Vénasszonyok nyara van, emlékszem régen, még a rendszerváltás előtt ekkor mentünk a Nyírségbe almát szedni. Ezeken ugye mindig voltak hallgatók és oktatók. Már nem emlékszem milyen arányban, az utóbbiak száma karonként és évfolyamonként olyan 5-6 fő volt. Eleinte egy hetes turnusok voltak, aztán egyszer megpróbálkoztak két hetessel is. Az ide beosztott oktatók többnyire fiatalok voltak, sokszor fiatal házasok. Az ifjú felségek már akkor sem viselték könnyen hogy ha párjuk hosszabb időre magukra hagyják őket a hitvesi ágyban, így aztán nagy tülekedés nem volt, többnyire a vezetők döntöttek a kérdésben. Előfordultak olyan esetek is amikor az egy tanszéken lévő minden fiatal beszállt a dologba és mondjuk a hét felében leváltották a kint lévőket. Aztán mikor bevezették a 2 hetes turnusokat is ezt a módszert már kötelezően alkalmaztunk, igaz a váltás nem háromnaponta hanem hetente történt. Szóval nem volt ez egy népszerű dolog, nem is nagyon tülekedtünk.
Az oktatók között egyvalaki volt a vezető aki az egész évfolyamért felelt. Nálunk akkortájt egy évfolyamon olyan 100-110 fő körüli létszám volt. Mi úgy neveztük ezeket kiemelt oktatókat, hogy bandagazda. A kifejezés régi, még a háború előtti. Úgy gondolom idénymunkások állhattak össze egy csoportba, az ő dolgaikat intézhette ez a bandagazda. A bandagazdák a nyár felé beültek egy mikrobuszba és az egyetemi fő-fő felelős vezetésével leutaztak abba az állami gazdaságba ahová majd az egyetem megy almát szedni. Ilyenkor az állami gazdaság vezetőivel különféle megbeszélések folytak, megbeszélték a részleteket, megtekintették a szállásokat. Amelyek azért elég túlzsúfoltak és igénytelenek voltak de azért a hallgatóink megtalálták a módját, hogy jól érezzék magukat. Állítólag egy ilyen alkalomkor kiderült, hogy nem tudják megoldani, hogy a lányok egy része ne a fiúkkal egy hálóteremben aludjon. Az illetékes vezető erre összeráncolta a homlokát, majd legyintve csak ennyit mondott: abban a hidegben ami itt lesz a nemi különbségek úgyis eltörpülnek. És mentek tovább.
Hát reggelente tényleg hideg volt. Én vettem Kisvárdán egy hőmérőt, amikor ébresztettem őket megmértem, 13 Celsius fok volt a teremben. A fiatalok hálózsákokban aludtak, szerintem tojtak a hidegre. Késő délután bementek Kisvárdára a diszkóba, mikor megjöttek nem sokat foglalkoztak ők a hideggel.
Azért mindig voltak problémák, ezek az oktatási rektorhelyettesnél csapódtak le. Aztán egyszer az illető gondolt egy nagyot és eljött velünk almát szedni. Gondolhatta, hogy a személyes tapasztalatok alapján lehet legjobban megítélni mennyire jogosak a panaszok. Az illető bányász volt, így aztán velünk bányász oktatókkal került egy szobába. Sajnos nem volt szerencséje, 2 napig szakadt az eső, ki sem tudtunk menni az almáskertbe, végig dumáltuk a 2 napot, aztán a második nap végén nem bírta tovább és hazament. Gondolom azért otthon is volt dolga, mármint az egyetemen.
Az indulás élvezetes volt. Évente egyszer a személyvonatok kijöttek az egyetemig az erőmű számára épített iparvágányon, ez ott van a kollégiumok mellett, sokat nem kellett cipekednünk a cuccainkkal. Nem is baj mert a pálinkának súlya van. A vonaton aztán előkerültek az üvegek, alakult a hangulat. Mire megérkeztünk senkit nem érdekeltek a kissé zord körülmények. Aztán azért másnap reggel mindenki ott volt az indulásnál.
Az almaszedést teljesítmény alapján fizették. A nap végén az állami gazdaság emberei összeírták melyik brigád mennyi almát szedett, ez képezte az elszámolások alapját. Ez minden nap megtörtént. Aztán már a hazaérkezést követően úgy 2 hét múlva megérkezett a pénz is. A munkadíjból levonták az étkezési költségeket. Sokan nulla eredményre törekedtek, ami azt jelenti, hogy csak annyi almát szedtek amiből a kaját le tudták vonni. Olyan nem volt, hogy be kellett fizetni mert a leszedett alma nem fedezte a beburkolt ennivalót.
Volt néhány hallgató akinek 1 forintokat fizettem ki. Hogy hogy tudták ilyen ügyesen belőni a szedett mennyiséget nem tudom. Nagyon sok oktató is beállt szedni, bár nekik nem volt kötelező. Valóban nem, de könnyebben telt a nap. Meg furcsa is lett volna, hogy a hallgatók dolgoznak, mi meg kvaterkázunk. Így aztán mis is dolgoztunk, hol ide hol oda kiürítve a vedrünket. Az eső után szép idő jött, kellemes meleg őszi idő. Kaptunk tízórait is, zsíros kenyeret. Időnként paprikát is hoztak hozzá, ilyenkor madarat lehetett fogatni velünk. Egy kis zöldpaprika nagyon fel tudja dobni a zsíros deszkát. Én úgy gondolom a Kisvárdai Szeszipari Vállalat is jól járt velünk. Berúgott hallgatót és oktatót nem láttam. Aztán hamar eltelt a hét és jöttünk haza, szintén az Egyetemvárosig.
Aztán voltak akik a Hegyaljára jártak aszú szemeket szüretelni. Hát ez azért kemény dolog. Októberben, amikor már beköszönt az esős idő sárban mocsokban hajlongani a szőlőtőkék körül és szemenként szedegetni le az aszúszemeket. Ha nekem kellene csinálni inkább soha nem innék tokaji aszút. Hálaistennek ez nem tartott sokáig úgy emlékszem. Talán 2 alkalommal ment oda az egyetem. Az almaszedés sokkal jobb volt.
Végezetül néhány kiszólás a Budapesti Műszaki Egyetem almatáborából:
- Hát kedves bátyám maguk nem igazán értenek az alma termesztéshez, megeszem a kalapom ha erről a fáról lejön 3 kilónál több alma.
- Hát akkor én is, fiam, mert ez körtefa.
És egy másik: Figyelj, ha ma sem zuhanyzol holnap nem megyek veled egy fára.
