Az egyetemen egyik kedvenc tárgyam volt a "Kapitalizmus politikai gazdaságtana". A mai fiatalok bizonyára nem értik a politikai szót, már én sem nagyon. Akkor arra gondoltam, hogy ez nem lehet más mint a kapitalizmus gazdaságtana csak a politika szempontjaival kissé átdolgozva. De lehet, hogy csupán azért nevezték így mert létezett egy ezt követő tantárgy is, amit meg úgy hívtak, hogy "A szocializmus politikai gazdaságtana". Ezt viszont már nem nagyon értettem meg nem is szerettem. Ez tárgyalta a gazdaság törvényszerűségeinek alkalmazását szocialista viszonyok között. Nem ideológiai okokból nem szerettem hanem mert nehéz és érthetetlen volt.
D tanár úr első körben ki is pakolt, pedig egy kettest biztos megérdemeltem volna. Na nem érdekes, hagyjuk a régi sérelmeket. D. tanár úrról az a hír járta, hogy azért taníthat mert valami kommunista mártír volt, Rákosi börtöneiben kihegyezték az ujjait, de mi hiába bámultunk vizsgán a kezeire nem láttuk, hogy hegyesebbek lettek volna mint a mi ujjaink. Vizsga közben jókat szundikált, nyilván a nehéz börtönéveknek köszönhetően volt az átlagnál fáradékonyabb, aztán ha felébredt mondott egy jegyet amit tudomásul vett az ember. Aztán valahogy úgy voltunk mint az egyszeri vizsgázó, aki után - mikor elégtelennel ballagott ki a szobából -, a tanár utána szólt, hogy a "A magáéba, kolléga úr!". Na de nem erről akarok én írni hanem a dinnyeháborúról, de írhatnék a 2 héttel ezelőtti meggyháborúról is.
Az ember azt hinné, hogy a dolgoknak valahogy úgy kellene működniük, hogy a termelő - maradjunk a dinnyénél - először is anyagi eszközöket fektet be a dinnye termelésbe. Megveszi a termeléshez szükséges dolgokat, ezekről számlákat kap, aztán szépen nevelgeti a dinnyéit itt megint anyagi eszközöket fektet be valamint befekteti saját és családja valamint alkalmazottai munkaerejét is. Ha bért fizet fizeti annak közterheit is, nem feketén alkalmazza az embereket. Ha kell bankkölcsönt vesz fel, ennek kamatait is beleszámolja a költségekbe. Szépen gyűlnek a költségei melyekben van egy olyan rész is ami a mezőgazdasági termeléssel járó természetes kockázatokat tartalmazza (rossz időjárás, esetleges túltermelés stb.) és aztán egyszer csak eljön a szüret ideje. Termelő kiszámolja a dinnyetermelés idáig felmerült költségeit, hozzáteszi még a szállítással és eladással kapcsolatos kiadásait és kiszámolja mennyibe került neki egy kiló dinnye. Rátesz egy tisztességes hasznot ami tisztességes megélhetést biztosít neki és családjának és elballag a felvásárlókhoz és kínálja a dinnyét a kiszámolt értéken. A felvásárló azt mondja, nem rossz. Ő is rátesz egy elfogadható hasznot, majd ugyanezt megteszi az áruházlánc is és kirakja a boltba ezen az áron. Aztán jövök én a vevő, megnézem mi van kiírva, eldöntöm jó-e ez nekem? Ha jó megveszem, ha nem, nem veszem. Mivel az árképzés korrekten történt valószínűleg megveszem, mert nekem is megfelel ezen az áron. A dolog ilyen egyszerűnek látszik - némi apró elhanyagolásokkal - az én három évtizedes tanulmányaim alapján.
Ezzel szemben mi van ma? A felvásárlók mondnak egy árat, aztán vagy jó a termelőnek vagy nem. Ha nem jó akkor jön a meggydöntögetés a Parlament elé, a dinnyéé meg az áruházlánc egyik egysége elé. Ahogy hallom a meggy felvásárlási árában ráadásul még benne van valamiféle felvásárlói bosszú is a tavalyi magas felvásárlási árak miatt. Hát normális dolog ez? Nem normális kedves olvasóim. De momentán ez van. Olyan ez is mint a közismert füves hasonlat: majd ha az újgazdag is 200 éve nyírja már a pázsitját olyan lesz mint az angol arisztokratáé a szomszédban.
