Hát ez a tényleges életfogytiglan kemény dolog. Rögtön hozzá is teszem, hogy én is ennyit adtam volna mind a háromnak. Én ha el akarom képzelni milyen lehet egy több éves büntetés mindig abból indulok ki, hogy én csak 11 hónapot húztam le a seregben, de azt is nagyon hosszúnak találtam. Pedig azért a sereg nem börtön. Aztán vannak ezek a fokozatok. Töltheti az ember a büntetését fogházban és börtön fokozatban is, amelyek enyhébb megítélésűek a fegyháznál. Ez a legszigorúbb büntetési fokozat. A börtön és a fegyház lehet azonos helyen is, itt a kettő közötti különbség az életminőségben térhet el. Börtön fokozatban több az engedmény, könnyebb az élet. Nem sokkal, de könnyebb. A fegyház az amelyik igazán kemény dolog. Itt is többnyire a testi adottságok döntik el azt, hogy ki hol foglal helyet a börtönhierarchiában. Leginkább bicepsz nagysága, centiméterekben mérve. Ha az ember jó sok időre van lecsukva megéri naponta megcsinálni a néhány száz fekvőtámaszt mert így neki is nőhet a bicepsze és a tekintélye. Megoldás lehet még egy olyan egyén barátsága is, aki rendelkezik a szükséges testi adottságokkal. Persze itt aztán igazán érvényes, hogy valamit valamiért. Ez sem lehet könnyű döntés. Szóval ezek kemény helyek.

Egyszer régen láttam egy dokumentumfilmet, "Kegyelmesek" volt a címe. A riportok olyan emberekkel készültek akiket először halálra ítéltek, majd később az ítéletet letöltendő büntetésre változtatták, ha jól emlékszem 20 évre. Ott mondta egy elítélt, aki már letöltött 17 évet, hogy itt nagyon hamar repül a pofon. Nem kell hozzá sok, elég ha olyankor szólunk a másikhoz, amikor az gondolatban máshol jár, például otthon. Az ember szerettei körében is türelmetlen néha, pedig őket szereti. Feleséget, férjet, gyerekeket. Itt nem szeretik az emberek egymást, idegenek egymásnak, így aztán tényleg hamar elcsattanhat a pofon. Az embert idegesítheti a párjának horkolása, biztos sokan átélték már azt is, hogy olyan valakivel aludtak együtt, aki cefetül horkolt.  Kiküldetésben, konferenciákon ez gyakran előfordul. Az ember tűr, forgolódik, nem szól, mégiscsak egy kollégáról van szó. El tudom képzelni, hogy egy 16 személyes, emeletes ágyakkal telezsúfolt cellában nem kesztyűs kézzel bánnak a horkolóval. Vagy a szellentés. Egy zsúfolt cellában kevés a hely, kevés a tér. Még ha halkan is intézi el az ember, szaga csak lehet. El tudom képzelni, hogy a büdös szellentés joga is összefügghet a bicepsz nagyságával.

Aztán az ételek. Az ember memóriája őrzi az ételek ízét is. És cefetül meg tud kívánni egy-egy ételt. Természetesen megkapni nem kapja meg, marad a vágyakozás utána. Én is vagyok gyakran úgy hogy megkívánok valamit. Aztán ha nagyon erős a vágy akkor megcsinálom vagy megveszem. Galgóczi Erzsébet írja egy helyen, hogy a háború alatt munkaszolgálatosok vonultak át a faluján és az egyik munkaszolgálatos bement hozzájuk és egy Ady kötetet ajánlott fel egy tojásrántottáért. Egy közönséges 2 tojásból álló rántottáért. A kötet több mint 600 oldalas volt, ők Ménfőcsanakon laktak, ez közel van az osztrák határhoz, hát elég régóta őrizgethette az Ady kötet a gazdája. Mikor azonban lehetősége volt arra, hogy egyen egy tojásrántottát képes volt megválni tőle. Én egy mohó ember vagyok, az jutott eszembe, hogy én több tojásból kértem volna azt a tojásrántottát. Igaz az egykori munkaszolgálatosnak több esze volt, mert tudta, hogy a hosszú idejű éhezésnél végzetes lehetett volna ha telerakja a gyomrát. Hát ilyen erős lehet az ételek iránti vágy.

És ha már a vágynál tartunk nincs többé a másik nemhez kötődő szex sem. Nem érzi többé a másik nem simogatását, gyengédségét. És ha már a gyengédségnél tartunk hát az ott tényleg nincs. A kemény katonás hang dívik az őrszemélyzet részéről is, mert ott ez a rend. Ez egy katonai szervezet ennek megfelelő életstílussal. Emberség bizonyára van az őrzők részéről, de kevesen vannak, alacsony fizetésekkel, tehát gondolom ők is fáradtak, türelmetlenek időnként. Az ember soha nem lehet egyedül. Talán a WC az egyedüli hely ahol egyedül lehet, ahogy nemrégiben hallhattuk a börtönparancsnok úrtól a "Kabaré Matinéban". De hát milyen egyedüllét ez? Könnyebb az élet ha van munka, de az sincs mindenhol. Ahol van munka ott is azok a gazdálkodás szabályok érvényesek mint a kinti életben. Nem lehet olyan dolgokat gyártani millió számra amiket nem vesz meg senki. Ezeknek a börtönvállalkozásoknak a kinti cégekkel kell konkurálniuk. Az alapanyag pedig pénzbe kerül. Ilyenkor léphet be az állam amely megveszi ezeket a termékeket amire látunk is példát mostanában. A társadalom joggal várja el, hogy az elítéltek dolgozzanak, keressék meg tartásuk költségeit. Ez ellen az elítéltek többsége sem tiltakozik. Munkával gyorsabban telik az idő, ráadásul egy kis pénz arra is marad, hogy a kantinban ezt-azt vásároljanak. De a lehetőségek korlátozottak.

Szóval a börtön és a fegyház kemény dolog. Kemény, akármennyi időt is kell ott tölteni. De különösen kemény ha az ítélet hosszú időre szól vagy egyenesen életünk végéig. Akkor az ember végleg lemondhat a másik nemről, a finom ételekről, a strandolás élményéről, az évszakok által kínált természeti szépségekről. Marad a szűkre szabott kincstári koszt, a zsúfolt cella, a szeretettelen élet, a korlátozott tisztálkodási lehetőségek, az időnkénti beszélő. Mindaddig amíg az ember meg nem vénül és a börtönorvos meg nem állapítja a halál beálltát.

Azt nem tudom a bűncselekményt elkövetők nem gondolnak ebbe bele? Meg is válaszolom: de igen, belegondolnak, de azt hiszik ők megússzák, őket nem fogják el. Ebben bíznak és ezért nem gondolnak a bent töltött évekre ott, ahol egyedül a bicepsz mérete a meghatározó. Pedig jó lenne ha gondolnának rá és nem csak akkor amikor a másodfokú ítélet után becsukódik mögöttük a nagy vasajtó és elkezdődik a befogadás procedúrája. Amely most már életük végéig szól. Amitől már csak egy rosszabb van, mikor ott áll az ember a cella ajtóban két kezében tartva motyóját és a cellaajtó is becsukódik mögötte, miközben jó néhányan kíváncsian méregetik eljövendő lakótársai közül, hogy aztán birtokukba vegyék.