Hiába van nyár, most sincs sokkal több időm mint korábban, így aztán ezúttal is néhány nap késéssel nézek meg filmeket. Mint ahogy Mészáros Márta filmjét "Az utolsó jelentés Annáról" című filmet is. Ha röviden és tömören szeretném kifejezni magam azt mondhatnám, láttunk már jobbat is. Eszenyi Enikő kiváló színésznő, de szerintem itt nem tudta hitelesen hozni a "figurát", a harcos szociáldemokrata politikusnőt, aki 1956-ban hagyta el az országot, '56 után pedig Brüsszelben telepedett le. A film 1973-ban játszódik, Kéthly Anna akkor 84 éves volt. Mielőtt tovább olvasnánk javaslom nézzük meg a film un. beharangozóját:
Visszatérve Kéthly Anna megformálásához én úgy gondolom nem Eszenyi Enikőn múlott a dolog. Szerintem vagy a rendezőnő koncepciója volt hibás vagy nem ragaszkodott igazán a hiteles megformáláshoz, megelégedett azzal amit a főszereplő nyújtott. Pedig Eszenyi Enikő képes lett volna egy hitelesebb figurát is hozni, kár hogy ehhez nem ragaszkodtak az alkotók. Mint ahogy ahhoz sem, hogy külsejében hasonlatossá váljon a politikusnőhöz. A moszkvai filmszemlén tartott sajtókonferencián hallhattuk, hogy erre nem is törekedtek, éppen csak egy egy kicsit igazítottak a frizuráján. Ennek oka - a rendezőnő kiegészítése alapján - a pénz volt. Érdekes felfogás, én úgy vagyok vele, hogy ha a filmben egy 84 éves asszony szerepel az úgy is nézzen ki, ne pedig úgy mint egy korán őszülő 45 éves.
Határozottan felbosszantott, hogy van a filmben egy 5 perces rész ahol a néző egy kukkot nem ért az ott elhangzottakból ha nem tud angolul és franciául. Az alkotók ugyanis egyszerűen nem foglalkoztak az efféle élhetetlen alakokkal mint például én is vagyok, pedig nem tartott volna sokba az angol és francia szöveg magyar fordítását feliratozni a képernyő alján. Bár a francia nem annyira érdekes, a vallon irodalom nem igazán tud izgalomba hozni bennünket, de hogy mitől borult ki Kéthly Anna egy mosdó előterében szívesen megtudtam volna. Nem szépítem a dolgot, finoman szólva tojtak ránk. Én többé-kevésbé értek angolul, de én sem értettem miről van szó. Jó, rendben van, egy lényegtelen epizód csupán, de akkor is!
A film tehát nem tetszett. Érdekes volt viszont a dokumentumfilm ami a nagyfilmet követte. A méltán híres rendezőnő unokájával tért vissza Moszkvába ahol 1950 és 1956 között tanult és ahol rendezői diplomáját szerezte. Elkísérhettük őket az ottani Filmművészeti Egyetemre, a Tretyakov képtárba és egy sor más helyre is. Kár, hogy nem mutatták meg Moszkva alapítójának, Jurij Dolgorukijnak a szobrát is, akkor talán látható lenne a közvetlen mellette található "Aragvi" étterem is. Van ugyanis egy tévedés is a filmben. Mészáros Márta rosszul emlékszik. A KGB hatalmas épülete nem Jurij Dolgorukij szobra mellett áll hanem a volt Dzerzsinszkij téren. Mint említettem ott az "Aragvi" nevű grúz étterem található, amelyhez egyébként egy anekdota is fűződik.
Előrebocsátom, hogy a grúzok meglehetősen nacionalisták, mindemellett a szocializmusban sokkal módosabbak voltak mint a Szovjetunió többi tagállamának lakói. Sokkal több gépkocsi jutott egy lakosra, sokkal több pénzük volt, az anekdoták jelentős része szólt erről a gazdagságról. Szóval, valamikor hajnal felé kijön 2 grúz atyafi az "Aragvi"-ból, egyikük felnéz a szoborra majd megszólal: "Hát komám, tényleg rendes ember volt ez a Jurij Dolgorukij. Látod milyen szép nagy várost építtetett ide az 'Aragvi" köré". Hát ilyenek a grúzok.
