Folyik az üzengetés, az eredményét már sejtem. Mivel ez egy politikamentes blog itt abba is hagyom és inkább leírom, hogy is nézett ki a felsőoktatás akkor amikor én 1968 szeptemberében megérkeztem Miskolcra. Történetesen Hódmezővásárhelyről, ahol 11 hónap alatt - mint előfelvételis katona - kicsit meg is edződtem. Az ottani kemény világ sokat segített abban, hogy könnyebben viseljem el azokat a nehézségeket amelyek egyetemi tanulmányaim alatt vártak rám. Nem kell itt semmiféle különleges gyötrelmekre és egyebekre gondolni, egyszerűen csak tanulni kellett. De azt nagyon keményen. Mert aki nem tanult az egy-két félév után szedhette a sátorfáját, várta az iparban a teljes foglalkoztatottság. De ne szaladjunk ennyire előre, haladjunk csak sorjában.
Tehát megérkeztem Miskolcra és elhelyezkedtem a kollégiumban. Aztán a rákövetkező hét hétfőjén 8 óra előtt jóval megjelentem a tanteremben ahol az első órám volt, történetesen matematika. A tárgy illett az ismerkedéshez, mivel a 15 fős tanulókörünkben 5 fő úgynevezett évismétlő volt. Vagyis ők egy évvel korábban már elkezdték egyszer az egyetemet, de matematikából nem tudtak levizsgázni ezért évismétlésre lettek kötelezve. Ami nem teljesen precíz megfogalmazás, mert a tavaszi félévben valahol dolgoztak, csupán az őszi félévre érkeztek vissza Miskolcra, ahol elkezdték ugyanazt a félévet mint egy évvel korábban.
Mi akkor egy kicsit megszeppentünk mint a kezelhetetlen zsidó gyerek, akit már szülei a negyedik iskolába írattak be, történetesen a jezsuitákhoz, és azt írta haza a szüleinek, hogy itt jó ha meghúzza magát az ember, ezek itt nem lacafacáznak, látott itt valakit akit keresztre feszítettek.
Szóval mi is megszeppentünk, tanultunk is mint a kisangyal. Főleg matematikát. A bátyám akkor volt ötödéves, egyik tankörtársa földim volt, egy faluból jöttünk, ő szívesen foglalkozott velem délutánonként. Hát nem igaz, mennyi matek példát megcsináltunk. Aztán persze volt itt ábrázoló geometria is, meg fizikai kémia, szóval tanulnivaló volt bőven. Az első félévről beszélek, később jött a mechanika, fizika, gépelemek stb.
Szóval akkor az volt a rend, hogy minden tárgyból ki volt írva egy fővizsganap. Erre el kellett menni. Vagy ha nem ment el az ember akkor a vizsga eredménye elégtelen lett. Aztán ha ez nem sikerült - ami gyakran előfordult akkortájt - az ismétléshez már az ember a tanszékeken kiírt időpontok közül választhatott leginkább megfelelő alkalmat. Egy tárgyból normálisan kétszer lehetett i s m é t e l n i. Az első ismétlést fekete utóvizsgának, vagy röviden uv.-nek hívták. 25 Ft-ért kellet úgynevezett úv. jegyet venni a Tanulmányi Osztályon. Ezzel ment az ember vizsgázni, enélkül szóba sem álltak vele.
Ha ez sem sikerült akkor jött a piros uv. 50 Ft-ért. Ha ez sem sikerült akkor kezdett nagy baj lenni. Ugyanis harmadszor is el lehetett menni ugyanabból a tárgyból vizsgázni, de ezt az 5 év alatt csak egyszer lehetett igénybe venni, a színe lila volt, ára pedig 75 Ft. Ezt maga a rektor engedélyezte. Ilyen feltételek mellett ha az ember a vizsgaidőszak végére minden vizsgáját megcsinálta elkezdhette a következő félévet.
Ha viszont valamelyik tárgyból nem sikerült levizsgázni akkor kérvényezhette az félévismétlést. Ha engedélyezték akkor a következő félévben valahol a termelő munkában jeleskedett az ember, majd újra kezdte a nem lezárt félévét. Érdemes volt odafigyelni mert több évismétlésre nem volt lehetőség. Létezett még az egészségügyi évkihagyás intézménye, ez hasonló volt a félév évismétléshez, de ez is olyan volt, hogy vagy megadták vagy nem. Általában megadták, jó orvosi papírok azért kellettek. Ez a két lehetőség volt akkor ha az ember nem tudta megcsinálni a vizsgáit.
Volt még egy szigorítás. Az első 4 félévben az utóvizsgák számát igyekeztek korlátozni, a 4 félév alatt nem lehetett több mint 12 darab. Aki ezt túllépte végleg búcsút mondhatott az egyetemnek. Lehetett újra felvételizni és ha felvették az illetőt teljesen tiszta lappal kezdhette el újra az egyetemet.
A vizsgák mellett voltak szigorlatok amelyeket 3 félév tananyagából kellett letenni. Hát ezek is kemény dolgok voltak. Bizottság előtt persze. Meg úgy az egész egyetem a tanulásról szólt. Persze akkor is sok mindenre jutott idő, mi is buliztunk meg moziba jártunk meg udvaroltunk is, de azért elég sokat tanultunk is. Az első félévekben csak a legkiválóbbak értek el kiemelkedő vagy jó eredményeket, aztán a második évet követően egyre több lett a szaktárgy, egyre inkább kiscsoportossá vált az oktatás, itt már lényegesen jobb eredményekkel zárultak a félévek. Miután a szigorlatok beleszámítottak az oklevél minősítésébe ritka volt a jeles minősítésű oklevél, még a szorgalmasabbak is csak jó rendű diplomával zárták tanulmányaikat. Hiába vizsgázott az ember az államvizsgán csupa jelesre az alaptárgyi szigorlatok lehúzták az átlagot.
Hát így tanulgattunk mi a hetvenes évek elején. Akkor valóban csak az járt egyetemre aki tanulni akart és diplomát szerezni. Nem mondom, hogy ez ma nem így van, csak sokkal kényelmesebben mennek a dolgok. És sajnos jóval hosszabb idő alatt, ami viszont nagyon sok pénzt emészt fel. Szülőktől és az "államtól" egyaránt.
