Tegnap este hámoztam a narancsot a konyhaasztalnál és megcsapta az orromat egy ismerős illat. Ez nem egyszerűen egy narancs illata volt, hanem gyerekkorom karácsonyi narancsáé. Emlékszem, mi gyerekkorunkban csak karácsonykor láttunk narancsot. Nyilván az ország a nehezen megszerzett kemény valutát olyan dolgokra költötte amelyek fontosabbak voltak az országnak. Én ezt meg is értem, az országnak működnie kellett, tehát be kellett osztani azt a keveset ami volt. De azért a karácsonyt másképpen kezelték a "nép szolgái" is, ahogy a volt Szovjetunióban nevezték őket. Karácsonykor behozattak annyi narancsot, hogy egy kevés jutott mindazok asztalára is akik erre vágytak. Így jutott a mi asztalunkra is néhány szem. Nekem akkor a karácsony estéhez nagyon hozzátartozott ez az illat is, amikor az ajándékok szemrevételezése után meghámoztam egy narancsot és megettem.
Mint írtam, nem korlátlanul jutott belőle, hanem csak néhány darab. Akkoriban mindig arról álmodoztam, hogy de jó lenne egyszer annyit megenni amennyi belém fér. Mert finom dolog ám a narancs. És ez is elérkezett egyszer. Egyetemistaként gyakran pakoltunk ki tehervagonokat a Gömöri Pályaudvaron. Ahová pakoltuk az a FÜSZÉRT hatalmas raktára volt. Alapvetően 3 dolgot pakoltunk. A sót utáltuk legjobban, ömlesztve jött, lapáttal kellett zsákokba lapátolni. 20 perc után már vörös volt a szemünk, orrunk és szánk környéke. Kemény munka volt, de aki ezt nem vállalta nem kapott mást sem. Például nem pakolhatott cukrot vagy narancsot. Vagy mosószert, pedig erre is szükség volt a kollégiumban. Igaz hazavinni nem volt szabad, de mi azért egy keveset csak elvittünk. Abból indulhattunk ki, hogy a raktáros feleség sem a boltban veheti a Biopont. Meg a cukrot. Azért az Eldorádó a narancsos ládák pakolása volt.
Emlékszem egyszer amikor szünetet tartottunk, leültem a peronon, bár az inkább egy rámpa volt, lazán széttörtem egy narancsos ládát és elkezdtem enni a tartalmát. Ettem amíg bírtam. Siettetni nem hagytam magam, a többiek is megértették, hogy most ez nekem jár. Ha nem is akkor, ők is megették a magukét. Enni szabad volt, egy ekkora raktárnak a kálója is nagy volt. Nem emlékszem mennyit ettem meg, de nem bírtam már többet. Talán egy fél rekesznyit. Utána kissé nehezen ment a munka de ment, mert mennie kellett. Hát így zabáltam én tele magam naranccsal végre.
Azért ez a konyhában meghámozott narancs más. Egy olyan világ emléke amikor meg kellett becsülnünk azt a keveset amink volt. És nem csak a rendszer miatt. 1956-ban kezdtük a házunk építését, még sokáig ablakkeretre, ajtóra, egyebekre kellett a pénz. De azért karácsonyra ha lehetett kapni mindig jutott pár szem narancs is.
Ezekkel a karácsonyi gondolatokkal kívánok minden kedves olvasómnak kellemes karácsonyi ünnepeket.
