Hallgatom a híreket az Operabálról. Hát erről megint lemaradtunk. Pedig biztos jól mutatott volna a trabim a parkolóban. Persze 300 ezer forintunk nem lett volna fejenként, így az szóba sem jöhetett. Kétszer 75 ezer még csak csak akadt volna, de hát a trabi tényleg megbízhatatlan jószág már, le is cserélem májusban. Egy használt suzukira. Azért májusban mert akkor kellene levizsgáztatnom. Szegény 18 éves én meg már nem szeretném tovább használni mert félek egyszer tényleg kimegy alul a lábam a padlón keresztül. Így aztán majd behajtok valami bontó udvarára, kiveszem a táskámat, megsimogatom a tetejét és örülök ha majd fizetés nélkül távozhatok. Európa uniús ország vagyunk, nem lehet csak úgy szennyezni a környezetet trabantokkal. Még ilyen formában sem.
Hát hadra fogható autónk nem lévén, mi szépen itthon maradtunk. Jobb híján a TV-ből éretsülhetünk a legfontosabb hírekről. Hogy mi lesz a menü, meg a táncosok már november óta gyakorolnak. Hát kicsit gyanús nekem ez a 3 hónap, mi a csodát kell ezen 3 hónapig gyakorolni? Hogy jobban el lehessen kérni a 300 ezer forintot? De igaz is, mit értek én ehhez, nem vagyok én egy nagyon bálba járó ember. Aztán megtudhattuk, hogy a nyugdíjasok délelőtt megnézhették a főpróbát. Láttam is a boldog nyugdíjasokat a páholyokban, tényleg élvezték a dolgot. Kíváncsi lennék ki mondta meg, hogy melyik nyugdíjas nézheti meg. Nyilván nagy élmény lehetett, hát persze, ez is egy programpont, hamarabb eltelik a nap. A végén talán még egy üdítővel és egy kávéval is megvendégelték őket.
Aztán minden évben elmélázok ezen a sétálójegyen. Már maga az Operabálon való részvétel is bizonyos társadalmi megosztást hoz létre azok között akik megengedhetik maguknak, meg akik nem, de aztán "házon belül" tovább foltytódik a polarizáció, miszerint a módosabbak asztaloknál ülve élvezhetik az élet napfényes oldalát míg vannak a sétálók akik viszont tényleg sétálnak. Bár néha gondolom meg is állhatnak.
Elképzelem magam amint feleségemmel sétálok, sétálgatok. Oda megyünk időre, persze nekünk nincsen asztal, lehet, hogy egy szék sem, de majd kiderül. Elkezdünk sétálgatni, nézelődni, jönnek sorban a hírességek, az urak szmokingban vagy frakkban, a fene se tudja miben kell ide jönni, lehet, hogy éngem be sem engednének kissé viseletes sötét öltönyömben. A feleségek erre az alkalomra varratott költeményekben, az eladó lányok szintén. Mi meg csak nézzük, hogy jönnek meg jönnek, többnyire azok akiknek jól bejött ez a rendszerváltás. Aztán én elkezdek nyavalyogni, hogy hagyjuk már ezt a bámulást és igyunk meg valamit, mondjuk egy sört, erre az aszsony rám néz, hogy rögtön elsüllyedek. Tekintetében a megrőkönyödés, hogy "Itt sört? Ez nem matrózkocsma?" Rejtő után szabadon. De az aszzony még nézné, hát jobb híján én is nézem egyre inkább fájós lábaimmal. Sétálunk is egy kicsit, hogy ne macskásodjanak meg tagjaink, aztán hirtelen megalázónak tartjuk ezt az egészet, rájövünk, hogy el sem kellett volna jönni, gyorsan lelépünk, beülünk a trabinkba és húzunk haza. És néhány hónapig csirke-farhátat eszünk, hogy valahol behozzuk ezt a 150 ezer forintot. És itt felébredtem hülye álmomból, kimentem a konyhába csináltam egy nagyfröccsöt jó metrós kocsisborból, majd visszajöve megnéztem a kincstári TV Hiradóját is, hátha meg tudok valami igazi újdonságot az Operabálról.
Végülis nincs nekem különösebb bajom ezzel az Operabállal. Ahhoz, hogy úgy nagyjából 85 év múlva elmondhassák a még lelkesebb riporterek, hogy megrendezték a rendszerváltás utáni 100. operabált bizony el kellett kezdeni valamikor. El is kezdték vagy 15 éve. Hát hogy sokan vannak akik kicsit keserű szájízzel hallgatják a mai lelkendező riportereket és nézik a ruhaköltemnényes hírességeket, ők ebből bizony kimaradtak. És kiballagnak a konyhába egy üveg kőbányaiért. És átkapcsolnak valami amerikai thrillerre vagy valami ökörködésre. Ezekből mostanában elég sok van errefelé. Valamit valamiért.
