Morgómedve

Megjött József, és nem lett semmi baj. Több hónapi tengeri hajózás után boldogan integetett Ferihegyen (ma Liszt Ferenc Repülőtér) ifjú feleségének. Aztán a film záróképe, ahogy az ifjú feleség és a kedves mama egymás felé fordul meggyőz bennünket arról, hogy nem lesz itt semmi baj. Az érintettek mélyen egymás szemébe néznek és cinkosságot vállalnak.

Na de hagyjuk most már Józsefet, nézzük mi is ez a vendéglői történet a régi szép időkből. Mint korábban írtam a régi szép időkben a jól végzett munka jutalmaként rendesen megebédeltünk egy-egy közepes szintű vendéglőben, abban a városban ahol dolgoztunk vagy hazafelé átutaztunk rajta.

Annak idején nagyon sokat ellenőriztük a köteleket Recsken is a bányában, útban hazafelé egy közeli nagyvárosban álltunk meg ebédelni egy kisvendéglőben. Nem voltak itt nagy dőzsölések. Egy húsleves, egy második savanyúsággal, egy sör a nem vezetőknek, a sofőr is megkapta a maga üdítőjét. Időnként egy-egy kávé annak aki kért. Aztán az egészről kaptunk egy ÁFÁ-s számlát azt leadtuk a kiküldetési rendelvénnyel meg a gépkocsi elszámolással és megkaptuk az árát.

Szóval jól éltünk. Aztán ennek is vége szakadt egyszer, jött megint a zacskós tepertő, aminek kilóját akkor még megfizethető áron kínálták. Na persze csak jelképesen, mert azért olasz felvágottnál alább soha nem adtam. Illetve gyakran vettem bácskai hurkát is, de ezt már önként választottam mert szerettem.

Visszatérve a vendéglőhöz, gyakran ebédeltünk ott, többé kevésbé törzsvendégeknek számítottunk. A pincér nyilván ezért jelzett diszkréten egyes ételeknél a rendelés során, - hogy csak mi lássuk -, hogy nem ajánlja. Nyilván ő tudta, hogy miért. Ilyenkor választottunk valami mást, de nagyon nem szerettem ezt a dolgot. Ő nyilván a nagyobb borravaló reményében csinálta ezt. Máig magam előtt látom, hogy áll, kezében a toll és a papír, és a tollal, valamint szolid fejmozgatással diszkréten jelez, hogy nem ajánlja. Hát ez nekem nagyon nem tetszett. Büntetni nem büntettük érte, tehát a 10 % borravalót megkapta, de kivívta soha nem csillapuló ellenszenvemet. Akkor is úgy gondoltam meg most is úgy gondolom, hogy az ember nem rondíthat a saját fészkébe. Ez nem az az eset amikor a vendég érdekeit kell szem előtt tartani. Ez kérem színtiszta (mai nyelven mondva nettó) árulás. Pfuj!

Hát az a mai napi történetem, több vendéglői egyelőre nem lesz, ellenben erről a tepertőről írni kellene. Azt hiszem nekifutok majd. Addig is kellemes napokat mindenkinek.

Ha megjön József akkor gáz lesz. József ugyanis egy tengerjáró hajón szolgál, több hónapra magára hagyva frissen elvett feleségét. Igaz, anya otthon van, vigyáz az ifjú hölgyre, de mint látni fogjuk ez kevés. A fiatalasszony bizony cicázik a fiatalemberekkel, ahogy Pelikán József gátőr fogalmazta meg legidősebb lányával kapcsolatban a "Tanú" című filmben, mielőtt bevonult volna feketevágásért a börtönbe. Bár ő mintha erősebb kifejezést használt volna. Hogy bővebben megismerkedhessünk a cicázással mint olyannal holnap - csütörtök - este 23.35-kor a Duna TV csatornájára kell váltanunk. Tehát mint írtam cicázás van, bár az anyós ezt próbálja megakadályozni. Nem sok sikerrel. De semmi baj, mégsem lesz baj, ha megjön József. Hogy a részleteket is megtudjuk nézzük meg Kézdi-Kovács Zsolt kiváló filmjét holnap este 23.35-kor.

Végezetül kukkantsunk be a Port-ra is, hogy mit írnak:

http://port.hu/adatlap/film/tv/ha-megjon-jozsef/event-tv-59744421/movie-37074

A Nőnap alkalmából szeretettel köszöntöm hölgy olvasóimat.

Köszönöm, hogy az elmúlt évben is megtiszteltek érdeklődésükkel. 

Kívánok nekik sok örömet és boldogságot, jó egészséget, nem utolsó sorban boldog Nőnapot! 

Mintha úgy hallottam volna, hogy bezárt a Kispipa Étterem Budapesten az Akácfa utcában. Az okokat nem tudom, bizonyára még jobb lesz mint volt. De lehet, hogy nem is így van. Nekem viszont vannak emlékeim erről az étteremről, megosztom a Morgómedve olvasóival. Ezek az emlékek jó 30 évvel ezelőttről valók. 

Akkoriban ha Budapesten volt dolgunk, például műszeresen ellenőriztük a Sikló vagy Libegő kötelét a munka végén hazaindulás előtt megebédeltünk valahol. Sok helyen megfordultunk míg valahogy ráakadtunk az Akácfa utcában a Kispipa Étteremre. Belépéskor kissé zsúfoltnak tűnt, az is volt, majdnem minden hely foglalt volt. Mikor kissé tanácstalanul megálltunk az ajtóban rögtön ott termett egy jól öltözött középkorú úr, aki leültetett bennünket kissé hátrébb egy asztalhoz. Hárman voltunk, mint mindig, nagyjából mindig ugyanazok. Miután leültünk és kézbe vettük az étlapot rögtön láttuk, hogy jó helyen vagyunk. Gazdag és változatos kínálattal várta az ebédelni vágyó vendégeket az étterem. Emlékszem az őzragu leves 40 forint volt, mindig ezt ettem ha itt ebédeltünk. A második fogásokra már nem emlékszem, nyilván sok mindent kipróbáltam.

Az árak nem voltak vészesek, különben is ez nem nagyon érdekelt bennünket. Fizetéskor kértünk egy Áfás számlát és elszámoltuk. A  munkának volt árbevétele, a teljesítés során felmerültek költségek, például a mi ebédjeink is belefértek. Emlékszem egyszer egy nagyon ismerős alakot láttam csendben ebédelni egy négyfős társasággal. Nehezen jöttem rá, hogy Hetényi expénzügyminiszter ül a szomszédos asztalnál. Szóval megvolt ennek a Kispipának a maga módosabb közönsége, mi egy kicsit kilóghattunk a sorból. De ezt nem éreztette velünk senki, a jól öltözött középkorú úr az ebéd alatt mindvégig a vendégek között volt, sürgött, forgott, hogy rendben menjenek a dolgok. Odafigyelt ránk is.

A szocialista időkben időnként megengedtem magamnak is egy-egy éttermi ebédet, így a magánútjaim során is megfordultam az étteremben. Ha nem volt hely átirányítottak a közelben lévő, dohány utcai Kék Duna Étterembe ahol úgy érezhettem magam mintha az Akácfa utcai Kispipában lennék. Szerintem az étlap is teljesen azonos volt, megtaláltam az őzragu levesemet is. Gondolom mondanom sem kell, hogy ugyanolyan finom volt. 

Szóval jó hely volt az akácfa utcai Kispipa, de egyszer vége szakadt a jó világnak. Kollégám mondta, hogy már nem fogadják el a számlát az egyetemen az ebédről. Én elhittem neki, pedig lehet, hogy utána kellett volna járni, hiszen az adótörvények nem változtak. Az is lehet, hogy valakinek szúrta a szemét a mi ebédjeink. Na mindegy, mi békésen tudomásul vettük és vettünk a boltban hideg ennivalókat és letudtuk ezekkel az ebédet. De a Kispipáról való emlékeim ma is jó érzéseket keltenek bennem. Kicsit mi is uraknak éreztük magunkat. Mint egy nyugdíjas pénzügyminiszter.

Megint megloptak, ezúttal savanyúsággal. Kis hegyes, erős paprikát vettem a minap az egyik zöldségesnél. Egy kis vödörben voltak a paprikák. Ezeket első alkalommal úgy lehet kinyitni, hogy meg kell keresni egy nagyjából 20 mm-es szakaszt a vödör peremén, ott ki kell törni és már le is emelhető a vödör fedele és már ehetjük is annak tartalmát. Ezúttal kis hegyes erős paprikákat. 

Nem sokkal azután, hogy megvettem sor is került ennek a kis darabnak a kitörésére, de rögtön feltűnt, hogy nem kell késsel feszegetni mint máskor, mivel szinte kínálja magát a letörésre, mintegy elállva a perem síkjától. Vagyis akár kézzel is letörhettem. Akkor én ennek örültem, mert nem kellett kínlódnom valami szerszámmal (többnyire késsel) hogy letörjem. Aztán tegnap este vacsorázom (egy kis elsózott disznósajtot ettem kevés kenyérrel és ezzel a paprikával) amikor szemem megakadt a vödör alján. Hát bizony a vödör felében csak lé volt, felül úszkáltak a paprikák, meglehetősen kevesen. Nézem a címkét, töltőtömeg 750 gramm. Hát ebben biztos, hogy nem volt ennyi. Még a fele sem.

Ezt a vödröt valakik szépen óvatosan felnyitották, felét kiszedték, a fedelet meg megpróbálták óvatosan visszailleszteni, ami már nem sikerülhetett tökéletesen. Most már csak a teljes megbizonyosodás van hátra, el fogok menni és látványosan megvizsgálok minden vödröt, ugyanis önkiszolgáló a bolt annyiban, hogy a vevő maga választja ki a vödröt és viszi oda a pulthoz. Hogy mit csinálok ha sok ilyet találok nem tudom. Nagy balhét nem, maximum legközelebb szemrevételezem a vödör tartalmát is. Ja igen, és többnyire elkerülöm ezt a zöldségest. Ami nem az én állandó zöldségesem, így nem lesz nehéz. Aztán ezt a szemrevételezést ajánlom másoknak is. Ez a mai írás tanulsága.

Örülök, hogy ajánlottam ezt a filmet. Akkor is ajánlottam volna ha nem terjesztik fel Oscar díjra, mert jó film, majdnem minden klappol. A majdnem-re egyszer még majd visszatérek, egyelőre örüljünk a méltó elismerésnek.

Megmondom őszintén én már régóta nem vagyok elájulva az Oscar díjaktól. Sokszor az az érzésem, hogy a média már jóval korábban eldönti, hogy mely filmek kapnak Oscart, amit aztán a tekintélyes zsűri jóváhagy. Ezt viszont csak a nagy amerikai szuper filmeknél gondolom így és nem gondolom a legjobb külföldi film, vagy a rövidfilm kategóriára. Ezeknél nincs szó dollármilliókról, hatalmas reklámkampányról, híres filmcsillagokról. Ezek többnyire kis pénzből forgatott filmek.

Nagyon örülök a sikernek és gratulálok az alkotóknak. Leginkább ezeknek a kisiskolásoknak. A siker nagyrészt rajtuk múlott, az ő dolguk volt hitelessé tenni a történetet és ez sikerült is. Aranyos, kedves gyerekek. És kiváló volt Erika néni is. Neki a negatív szerep jutott, azt sem könnyű hitelesen hozni, neki sikerült. Tényleg egy nagyon jó film kapta az elismerést, köszönet az odaítélőknek és még egyszer gratulálok a készítőknek. 

Azt ígértem, hogy ma jövök, itt is vagyok, igaz kicsit fáradtan, nehéz napom volt. Szerencsére nem kell sokat írnom, itt Oscar díjas, illetve majdnem Oscar díjas filmekről van szó. Az egyik már megkapta, a másikat pedig felterjesztették a díjra. A "Saul fiáról" nem szükséges írni, annyit hallottunk már róla, hogy én sem tudok újat mondani. Különben is egy film, amely ilyen rangos díj tulajdonosa megér annyit, hogy mindenféle ajánlások nélkül is leüljünk a képernyő elé és odatekerjünk az RTL Klub csatornájára vasárnap 23.25-kor.

A "Mindenkivel" kicsit más helyzet. Erről nem sokat hallhattunk. Egyszer bemutatták már, valahogy megéreztem, hogy érdemes megnézni. Tényleg az volt. Ez egy kedves film gyerekekről, az egymásért való kiállásról. Még azt sem mondom, hogy a tanárnő szándékosan alakította úgy a dolgokat ahogy alakította. Legyünk jóindulatúak, tételezzük fel, hogy ő is jót akart amikor minimum vitatható döntést hozott. De megbűnhődött érte. Az utolsó percekben kiderül, hogy egy pályát tévesztett pedagógusról van szó. Olyan szó amit ő mondott a gyerekeknek nem jöhet ki egy pedagógus száján. A film mindössze 25 perces.

Nagyon jó rövid film a "Mindenki". Örülnék ha megkapná a legnagyobb elismerést. Amikor megnéztem, percekig a hatása alatt voltam. Vasárnap este 21.05-kor láthatjuk a Dunán.

Végezetül kukkantsunk be mit ír a Port a filmekről:

http://port.hu/adatlap/film/tv/saul-fia/event-tv-59461583/movie-164025

http://port.hu/adatlap/film/tv/mindenki/event-tv-59437103/movie-172821

A filmajánlatok miatt mindig van 2-3 nap szünet, mivel nem szeretném, ha az újabb írások miatt esetleg elkerülné a kedves olvasó figyelmét egy-egy filmajánlatom. Tehát nem lustálkodtam az elmúlt napokban, hanem vártam hogy lemenjen ez a tegnap esti film. Ami szerintem tényleg jó film volt, akár Közép-Európában is készülhetett volna.

Az az igazság, hogy vasárnapra is lesz 2 ajánlatom, de erről majd holnapután írok. Az egyik egy félórás magyar kisfilm, amelyet felterjesztettek Oscar díjra, ez a "Mindenki", a másik pedig a már Oscar díjas filmünk a "Saul fia". Természetesen mindkettőt ajánlom megnézésre. Az elsőt 21.05-kor vetítik a Dunán, a másikat pedig 23.20-kor az RTL-Klub-on.

Most pedig visszatérnék egy korábbi írásomra, amikor a 2 szovjet vendéggel majdnem összeütköztünk a szarvasokkal a bükki hegyi úton. Ilyen szovjet vendégek gyakran megfordultak az egyetemen. Ezek a látogatások csere alapján működtek, minden évben kiutazott a Szovjetunióba valamennyi ember (többnyire oktatók) ide pedig megérkezett ugyanennyi. Az utazást mindenkinek a saját egyeteme fizette, a vendég szállást és szolid napidíjat kapott. Mi utazhattunk repülővel is, ők csak vonattal.

Az igények kicsit eltértek a két ország között. A kinti egyetemek arra törekedtek, hogy minél több emberről szóljanak ezek a cserék. A mi egyetemünk már nem annyira. Innen az oktatók már inkább nyugatra jártak, főleg a professzorok, nekik pedig szám volt ide is eljutni. Ezért onnan általában professzorok, egyetemi vezetők érkeztek, tőlünk leginkább docensek és adjunktusok mentek. Év végén mindig előállt, hogy a szovjet fél már kimerítette a keretet, mi meg le voltunk maradva. Ilyenkor azok akik kint írták a disszertációjukat lehetőséget kaptak, hogy az akadémiai kereten túlmenően további egy hónaphoz jussanak. Néha szolid presszió is felmerült. Én is igénybe vettem két alkalommal, ilyenkor a kollégiumi szoba helyett szállodai elhelyezés dukált. Egy időben ez a "Balaton" bolt felett volt, így a bagóért beszerzett kartonnyi Tokaji aszú elszállítása sem jelentett gondot. Gondolhatja a kedves olvasó, hogy a kollégiumi szoba után milyen élvezet volt itt eltölteni egy hónapot.

A vendégnek már az érkezése is bonyolult volt, mert Nyíregyházára érkezett éjjel 2-kor, akkor érkezett a Tisza expressz. Minden vendégnek volt kijelölt magyar kísérője, a vendégeket is ők fogadták Nyíregyházán. Éjjel 2-kor. Nagy öröm volt, ha egyszerre ketten vagy hárman érkeztek, ilyenkor elég volt egy kísérőnek elmenni értük. Ezt a technikát a teljes időtartam alatt alkalmaztuk. Az egyetemi programokon a kijelölt kísérő foglalkozott a saját vendégével, de a kultúrprogramokban kooperáltunk, arra törekedtünk, hogy egyszerre csak egy ember legyen velük. 

Én például még hallgatóként 4 professzort vittem 3 napos budapesti városnézésre. Negyedéves voltam, a tanszéken tudták, hogy jól tudok oroszul, megkaptam a vendégeket és vittem. A vendégek két tanszéken oszlottak meg, kettő a mi tanszékünkön (mármint azon a szakon ahol egy évvel később végeztem) kettő a szakmailag közelálló tanszéken volt elhelyezve. Pestről már nem hoztam vissza őket Miskolcra, onnan utaztak haza, én kísértem ki őket a pályaudvarra. Érdekes volt 23 éves egyetemi hallgatóként (egy évet katona voltam egyetem előtt) inkább 50 felett lévő egyetemi vezetőkkel együtt lakni. De hát akik így döntötték biztos átgondolták. 

Aztán volt, hogy a vendéggel elutaztunk valamilyen bányavidékre, például Tapolcára, ahol a bauxit bányászat központja volt, hogy bányát is lássanak. Igaz bánya volt Miskolc mellett is, de így egy kis kirándulás is volt a programban. A bánya elszállásolt bennünket a munkásszállásán, kaptunk egy-egy ebédet is, egy vacsorát a cég vendégházában, szóval jó kis programok voltak ezek. Aztán délutánonként lötyögtünk a városban, benéztünk a Pápai Húskombinát Mintaboltjába is. Hát itt még én is eltátottam a számat. Ilyet máshol nem lehetett látni. Húshegyek, csemege áruk, tényleg fantasztikus volt látni. 

Nekem egyébként voltak lelkiismeret furdalási problémáim, hogy szabad-e ezt megmutatni, hiszen náluk egy húsbolt tényleges siralmas állapotokat mutatott azokban az időkben. Volt 3-4 féle hús és elég sok sorban álló, többnyire  asszonyok. Aztán csak megmutattam, ha már ott jártunk. Gondolom otthon ezt is elmesélték.

Aztán volt egy alkalom amikor minden szovjet vendégnek külön kísérője (tolmácsa) volt. Ez a kitüntetett alkalom egy évforduló volt, a Szovjet-Magyar Tudományos Együttműködés 25. évfordulóját ünnepeltük. A vendégek a Gellért szállóan laktak, mi kísérők meg a Római parton a Nánási úton, mert az eklézsia akkor is szegény volt. Még a frissen kinevezett rektorhelyettesünk is, aki az egészet felügyelte. Na ekkor volt pénz mindenre. Az állófogadás olyan pazar volt, hogy máig is emlékszem mindenre. De ha nem emlékeznék is elolvasnám a 8 évvel ezelőtti írásomat amit a kedves olvasónak is ajánlok. Ezzel el is köszönök, pénteken jövök majd a filmajánlatommal.

Egy jó filmet láthatunk szerdán este 22.35-kor a Duna TV-n. A film 1992 és 1995 között játszódik. Szerintem élethűen mutatja be azt a kiszolgáltatottságot amelynek a boszniai muzulmán lakosság volt kitéve és azt a féktelen erőszakot amely a szerb katonaság részéről megnyilvánult. Itt büntetlenül lehetett családokat a lakásukból elhurcolni egy percet sem hagyva nekik, hogy magukkal vigyenek valamit, büntetlenül lehetett muzulmán asszonyokat megerőszakolni és megalázni, muzulmán férfiakat mindenféle ítélet nélkül legyilkolni. A mesterlövészek fürödhettek a vérben, ártatlan emberekre vadászva. A nemzetközi szervezetek 3 év alatt nem avatkoztak be, hagyták ezt a jogtalanságot. 

A film főhőse Daniel és Ajla akik már a háború előtt is ismerték egymást, intim viszony azonban csak azután alakult ki közöttük, hogy Ajla fogságba kerül és egyik őrzője Daniel. Nekem a filmben egyedül ez nem tetszett. Egy muzulmán nőnek tartózkodóbbnak kellett volna lennie népe gyilkosával. Igaz, kedvezményekhez jutott általa, bár szemmel láthatólag nem ezért tette, de azért ez a felhőtlen odaadás nem kellett volna.

Nem mesélem el a filmet, javaslom nézzük meg szerda este 22.35-kor. Elég nehéz film, de a háborúk ilyenek szoktak lenni. Ha valaki úgy dönt, hogy megnézi milyen állapotok is uralkodtak Boszniában a háború alatt erre fel kell lennie készülve.

Végezetül nézzük meg mit ír a Port a filmről:

http://port.hu/adatlap/film/tv/in-the-land-of-blood-and-honey/event-tv-59435896/movie-126164

Az elmúlt egy hónapban 2 alkalommal is bemutattak a TV-ben egy-egy rövid videó felvételt, ahol 80-100 szarvasból álló csorda haladt át az úton. A felvételt autósok készítették miközben várták, hogy az utolsó szarvas is átszaladjon a másik oldalra. Én új jelenségként értékelem a dolgot, nem emlékszem rá, hogy korábban ilyen felvételeket láttam volna. Én nem is tudom hogy megy ez. Elkezd néhány szarvas futni, aztán a többiek is csatlakoznak? Vagy gyülekeznek valahol és egyszer csak elindulnak? Egyikre sem tudok magyarázatot, én mindig úgy tudtam, hogy a szarvasok nem csordába verődve élik az életüket. Kivéve persze az etetőnél télen, de az is csak az evés idejére szól. Mindenesetre furcsa.

Egy hasonló élményem nekem is van, igaz, csak 2 szarvassal. Két szovjet professzor vendégeskedett az egyetemen. Az egyik egy filozófus volt, a másik egy bányagépész. A kísérést közösen szoktuk megoldani, én elvittem kirándulni a filozófust is, ők meg elvitték a mi bányagépészünket. A kör bővülhetett más tanszékekre érkezőkkel is. Ezúttal hárman ültünk be a Trabantomba, hogy leugorjunk Egerbe. Ott mindig van mit nézni, ha elfogytak a miskolci látnivalók mindig ott kötöttünk ki következő lehetőségként.

Én úgy gondoltam, hogy menjünk a Bükkön át, hadd lássanak egy kicsit a magyar erdőkből is. Valahol Lillafüred és Eger között félúton egyszer csak azt vettük észre, hogy jobbról balra 2 hatalmas szarvas fut át előttünk az úton. Erdőben voltunk, hirtelen bukkantak elő az erdőből, ugyanilyen hirtelen tűntek is el. Még jól emlékszem, körülbelül 5-6 méterrel előttünk futottak át. Ha kicsit gyorsabban megyünk akkor nekünk annyi. Nem mentünk ugyan gyorsan, de ezek a szarvasok nagyon testesek voltak. Az én 650 kilós papírjaguárom esélytelen lett volna egy ütközés során. Még velünk együtt is. Így viszont megúsztuk. Egy darabig még hüledeztünk, aztán napirendre tértünk a dolgok fölött. Főleg mert hamarosan meg is érkeztünk Egerbe. Azért ha ilyesmiről hallok mindig eszembe jut ez a régi történet.