Nálunk szerencsére még nincs, mármint poloskánk, de már a közelünkben van. Ezt onnan tudom, hogy kaptunk egy levet a házkezelőségtől, hogy a poloskákra való tekintettel rendkívüli lakógyűlést hívnak össze. Nem rendkívüli lakógyűlés minden évben vagy egyszer, ahol  - többek között - a résztvevők eldöntik, hogy mennyi lesz a közös költség. Eleinte én is eljártam ezekre a gyűlésekre, de aztán elmaradoztam, mert untam, hogy néhányan érdektelen dolgokon vitatkoznak a cég képviselőjével órákig, a komolyabb megbeszélnivalókra meg soha nem jut idő. Meg azt is meguntam, hogy olyanokkal vitatkozzam akiknek - finoman szólva - nem sok ismeretük volt arról amiről beszéltünk. De nem csak én maradoztam el, hanem sok lakótársam is, ahogy innen onnan hallottam.

Egy rendkívüli lakógyűlés az persze más, főleg ha ilyen fontos ügyben hívják össze. A szervező a szokásos helyen az egyik iskolában bérelt egy termet a lakógyűlésnek ami bizony ezúttal nagyon szűknek bizonyult. Én még időben érkeztem, hogy ülőhelyem legyen, de bizony a később érkezőknek székeket kellett áthozni a szomszédos termekből, hogy le tudjanak ülni.  No nézd csak - gondoltam, a baj hogy összehozza a kedves lakótársakat. És valóban egy emberként vártuk, hogy történjen valami.

A "házigazda" üdvözölte a résztvevőket majd ezt követően szinte félénken tette fel a kérdést, hogy kik azok akiknél már megjelent ezt az undok rovar? Szerintem ő maga is meglepődött, meg én is, amikor meglehetősen sok kéz emelkedett a magasba. A meglepődésem nem igazán annak szólt, hogy sokan jelentkeztek hanem annak, hogy az emberek egyáltalán felvállalják, hogy náluk bizony van poloska. Nyilván mindenki érezte, hogy komoly a baj, itt már nem lehet szégyenlősködni, itt a valós helyzetet objektívan kel látni, hogy tudjuk mekkora is a baj. Tehát megemelkedtek a kezek és mindenki be is mondta, hogy melyik lépcsőház melyik lakásában lakik. Ebből már látszott, hogy az egyik lépcsőház elég fertőzött, de már feltűnt a mi lépcsőházunkban is amely szomszédos azzal ahol sok van. Bennem kétféle érzés volt: egyrészt együtt éreztem azokkal akiknél már van poloska, másrészt viszont örültem, hogy nálunk még nincsen.  És persze a szolidaritás érzése, hogy ha itt most döntést hozunk arról, hogy m i n d e n lakást és lépcsőházat fertőtleníttetünk akkor természetesen mi is belenyúlunk a zsebünkbe, mégpedig ahogy hallottam ezt elég mélyen kell tennünk. De mint később kiderült semmi közös akcióra nem kerül sor.

Egyelőre azonban még csak ott tartottunk, hogy egy meghívott bogárirtó szakember körbeadott egy kis műanyag edénykét amiben néhány poloska látszott. Lehet, hogy az edényke gyártója valami efféle célra gyártotta mert a fedélben egy nagyító volt kiképezve. Mi meg ezen keresztül hümmögve nézegettük a poloskát, és én meg arra gondoltam, hogy ezt fel nem ismertem volna. Ugyanis bennem is élt egy kép a mezei poloskáról, ez pedig nem nagyon hasonlított arra ott a nagyító alatt. Igaz arra sem amit most találtam az Interneten és meg is osztok az olvasóimmal:

Gyanítom a két kép nem ugyanarról a poloskáról készült. Szóval valami ilyesmit nézegettünk és közben hallgattuk mit mond a szakember.

A szakember nem sok jót mondott. Mindenekelőtt megtudtuk, hogy a poloskát megelőzni nem lehet, tehát nincs prevenció. Ha jön akkor emelet fővel kell fogadni, és meg kell rendelni az irtást egy hiteles szakembertől. Nem ajánlgatta magát, bár kétségtelen enélkül is volt reklámértéke a szereplésének, tehát biztos nem fizet rá arra az egy órára amit velünk töltött. És akkor mindent leszigetelni a külvilág felé, konnektorokat, vízvezetékeket és fűtéscsöveket. Egyszóval minden rést és nyílást a szomszédok valamint a lépcsőház felé. Hát elég macerás dolog. Nekem például eszembe jutott hogy az egyik konnektor előtt egy hatalmas szekrénysor áll, jól telepakolva és nagy szívás lenne azért az egy konnektorért kipakolni és elmozdítani. És ha mindezt megcsináltatta az ember akkor sincsen biztonságban mert kívülről, például buszról vagy munkahelyről is hazacipelhetjük. Ekkor gondoltam arra, hogy megette a fene az egészet, legjobb imádkozni és reménykedni, hogy elkerüljön  bennünket a poloska.

Mert ha jön akkor nagy baj van. Én már laktam olyan szobában ahol volt poloska, tudom milyen az ha valakit megkedvelnek. Történetesen a kollégámról van szó akivel egy szobában aludtunk egy moszkvai kollégiumban. Őt igen kedvelték ezek a vérszívók, szerencsére engem nem. Így aztán az ő érdekében kezdtünk mindenféle trükköket alkalmazni. A szoba közepére húztuk az ágyát, beleállítottuk olyan konzervdobozokba az ágylábakat amiben víz volt, de nem használt. A plafonról vetették alá magukat, hogy szívjanak egy kis vért belőle. Arra már nem emlékszem, hogy a velünk lévő 8 hallgató közül hányan szenvedtek tőlük de biztos sokan.

Aztán vagy 35 éve egy ismerősnél aludtunk egy másik városban, ott is arra ébredtünk, hogy a feleségemen poloskák mászkálnak. Elég hangosak voltunk mikor megláttuk mi a helyzet, de a háziak nem reagáltak. Éjszaka volt. Reggel aztán tapintatosan hallgattunk róla, meg ők is. Én máig sem értem, művelt emberek voltak, hogy tudtak együtt élni poloskákkal? Persze ha mindketten olyanok voltak mint én, hogy nem bántotta őket akkor már jobban ki lehet bírni ezt a helyzetet.

Egyébként itt csak poloskáról írok, az utóbbi hetekben már azt is megtanultam, hogy ez tulajdonképpen ágyi poloska. Amit jó lenne elkerülni. De sajnos igazi közös fellépésre nem került sor. A végén megszavaztuk, hogy mindenki köteles a saját lakásában irtani a poloskát ha megjelenne, de legalábbis beengedni a bogárirtókat. Addig meg ha valakinek van poloskája irtassa saját maga. Némi csalódással álltam fel mert én azt hittem állástfoglalunk arról, hogy m i n d e n h o l meg kell rendelni a poloskairtást egységesen és teljesen kiirtjuk a házból. Hát erre nem került sor.  Így aztán várunk és reménykedünk, hogy megússzuk ezt a poloska ügyet.