Valamelyik este nagy kísértésnek voltam kitéve, de ellenálltam. Az történt ugyanis, hogy úgy este fél 10 tájban úgy éreztem valamit feltétlenül innom, de nem is innom hanem inkább ennem kell. Egy kortynyi unicumra gondoltam vagy egy karikányi bácskai hurkára.

Aznap reggel vettem a Spar-ban két rúdnyit egy kis juhtúróval együtt, ugyanis néhány nappal ezelőtt láttam, hogy akciós. Első körben nem találtam meg, odamentem a csemege pulthoz, kérdezem van-e? Van persze - mondja az eladó - és már nyúl is egy megkezdett rúd után. Odanéztem, szerencsére láttam az árát is, ezernégyszáz forint fölött volt. Bácskainak ez nagyon sok, mondtam is, hogy bocs, nem kérem. Aztán ő mondta, hogy nézzem meg a hűtőpulton, ott legalul, van ott másfajta is. Hát igen, ez tényleg másfajta volt. Rövid és nagyjából fele annyiért. Vettem is mindjárt kettőt. Ebédre megkóstoltam, a juhtúróval egész jól egyezett, harmonikus ízt alkottak ketten, öröm volt az evés. Bár kevés esetre emlékszem amikor nekem nem volt az. :)

Na ez az íz jutott eszembe késő este, ugyanis valahogy nagyon vágytam már valamire, ugyanis kora délután óta maximum ásványvizet ittam. Újabban már úgy csinálom, hogy a tanszéken nem ebédelek hanem kora délután hazamegyek és akkor egy étkezéssel letudom az ebédet is meg a vacsorát is. Így volt ez akkor is, csak ennek tényleg komoly hátránya, hogy késő estére már igencsak enne az ember valamit, még ha csak egy keveset is. Na ez sarkalt engem is arra, hogy kimenjek a konyhába és levágjak egy 6-8 milliméteres karikát - úgymond szájíznek. Az elhatározást tett követte, és már ki is vettem a hűtőből a rúdnyi csemegét, már le is fejtettem róla a végére tekert alufóliát és már vágtam volna le a vékonyka karikát amikor megállt a kezemben a kés és csak néztem a bácskait. Mondhatnám farkasszemet néztünk egymással. Közben meg az járt a fejemben amiket a késői evésről olvastam meg hallottam, köztük olyasmi is, hogy este már nem szabad enni, meg hogy minden kalória duplán számít, meg még sok minden eszembe jutott. Summa summarum letettem a kést, visszatekertem a fóliát és visszaraktam a bácskait a hűtőbe. És persze nagyon büszke voltam magamra. A vágyam egy harapásnyi bácskai hurkára ugyan nem csökkent de a büszkeség elnyomta bennem ezt a vágyat. Lelkem megnyugodott (igaz a gyomrom nem) és így lélekben megnyugodva ültem még vissza egy kis időre a számítógép elé.  Azért ha most belegondolok, még most is úgy ítélem meg tényleg nagy dolog volt.:)