Hát már a bácskai hurka sem a régi. Az utóbbi időben valahogy nem láttam. Aztán néhány hónapja kaptam egy rúddal ajándékba, ugyanis az ajándékozó kapott a gyártótól egyet, hogy tervezzen rá valami szép ízléses címkét. A címke elkészült én meg megettem a mintapéldányt. Jó volt, olyan amilyent én szeretettem. Ha az ember kettévágta akkor kiválóan fel lehetett ismerni a bőrkét, a májdarabokat, az apró fejhúsdarabkákat és a többi összetevő nagy részét is. Tehát olyan volt mint ahogy a Nagy könyvben meg van írva. Fogyott is rendesen, talán háromszori alkalom elegendő volt az elpusztításához. Ez a mostani amit akciósan vettem azért már másabb. Az összetevők természetesen fel vannak tüntetve a csomagoláson, azonban a vágási felület mentén már semmi sem azonosítható. Nem látszanak a bőrkedarabok, a fejhús darabkák és már az sem látszik, hogy máj lenne benne. Biztos benne van, meg a többi is, csak úgynevezett pép formájában. Írhatnék húspépet is. Hát innentől követhetetlen, hogy mi is van benne. Néhány apró fehér foltocska látható ugyan de ez nyilván az ipari szalonna lehet. Az íze? Hát hasonlít valahol a bácskai hurkára, hazudnék ha nem ezt mondanám, de valahogy ez már nem az igazi így.
Egyébként én akkor ettem rengeteg bácskait amikor úgy hathetente lementünk Recskre megvizsgálni az 1200 méter mély aknában lévő köteleket. Azokat amin - többek között - az emberek szoktak utazni egy vederszerű edényben. Mielőtt kiértünk volna a bányához mindig megálltunk a vasúti átjárónál található ABC-ben bevásárolni. Ilyenkor vettünk egy kis ennivalót magunknak. Én rendszeresen bácskait vettem mert imádtam. Meg valami kenyérfélét, innivalót, meg sokszor olyasmit is ami itthon éppen hiányzott a háztartásból. A kocsi elbírta. Hát ez a bácskai ott tényleg olyan volt mint amilyennek lennie kellett. Mint ahogy ecseteltem írásom elején is.
Egyébként szerettek ott bennünket. Mikor hárman megjelentünk a főnökasszony is tiszteletét tette az eladótérben. Mosolyogva nyugtattuk meg, hogy köszönjük szépen minden rendben van. Ennek az előzménye az volt, hogy kezdetben én időnként átalakultam fogyasztóvédelmi felügyelővé és például kedvesen mosolyogva megkérdeztem a csemege pultnál dolgozó ifjú hölgyet, hogy ugye van ellenőrző mérleg a boltban? Nem volt, de mire elhagytuk a pénztárt már két tanulólány is útban volt egy mérleggel. Hasonló sikereket mondhatok magamnak az árak jelzését illetően is, miután egyszer végigmondattam magamnak minden egyes árucikk árát ami volt a csemege pultban balról jobbra. Egy darabig eltartott de nem siettünk. Aztán elértem azt is, hogy a csemegepult tetején lévő csodálatos csülköket és szalonnákat letakarják. Ez egyébként régi mániám, ma sem veszek innen semmit, akármilyen szép dolgokat is raknak ki elém. Aztán egyszer azt vettük észre, hogy megdrágult ez a bolt. Ekkor kezdtük letudni már Egerben a bevásárlást. De ott is volt mindig valami ami nem tetszett. Végül már előző nap este megvettük itthon a másnapi reggelinket, néha ebédünket is. De azért hazafelé csak bevásároltunk, igaz más máshol. De ez már egy másik történet, akit érdekel klikkeljen ide. És ha még mindig van kedve egy további recski történetet, talán ide is.
Aztán lassan úgy leszek mint az egyszeri leány aki szívesen fogadta éjszakánként a legényeket és mindegyiktől csak egy-egy pár papucsot kért. De az évek rajta sem múltak el nyomtalanul, eljött az idő amikor egyszer csak elmaradtak a legények. Így volt ez egy darabig mígnem híre ment, hogy reggel felé minden legény egy-egy pár papucsot kap ajándékba.:)
