Morgómedve

Az az igazság, hogy legszívesebben azt írtam volna, hogy szar filmek, de címben határozottan illetlennek tartottam volna így minősíteni a tegnap esti 2 filmet. Úgy gondolom itt a szövegben már elmegy. Kénytelen vagyok ezt a szót használni mert az, hogy rossz filmek nem ugyanaz. Az én általam használt szolidan pejoratív kifejezésben benne van nem csak a film minősítése, hanem a bosszúság is amit nekem okoztak.

Az az igazság, hogy nem nagyon szoktam megnézni ismeretlen filmeket, de most a leírásból úgy ítéltem meg, hogy nem lehetnek rosszak ezek a filmek. Az elsőt egy Amerikába szakadt szovjet filmrendező - Andrej Koncsalovszkij, Nyikita Mihalkov testvére - jegyzi, ráadásul a főszereplő is - Jon Voight - a kedvencem, az "Éjféli cowboy"-ban kedveltem meg nagyon régen. A történet is jól hangzott, miszerint két nagyon veszélyes bűnöző megszökik egy alaszkai szigorított börtönből és vonaton száguldanak az üldözők elől, akiknek élén a rettenhetetlen börtönigazgató áll. Tényleg biztatóan hangzott a dolog, 23 órakor kezdték, be is feküdtem a TV elé.

Éjfél után kapcsoltam a videót felvétel üzemmódra, addig a következő történt. A három éve magánzárkában lévő elítéltet egy bírósági eljárás után ki kell engednie a rettenhetetlen börtönigazgatónak a magánzárkából a többi rab közé. Ezután egy bizonytalan hátterű késelés során megsérül, ezt követően a rabok egy szolid lázadást rendeznek, az emeleten levő celláikból mindenféle égő dolgokat dobálnak le, ebből kisebb tűz keletkezik. A börtönigazgató nem ideges, elég sokáig nem jön senki aki elkezdené a rendcsinálást.

Aztán nem sokkal a késelés után a főhős úgy dönt, hogy megszökik Amerika egyik legszigorúbb börtönéből. Ehhez a fehérneműszállító kocsiját szemeli ki, aki - miután beült ebbe és amaz rádobált néhány ruhadarabot - kitolta egy udvarra. Mindössze egyetlen őrt kell átverniük. Az udvaron hipp hopp kiugrik a kocsiból fogja a motyóját kinyit egy vasajtót és kisétál valahová, ahol felnyitva a csatornafedelet távoznak a börtönből, mert időközben a másik is csatlakozik hozzá, magára hagyva a kocsit a börtön udvaron. Benti ruhában. A szökés nagyjából annyira veszi igénybe őket mint amikor egy kisiskolás kiszökik a szigorú pedellus mellet a sarki közértbe cigarettáért. Kint mínusz 30 fok van, kicsit fáznak, de hamarosan találnak egy munkás öltözőt ahol átöltöznek és felpattannak egy 4 mozdonyból álló szerelvényre, amelynek szintén érthetetlen módon nincs vezetője, éppen meghal, na mindegy, felpattannak és egyre gyorsuló sebességgel száguldanak a semmi felé miközben az igazán kemény legény, a börtönigazgató üldözi őket, a vasutasok meg váltókat irányítgatnak.

Nem mondom végig, sok gyermeteg dolgot látunk, amire minden vasutas a hasát fogná a röhögéstől, de a fizikatanárok is, meg a mérnökök is. Sajnáltam szegény főszereplőt, hogy ilyen szerepet kell eljátszania, bár nyilván nem bikacsökkel kényszerítették rá, jobban állt neki a nagyvárosban dzsigológént próbálkozó naiv vidéki fiú szerepe. Nem is tudom, hogy tudta ezt elvállalni. Illetve tudom, nyilván van az a pénz kategória. A film címe egyébként "Szökevényvonat". Csak hogy nehogy belefussunk.

A másik filmet hamar elintézem. A címe a "Kém utolsó akciója", szintén tegnap éjszaka volt. Egy NDK-beli angol kémhálózatot felszámolnak a keletnémetek, vezetőjét az angolok átmenetileg egy kis közkönyvtárba vezénylik ahol könyvek katalogizálásával foglakozik, fizetése még nincs, a boltos már hitelt sem akar neki adni, de aztán megkönyörül a rettenhetetlen kémfőnökön és mégis elviheti a paradicsomleves konzervjeit azzal, hogy pénteken a fizetéskor rendezi a számlát. Volt még néhány konzerv a csomagban, elég szegényes készlet volt, így aztán nem csoda, hogy elfogadta szemrevaló és jóval fiatalabb kolléganője invitálását a lakására egy vacsorára. Hogy a vacsora után mi történt nem tudom mert letelt a 20 perc (ennyit szoktam adni egy filmnek). A főszereplő Richard Burton volt, gondolom a producer is arra gondolt, hogy a névre majd bejön a néző. Biztos be is ment 1965-ben, amikor ez a vérfagyasztó film elkészült. 

Ehhez a parkolás dologhoz még hozzátenném, hogy a legjobb egy pár soros üzenet lenne a parkolójegy automatára ragasztva, hogy ezentúl már szombaton is ingyenes a parkolás.

Most viszont erről a boltbezáró buliról írnék pár sort. Arról van szó, hogy egy borsodi kis faluban bezárt az utolsó bolt is és ebből az alkalomól boltbezáró buli volt a településen.

Érdekes emberek vagyunk mi, ha jól belegondolunk szomorkodni kellene, hogy ezután mindenért el kell utazni a szomszéd településre vagy még messzebbre, de mi ebből az alkalomból is bulizunk. Nem beszélve arról, hogy az utolsó bolt bezárása egy üzenet is a jövőre vonatkozólag, hogy most már boltunk sem lesz. Na de én ebbe nem akarok beleszólni, ha buli akkor buli. Csak nekem kicsit furcsa ez az egész.

Az újságcikk egyébként nem is erről szólt, ez egy mellékszál, a betörő ugyanis a boltbezáró buliról ment egy idős 86 éves asszonyhoz, hogy elszedje a pénzét. A betörés meghiúsult mert egyrészt az idős hölgy botjával támadt rá, bár ettől a betolakodó még nem menekült volna el, hiszen kicsavarta a kezéből a botot, attól viszont már igen, hogy leesett a sapkája és attól tartott így már felismeri az idős asszony. 

A bűncselekményt a helyi újság minősíti betörésnek, én inkább rablásnak nevezném a bűncselekményt. Ami nagyon súlyos éveket jelenthet a 30 év körüli elkövetőnek. A semmiért.

Van már néhány hete, hogy hallottam a helyi TV-ben, hogy városunk egyes helyein szombaton is ingyenes lesz a parkolás. Idáig reggel 8 és 13 óra között kellett fizetni, ezt követően volt ingyenes hétfő reggelig. Örültem neki, mert a fiamnál is fizetnem kellett, no gondoltam ezután nem kell, de jó. 

Egy hete voltam ott, direkt megnéztem a táblát, amelyen a fizetős időszakok olvashatók, sajnálattal láttam, hogy nem csak a munkanapok szerepeltek rajta, hanem megmaradt a szombat 8-13 óra is. No mondom, volt egy szép elképzelés, de a pénzre szükség van, nyilván maradt minden a régiben és mentem a parkolójegy automatához. Bedobtam 100 forintot, az automata reagált, igaz nem a tényleges időt írta ki, hanem nagyjából 2 órával korábbit. Bedobtam még 50 forintot, ennyit szoktam máskor is, megnyomtam a gombot, hogy várom a jegyet. Ki is adta, rajta az előbbi 2 órával korábbi idővel. Ami nyilván butaság.

Tehát tényleg ingyenes szombaton a parkolás, mint ahogy ezt megtaláltam később a parkoló automatán is. Ami örvendetes, de volna egy építő jellegű javaslatom is az illetékeseknek: le kéne ragasztani a táblákon a szombatra vonatkozó sort.

Van 2 dolog ami felbosszantott a közelmúltban. Az egyik ma is gondot okoz minden alkalommal. Vettem ugyanis egy fogkrémet amely minden fogmosáskor felbosszant. Az van ugyanis, hogy amikor kiköpöm a szám tartalmát néhány pötty ide meg oda csöppen a mosdókagylóban. Ezek kis 3-4 mm-es világoskék pöttyök, a lefolyó víz nem viszi le, ha az ember az ujjával próbálja eltüntetni szétkenődik, kicsit rámenősebb dörzsölés kell ahhoz, hogy végleg el is tűnjön. Már megtanultam, hogy egyből egy szivaccsal kell nekiállni.

De kérdem én, miféle dolog ez? Hogy minden fogmosáskor el kell végezni a mosdókagyló apróbb takarítását is? Elég sokféle fogkrémet használtam már, ilyennel még nem találkoztam. Remélem nem is fogok, ha ez elfogy.

Egyébként én ezzel a fogkrémmel már a régi rendszerben is találkoztam. Két idősebb kollégámmal egy néhány napos tanulmányúton vettem részt a Volga melletti Togliattiban, a rendszerváltás után visszakapta régi nevét, ma Szamarának hívják. Ott van a közelben a kujbisevi vízierőmű is. Ezt meg is néztük, nem volt rossz, de a Volgai Autógyár érdekesebb lett volna, ott gyártották ugyanis a Zsigulikat. Az erőművet tudták elintézni, oda mentünk.

Aztán egyszer vásárlási lehetőséget is kaptunk. Elmentünk a helyi nagyáruházba, elkölteni a vendéglátók által adott napidíjat. Nem volt ez sok pénz, viszont mivel kosztot és kvártélyt is kaptunk nem nagyon fogyott. Szóval végigjártuk az áruházat, jobb híján kinéztem magamnak egy szép nagy bőröndöt, az egyik sarkán 1-1 görgővel. A görgőkbe szerettem bele, akkor még ilyen bőröndöt csak nagyon drágán lehetett itthon venni. Aztán volt még valami amit jónak láttam beszerezni, ez az a bizonyos fogkrém volt. Vettem is belőle egy fél bőröndnyit, ha már volt miben hazahozni. Itthon a családban hárman voltunk, ez egy jó éves mennyiség volt. Nagyjából ki is tartott addig. Ez még nem pöttyözte be a mosdókagylót, tehát nem okozott bosszúságot úgy mint ez az újabb fajta.

Egyébként ekkor volt, hogy a Volgából kifogott tokhal kaviárját frissiben ehettük az intézet Volga parti nyaralójában. Nem tudom akkor fogták-e vagy már korábban, de még láttuk mozogni. Mármint a tokhalat. Ennek van az a a híres fekete kaviárja. A piros kaviár a lazacé, a Távol-Keleten a Csendes Óceánban élnek ezek a lazacok. Gondolom mondanom sem kell milyen finom volt, csúszott is rá a vodka rendesen. A kaviárokról írtam már korábban is, itt elolvashatjuk. 

De egy képet találtam ide is, itt van egy-két dolog ami néhány pohárka vodka után harapnivalóként szóba jöhet. Felül valami halacska van, lehet, hogy éppen lazac, alatta a vörös kaviár, mellette néhány paradicsom.

De ha csak egy paradicsom akad, az orosz embernek az is megfelel:

Ezzel búcsúzom, a másik bosszantó dologgal jövök a hétvégén.

A címben azt írtam, hogy 11 éves a Morgómedve, amin már kicsit túl is haladtunk, ugyanis március 11-én volt 11 éves. Az az igazság, hogy akkor eszembe sem jutott. Annyi mindenre kell mostanában odafigyelnem, hogy ez valahogy kimaradt. Szombaton társaságban voltam, ott beszéltem a blogomról, szóba került az, hogy mióta is írom és akkor jutott eszembe, hogy én bizony márciusban kezdtem el írni, 11 évvel ezelőtt. Így aztán egy rövid írás erejéig csak megemlékezem a dologról. Bár 11 év nem egy kerek évforduló, de azért egy rövidke megemlékezést megérdemel.

Persze ilyenkor valami magasröptű dolgokat illene írni, valamiféle összegzésfélét, így én is leírom néhány gondolatomat. Először is nem jó idők járnak rám már jó ideje, így aztán az írásaim hangulata is eléggé változó, az írások minősége pedig erősen ingadozó színvonalat képvisel. Amikor jobban mennek a dolgok vidámságra is telik, amikor kevésbé akkor az írások is kicsit nyögve nyelősebbek. Érződik rajtuk az erőlködés, de írni kell ha a jövőben is számítok az olvasók az érdeklődésére. Márpedig én még sokáig szeretnék írni.

Van néhány nagy adósságom is. Az egyik Debbie az amerikai levelezőtársam, akivel már majdnem eljutottunk oda, hogy együtt kávézunk Bécsben egy hangulatos kávézóban. 22 éves barátságunk úgy egy éve szakadt meg, szép fokozatosan csökkent a levelek száma és terjedelme nullára. A másik a Kismorzsi amely a Morzsi utódja volt, most már ő is elpusztult. Megmaradt még a Legkisebb Morzsi, de ő elköltözött messzire a gazdájával együtt, már vele sem fogunk tudni találkozni. Most már jön a nyár, Mályiba készülök, de ősszel feltétlenül írok mind Debbie-ről mind pedig a kutyusokról. 

Tudnék még írni, de rövid beszámolót ígértem, úgy hogy elég lesz ennyi is az ünnepi gondolatokból. Végezetül köszönöm hűséges olvasóimnak kitartásukat, nagy dolog ez amikor olyan sok olvasnivaló van az Interneten. Nem beszélve a könyvespolcok tartalmáról, amire szerintem megint érdemes lesz jobban odafigyelni.

Jó ideje kerestem már zacskós tejet, most végre megtaláltam a közelben lévő pékségben. Leírom miért is vágytam erre a zacskós tejre. Elárulom nem azért, mert takaríthatom a hűtőt ha kifolyik. Mert kifolyik, hiszen már elfelejtettük milyen praktikákat használtunk akkor, amikor másfajta tej nem is létezett. Én már kezdem ismét megtanulni, egyre ritkábban bosszankodom a kifolyt tej miatt.

Szóval kezdem azzal, hogy jött a rendszerváltás, a kapitalizmus, a piacgazdaság és dőzsöltünk a millió fajta dobozos ultra pasztőrözött tejekben. Jó volt, hogy tizenkettesével vehettük nem savanyodott meg, hogy kint lehetett felejteni a konyha pulton. Aztán ahogy mentünk egyre jobban befelé a piacgazdaságba meg modern világunkba észrevettük, hogy egyre több mesterséges anyag kerül ételeinkbe, köztük ezekbe a tejekbe is. 

Ekkor kezdtem el venni a még dobozos, de még nem túl pasztőrözött tejeket, gondolván, hogy ezek talán még kevés olyan technológián estek át amelyek kényelmesebbé tehetik ugyan az életünket, de a tej minőségét nem befolyásolják jelentős mértékben, az ízük és minőségük még hasonlít a korábban megszokott ízekhez. Ezeket vettem jó ideig. 

Néhány hete viszont felfedeztem a zacskós tejet. Azóta ezt veszem, számolva azzal, hogy a tejfeldolgozás technológiáját tekintve visszaléptem vagy 25 évet. De ez nem nagyon izgat, amikor iszom jó érzéssel tölt el, hogy ezt azért meg talán nem "rontották" el.

Persze itt is vigyázni kell. Tegnap vettem 2 litert, a kettő lejárati dátuma között pont egy hét van. Amit nem is nagyon értek, ez egy kis bolt, két három zacskónál többet soha nem látok a hűtőpultban. A fene tudja, lehet, hogy leesett valahová és most találták meg. Nem volt savanyú csak egy picit, ekkor kezdtem el nézegetni a lejárati dátumokat. Egyébként tejeskávéhoz iszom, ahhoz kiváló. Még ez a kicsit savanyú is. Úgy hogy a tejet illetően most boldog vagyok.

Az az igazság, hogy én forralt bort csak az egyetemen szoktam inni, leginkább a disznótorok alkalmával. Ezek télen vannak, ilyenkor jól esik a hidegben egy kis forralt bor. Idén viszont kihagytam mindkettőt. Nagyon hideg volt, nem éreztem volna jól magam a hidegben. Így aztán forralt bor sem volt. Tudtam viszont arról, hogy léteznek fűszerkeverékek, amelyeket csak bele kell dobni a felmelegített borba. Az egyik nap hazafelé be is léptem a közelben lévő kisboltba, hogy nem volna-e nekik ilyen? Nem volt, így aztán vettem néhány csomag papír zsebkendőt, még tartott a náthám és eljöttem.

Itthon elkezdtem olvasgatni az Interneten miket is irkálnak ezekről a fűszerekről, hát nem sok jót. Másnap jövök hazafelé, egyszer csak hallom, hogy távolról kiabál a boltos hölgy, hogy hozott forralt bor fűszert. Nekem eszembe jutott amiket előző nap olvastam, így aztán valamit motyogtam, hogy elment a kedvem időközben, aztán mentem tovább hazafelé. Aztán vagy 3 méter után eszembe jutott miket gondolhat most a hölgy magában rólam így csináltam egy kanyart és beléptem hozzá. A motyogásom most már magyarázkodásról szólt és hogy jóvátegyem viselkedésemet mindjárt kettőt is vettem. Most is ott vannak a konyhaszekrényben, ugyanis tényleg nem nagyon akaródzott felhasználni őket.

Telt múlt az idő, egyszer a Pennyben jártam, látom ott sorakoznak a kész forralt boros üvegek. Ennek már nem tudtam ellenállni, vettem egy üveggel. Ami egy darabig a konyha asztalon állt, mostanra már az is bekerült a beépített szekrénybe. Egyszerűen nem volt szívem inni ebből a cukrozott borból. A szénhidrát miatt. Változatlanul küzdök a kilóimmal, de sajnos kevés sikerrel. Azért ahol lehet próbálok vigyázni. Mint ezzel a forralt borral is.

Nemrégiben, amikor a Kispipáról írtam említettem, hogy gyakran jártunk köteleket ellenőrizni Recskre a jövendő ércbányához is. Aztán ha végeztünk megebédeltünk valahol. Kezdetben Recsken, amíg létezett a falubeli vendéglő, aztán később a közeli városok valamelyikében. Volt úgy is, hogy elmentünk szalonnát sütni egy közeli szalonnasütő helyre, a nevére már nem emlékszem biztosan, talán Sándor rétnek hívták, volt ott egy kút is ahol a híres recski csevice ásványvizet lehetett inni, amely kicsit büdös volt, de pezsgett is egy kicsit. A kút olyan volt mint egy közönséges falusi kút. A víz sajnos nem volt túl mélyen, így láttuk, hogy sok minden úszik a víz felszínén, így aztán inkább maradtunk a sör mellett. A  szalonnasütéshez a nyársat innen vittünk Miskolcról, amit aztán talán a harmadik alkalommal fél perc alatt elloptak tőlünk. Elmesélem hogyan.

Úgy alakult, hogy műszakváltáskor érkeztünk, az akna lejáratánál a délutános műszak emberei várakoztak a leszálláshoz. Mi letettük a faládát a műszerünkkel, kinyitottuk, a nyársak a műszeren voltak. Kivettem és letettem nyársakat magam mellé, majd kiemeltük a műszert a ládából. Miután letettük a földre nyúlok a nyársakért, hogy visszategyem és már nem voltak sehol. Természetesen a körülöttem álló 10-12 emberből senki nem látott semmit. Hát én sok mindent láttam már, de hogy ennyi idő alatt lopjanak el 3 nyársat, azt azért nem gondoltam volna. Igaz, nekünk meg sem fordulat a fejünkben, hogy el is lophatják. Nagyon jó nyársak voltak, részből, fából készült fogóval, igen sajnáltuk. Ezzel fel is hagytunk a sándorréti nyársalásokkal.

Végezetül ajánlok egy 9 perces videót. Ennek az elő 1-2 perce segít elképzelni a helyzetet. Érdemes megnézni a többit is, szép bányabeli felvételeket láthatunk. A felvétel természetesen máskor készült. Látható a 3 kötél is, a középsőn függ az úgynevezett bödön, ebben állnak az emberek, a két szélén lévő vezetőkötelek biztosítják azt, hogy a bödön ne foroghasson a szállítókötél végén. A vezetőkötelek ki vannak feszítve feszesre és állnak, vezetik a bödönt.

k.

Véget ért a tepertős téma, elég jól megmozgatta az internetes olvasótábort, közel 13000-en töltötték le, 62 hozzászólás született. A lényeget néhány szóban összefoglalnám: másképp néznek ki a költségek ha az ember saját magának süti, akkor sokkal jobban jár a 2500 forintos tepertő árhoz képest, ha üzemi körülmények között eladásra, akkor lehet, hogy reális az ár, egy szolid profitot is feltételezve. Bár van a piacon 1600 forintos tepertő is, úgy hogy a fene tudja mi az igazság.

Térjünk át inkább a filmajánlatra. Én nem szoktam ezeket a régi filmeket ajánlani itt a Duna World-ön, főleg mert ezeket délelőttönként vetítik, akkor meg sokan dolgoznak. Most azonban kivételt teszek, mert Pécsi Sándor annyira jól alakítja egy szélhámos szerepét, hogy ezt látni kell. Maga a történet is jó, humoros, én én nagyon szeretem ezt a TV játékot. Holnap, pénteken délelőtt 11.25-től láthatjuk a Duna World-ön. Éjjel 2.30-kor megismétlik. 

Nézzük meg mit ír róla a Port, bár legszívesebben nem ajánlanám, túl sokat árul el a történetből. Inkább higgyen nekem a kedves olvasó:

http://port.hu/adatlap/film/tv/szerelem-jutanyos-aron/event-tv-59875243/movie-44753

Azért ez a 2.500 forint egy kiló tepertőért túlzás. Bár kétségtelen, hogy a tepertő könnyű dolog, sok fér egy kilóra, de akkor is. Szóval sok az a 2.500 forint. Valamikor a közalkalmazott, vagy ahogy akkoriban mondtuk a hivatalnok ebédidőben csak kiszaladt a hivatalból, vett az ABC-ben 20 deka zacskós tepertőt meg 3 zsemlét, megette a téren a padon és megvolt az ebéd. Zacskóban adták, innen az elnevezés, hogy zacskós tepertő. Szóval ez a tepertő igencsak az olcsó dolgok közé tartozott. Nem úgy mint manapság.

Persze fokozatosan szoktattak hozzá bennünket a 2.500 forintos árhoz. Eleinte csak néhány helyen láttuk, el is fordultunk rögtön, hogy nehogy má' ennyi pénzt adjunk érte. Ha valahol láttunk olcsóbban, boldogan vettünk belőle. Aztán szép lassan megszoktuk ezt is. Én már legalább negyedik alkalommal vettem ilyen 2.500 forintos tepertőt. Ami kétségtelen, hogy finom. Nem tudom mi a titka, de tényleg finom. Azért a csúcs az idei miskolci Kocsonya Farsang volt, ahol 7.000 forintot is elkértek egy kiló tepertőért. Bár kérni lehet, nem tudom mennyit adtak el belőle. Én nem voltam ott, csak hallomásból tudom.

Aztán meguntam ezt a tepertő "terrort", vettem két kiló zsírszalonnát és úgy döntöttem saját kezembe veszem a dolgot. A zsírszalonnát úgy kínálták, hogy bőrmentes, ami csak részben volt igaz, nagyjából 10 %-nyi mennyiségen bizony ott volt a bőr is. Sebaj, egy kilónyi mennyiségért nem sok az 500 forint, még ha van benne néhány darab bőrös rész is. Ezzel nem kell foglalkozni, majd lerágja az ember ha oda jut, hogy ennie kell.

Némi hezitálásra adott okot, hogy vajon megvan-e rendesen mosva, vagy nem ártana megmosni. Ha egyben lett volna megmostam volna. Így viszont, felaprítva nehéz lett volna, eltekintettem a megmosástól. Különben is, több órát fog sülni, itt bizony minden el fog pusztulni ami káros az emberi szervezetre. Úgy hogy meg nem mostam, csak kicsit jobban felaprítottam mint ahogy megvettem.

Ezután egy lábasba tettem elegendő mennyiségű bolti zsírt, éppen csak annyit, hogy a beledobott zsírszalonna darabok ne a láng által melegített puszta lábasba hulljanak. Ha ezt tennénk, addig amíg egy kevés zsír kisülne a zsírnak valóból néhány darab kicsit megpirulhatna. Én ezt úgy mondanám, hogy kíméletessé tettem a folyamat első részét. A zsírszalonna darabok már a frissen felolvadt zsíradékba hullanak. Igaz, a bolti zsír minősége meg sem közelíti az általunk kiolvasztott zsírét, de a mennyisége elhanyagolható az összes kiolvadt zsírhoz képest, tehát a minőséget nem rontja le számottevően. 

Tehát a megolvadt bolti zsírban landoltak az apróra vágott zsírszalonna darabok. Innen a dolog elég unalmas, sűrű kevergetés mellett jó 3 és fél órát kell sütnünk, igen csak lassú tűzön. Ezt követően löccsintsünk bele egy kevés tejet. Csak úgy érzék alapján, ahogy szegény anyám mondta, arázomra.  Ezt ismételjük meg még vagy háromszor. Isten őrizz, hogy egyszerre öntsük bele a fenti mennyiséget, a fele zsír biztos kifolyna a lábasból. Szép lassan, kis mennyiségenként kell ezt csinálni. Ez a tejecske biztosítja majd, hogy szép barna lesz a mi tepertőnk. Ezután még egy fél órácskát süssük nagyon gyenge lángon és már kész is van a mi házi töpörtyűnk. Nekem olyan finomra sikerült, hogy hamarább ettem meg mint az ajándékba kapott 20 dekányi 2.500 forintos tepertőt. 

Az az igazság, hogy le kellett volna mérnem mennyi finom házi zsírt, és mennyi tepertőt kaptam az 1.000 forintomért, de mire ez eszembe jutott már elég jelentős mennyiségű tepertőt zabáltam fel. Csak úgy frissen, melegen. Hová mértem volna már akkor? De legközelebb megmérem. Viszont mérés nélkül is tudom, hogy megérte a dolog. Finomabb is lett, olcsóbb is volt, úgy hogy megismétlem majd a dolgot. Addig is ajánlom másoknak is, érdemes a 4 órát kevergetni. Egy könyvvel kell kiülni a konyhába, vagy még jobb, egy újsággal. Rajta, próbáljuk meg!