a nácik elől sokan ott kerestek menedéket, aztán egy idő után úgy itélték meg, hogy a "csónak megtelt" és adták vissza a menekülteket Németországnak. Persze annak tudatában, hogy hol fogják végezni a szerencsétlen üldözött visszaadottak: koncentrációs táborokban. Jobb esetben.

Na szóval a svédek jó filmeket tudnak csinálni, szeretem is a filmjeiket. Persze kérdés mi az, hogy jó film? Jó film-e az, amikor 2 órán kerszetül feszültségben van az ember, hogy milyen könyörtelen gonoszságokat találnak ki normális emberek mások gyötrésére és kínzására, többnyire igazságtalanul. Hát ez a film amit tegnap este láttam a Duna TV-n erről szólt. A címe is egyébként Könyörtelenek volt.

Nyomasztó film volt de mindvégig fenntartotta érdeklődésemet és megérintettek azok az értékek amiket közvetített: a barátság, a szeretet és a szerelem. És a könyörtelen durvaság is ami már természetesen nem az értékek közé tartozik.

Egy zárt, jónevű és nyilván drága kollégiumban játdszódott ahol az igazgatóság egy felsőbb évesekből álló un. Diáktanácsra ruházta a vezetést, és úgy tett mintha nem látná azt a határtalan durvaságot és embertelenséget ami a kollégiumban uralkodott.

Persze az igazgató és a tanári kara láthatólag a polgári értékek követői voltak, elegánsak, külön asztalnál étkeztek a szomszédos teremben, evés előtt ima, az igazgató érkezése előtt az Istennek sem ültek volna asztalhoz, laza és könnyed beszélgetéssel ütötték agyon az időt. Ott ültek a szomszéd asztalnál és látszólag semmit nem vettek észre abból a terrorból amelyet a felsőbbévesek gyakoroltak az alsóévesek között a Diáktanácsság mint demokratikus szerevezet mögé bújva. Jó fantáziám van, el tudom képzeleni ezeket az embereket otthon a hálószoba négy fala között is, amint válogatott szexuális durvaságok elviselésére kényszerítik síró, könyörgő feleségeiket és minden éjszaka megalázzák őket mint diákjaik a társaikat.

Nehéz film volt a tegnapi. De realitáson alapul, a világban milliószor megtörténhet, megtörténhetett millió kollégiumban és közösségben ahol a korábban meggyötörtek felsőbb évesen már kíméletlenül visszaadják amikben ők "részesültek" alsóévesként. És ha ehhez erkölcstelen felfogás, rossz nevelés és némi szadista hajlam társul nincs megállás a borzalmakban. Az ember azt hinné a történet csak tragikusan végződhetne. Most nem így van. Igaz happy end sincsen. És így is kerek a történet, így sincs hiányérzetünk. A főhősnek nem egyszer kell megalkudnia, vállalva a gyávaságot de csak azért, hogy később emberi nagysága még kontrasztosabban jöjjön elő.

Csodálatos az a 2-3 perc amikor a szerelmesek, miután a lány megmentette a fiú életét a fagyhaláltól, az ágyban simogatják, cirógatják egymást. Nyoma sincs a szexualitásnak, illetve van, csak nagyon eggyé ötvöződve a szeretettel. Igazi átéléssel játszik a két szereplő, írigylem a fiatalemebert akinek ilyen szerelmes jutott. Na persze ez csak egy film, de a jelenet tényleg nagyon hiteles. És hát tanáremberként kívánom sok tanítványomnak, ők még fiatalok, hogy szerelemben ennél alább ne adják, ne kelljen adniuk.:)

Ha valakinek alkalma van feltétlenül nézze meg. Tehát: Könyörtelenek. Svéd film, a főcímet nézzük meg itt:

http://www.port.hu/pls/fi/films.film_page?i_perf_id=4527498&i_where=1&i_where_tv=1