- Figyeljetek, láttam. Ott ül a teraszon és eszik. Szalonnát, parizert meg zöldpaprikát.

- Na ne! Tényleg? Eszik, mintha mi sem történt volna?

- Aha. Meg ivott is. Fröccsöt.

- Hát ez nem semmi. Szerintem ez valami miatt lapít. Előlünk. Meg vagyok döbbenve. Ti értitek?

- Én azért nem vonnék le elhamarkodott következtetéseket. Ha ezt csinálja biztos oka van rá.

- Én is azt mondom. Legkisebb, te mindig feleslegesen károgsz. Egyébként megkínált?

- Aha, egy kis parizert adott. Kétszer. Gondolkodtam rajta, hogy elfogadhatom-e? Végül is nem tiszta ügy ez akárhogy is nézzük. De olyan jó illata volt annak a baromfiparizernek. Lenyomtam. Mind a két darabot.

- Nem tetszik ez nekem. Az autót nem láttuk, tehát nem erre jött. De hát lehet, hogy előtte elment a boltba. Akkor a másik irányból rövidebb neki.

- Ez igaz. Biztos kenyeret vett. Azt el szokta felejteni. Hm. De utána sem hallottunk semmi zajt. Az aknafedelet sem. Pedig azt mindig fel szokta nyitni, hogy megnyissa a csapot.

- Persze, hogy nem, te kákán is csomót kereső, mert mikor hazament nem zárta el a vizet. Így az aknafedelet sem kellett felnyitni.

- Hm, lehet, hogy igazad van. Akkor az is lehet, hogy nem is előlünk bujkál? Vagy ha mégis komoly oka van rá.

- Hát lehet. Na mi lesz, megnézzük?

- Aha! Persze, hogy meg. Futás!

(Kutyák vidáman futnak árkon-bokron át egy közeli telek felé amerről finom szalonna és parizer illatát hozza a szél. Hamarosan vidám ugatás hallatszik, melyben szinte elvész egy örömteli, meghatottan becéző férfihang. Mindenki boldog.)